Pesti Srácok

Körbeszámlázással és fiktív bizonylatokkal is trükközött a Cseh Katalinhoz köthető cégháló a NAV szerint

null

Nem véletlenül nem indítottak Cseh Katalinék sajtó-helyreigazítási pereket, ugyanis sorra derülnek ki visszaélésgyanús ügyek a momentumos politikushoz is köthető szövevényes céghálónál – olvasható a Magyar Nemzet cikkében, melyből az is kiderül, hogy a NAV szerint egy cseh vállalkozás közbeiktatásával körbeszámlázás történhetett.

Az ellenzék és a teljes propagandagépezete által agyonhallgatott ügyben a Momentumos politikus eredetileg még lelkesen fenyegetőzött.

– jelentette ki Cseh Katalin azt követően, hogy a sajtó kiderítette: a hozzá, illetve a családjához köthető Pannónia Nyomda Kft. is tagja annak a cégcsoportnak, amely szisztematikusan összejátszva, gyanús körülmények között mintegy 4,8 milliárd forintnyi uniós pályázatot nyert el. Az ügy pikantériája, hogy a momentumos politikus tavaly nyáron kezdte el perekkel fenyegetni a szerkesztőségeket, ám eddig nem indultak tömegesen helyreigazítási és személyiségi jogi eljárások. Ez talán nem is véletlen, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) nyomozói ugyanis a közelmúltban tovább bővítették a momentumos politikushoz is kapcsolható céghálót. A NAV szerint egy cseh vállalkozás közbeiktatásával körbeszámlázás történhetett. Sajtóinformációk szerint a hivatal kiderítette, hogy a Bergman and Mülstein sro. nevű cseh vállalkozás kapcsolatban állt a Pannónia Nyomda, a Mondat és a Holotech Hungary Kft.-vel és a nyomozók több furcsa körülményre is bukkantak. Az egyik ilyet két hologramos technológia működtetésére alkalmas eszköz adásvétele ügyében tárták fel.

PestiSracok facebook image

Fiktív számlák

Egészen rendhagyó módon a magyar vevő által kifizetett, összességében több mint egymilliárd forintos vételár maradéktalanul visszavándorolt a vevőhöz, vagyis a Holotech Hungary Kft.-hez. Az összeget egy szintén a céghálóhoz tartozó vállalkozás közbeiktatásával, részletekben adta vissza az eladó. (A megoldás olyan, mint amikor valaki vásárol egy autót, majd a vételárat egy másik kereskedőn keresztül visszakapja.) A Magyar Nemzet értesülései szerint a NAV nyomozói megállapították továbbá, hogy a cseh cég által kiállított ugyanazon sorszámú számlákat a Pannónia Nyomda és a Holotech Kft. több uniós pályázathoz is felhasználta. A hatóság azt gyanítja, hogy a fent említett két eszköz beszerzése meg sem történt, illetve, hogy a szereplők fiktív számlákat nyújtottak be. A tisztánlátás érdekében a NAV kezdeményezte, hogy az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh vádhatósághoz - tudta meg a Mediaworks Hírcentruma. Az adónyomozók cseh banki adatokra, adóbevallásokra és különféle szerződésekre lennének kíváncsiak.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal egyébként költségvetési csalás gyanúja miatt rendelt el nyomozást azt követően, hogy Budai Gyula fideszes országgyűlési képviselő és egy magánszemély feljelentést tett a sajtóban megjelent információk miatt.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Máthé Zoltán

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.