Pesti Srácok

Kiáll a baloldal által megtámadott holokausztszakértő mellett a Magyar Nemzeti Médiaszövetség

null

Elsőként áll ki a MNMSZ Veszprémy László Bernát mellett, akit azért támadott meg a baloldali média és számos balos hozzászóló a közösségi médiában, mert egy cikkben felhívta a figyelmet: Márki-Zay Péter több közleménye sérti a zsidóságot – hívta fel rá a figyelmet a Magyar Nemzet.

Feljelentették a Times of Israel című angol nyelvű izraeli portálnál Veszprémy László Bernát holokausztkutatót, újságírót, a Neokohn hírportál volt főszerkesztő-helyettesét, aki éppen e portálon tette közzé a Legyőzze-e egy homofób és antiszemita politikus Orbán Viktor magyar miniszterelnököt? című cikkét. Az írás sorra vette Márki-Zay Péter azon közléseit, amelyek a szerző szerint sértik a zsidóságot, és arra engednek következtetni, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje antiszemita és homofób. A feljelentés következményeképpen az izraeli lap törölte Veszprémy cikkét, a baloldali fősodratú és közösségi média pedig egyszerre indított támadást az újságíró ellen. A közösségi médiában a lakáscímét is közzétette egy hozzászóló, és a szerző elleni tettlegességre buzdította az olvasókat.

– magyarázta a Magyar Nemzetnek Veszprémy. A Magyar Nemzeti Médiaszövetség (MNMSZ) elsőként áll ki Veszprémy László Bernát mellett. A szervezet szolidaritásra buzdító felhívást tett közzé.

PestiSracok facebook image

– olvasható a felhívásban.

– közölte a szövetség.

– írták. A szervezet szerint az ügy az egész magyar újságíró társadalomé, ezért kéri annak együttérzését.

– áll a közölt szövegben.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: YouTube

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.