Pesti Srácok

Közel négyezer iraki állampolgárt szállítottak haza Fehéroroszországból

Közel négyezer iraki állampolgárt szállítottak haza Fehéroroszországból

Az iraki külügyminiszter litván hivatali partnerével, Gabrielius Landsbergisszel közösen tartott sajtótájékoztatóján ismertette a fehérorosz határon kialakult migrációs válsággal kapcsolatos fejleményeket. Fuád Mohamed Huszein beszámolója szerint eddig közel négyezer iraki állampolgárt szállítottak vissza a hazájába november közepe óta Fehéroroszországból. Olyan illegális bevándorlókról van szó, akik Lengyelország, illetve Lettország és Litvánia felől próbáltak bejutni az Európai Unió területére.

Fuád Mohamed Huszein iraki tárcavezető tájékoztatása szerint november 18. óta az iraki kormány tíz repülőjárattal vitte haza állampolgárait Fehéroroszországból. Mint mondta: eddig mintegy négyezer olyan irakit sikerült hazaszállítani, aki Fehéroroszország Lengyelországgal, Litvániával, illetve Lettországgal közös határán rekedt. Ahmed al-Szaháf külügyi szóvivő hozzátette, hogy Fehéroroszországból háromezer-nyolcszáztizenhét, Litvániából pedig száztizenkét irakit vittek haza. Mint arról beszámolt, az érintett repülőjáratok először a félautonóm iraki Kurdisztánban szállnak le, mivel a menedékkérők közül számosan abból a térségből származnak, s a gépek csak ezt követően folytatják útjukat Bagdadba. Al-Szaháf arról is beszámolt, hogy számos iraki migráns lehet még Fehéroroszországban, bár pontos számukat a helyi segélymunkások az időjárási körülményekre és a nehéz terepviszonyokra tekintettel nem tudják megbecsülni. Landsbergis, aki Musztafa al-Kádimi iraki miniszterelnökkel is egyeztetett Bagdadban, kijelentette, hogy új elképzelésekkel szeretné segíteni a két ország közötti együttműködést. Lengyelország, Litvánia és Lettország határai fokozott nyomás alá kerültek az elmúlt hónapokban Fehéroroszország irányából, ahol migránsok ezrei táboroztak abban a reményben, hogy sikerül bejutniuk az Európai Unió területére. Az Európai Unió azzal vádolja Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnököt, hogy a migránsválság megszervezésével torolja meg azokat a nyugati szankciókat, amelyeket a 2020. augusztusi, vitatott elnökválasztást követő tiltakozások elfojtása miatt hoztak. Lukasenka ezt tagadja. A vádak szerint Fehéroroszország segített közel-keleti, nagyrészt iraki állampolgároknak eljutni Minszkbe, és megpróbálta átjuttatni őket az Európai Unió határán.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/AP/Hálid Mohamed

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.