Pesti Srácok

Niedermüller hirtelen moralizálni kezdett és még mindig lebontaná a határkerítést (videó)

Nem meglepő, hogy Niedermüller Péter bevándorláspárti, hiszen számára a fehér heteroszexuális keresztények a rémisztő képződmények, azonban annak tekintetében, hogy a baloldal folyamatosan azt hazudja, hogy nem segítené elő a bevándorlást, mégis furcsa ez az őszinteségi roham, amiben a DK-s politikus kifejti, hogy "morálisan tarthatatlan" a kerítés. Mint ismert, a gyurcsányista politikus a PestiSrácoknak mondta ki először, hogy lebontaná a határkerítést.

Hétfő reggel az ATV Start című műsorának vendégei Hajnal Miklós (elnökségi tag, Momentum) és Niedermüller Péter (polgármester, Erzsébetváros, DK) voltak. A műsorban többek között a migrációról is szó esett, amelynek kapcsán Niedermüller Péter kijelentette: szerinte

a határkerítés. A műsorvezető az adás egy pontján felidézte a DK elnökének egy korábbi bejegyzését, amelyben Gyurcsány Ferenc leszögezte, szerinte

PestiSracok facebook image

A műsorvezető Gyurcsány pártelnök kijelentéséről Niedermüllert is megkérdezte. Arra volt kíváncsi, hogy az ellenzéki párt politikusa szerint szakítanak-e a migrációval kapcsolatos korábbi álláspontjukkal. Erzsébetváros polgármestere válaszában úgy fogalmazott:

A műsorvezető kérdésére, hogy Niedermüller a határkerítésre gondol-e, Niedermüller hangsúlyozta:

Hozzátette, szerinte „ahogy ez a kormány 2015 óta ezt a politikát csinálja, ez szembe megy mindazzal, amit Európa jelentett a humanizmussal, a szolidaritással, a toleranciával, a befogadással".

– idézte az interjúban elhangzottakat a Mandiner. A DK-s polgármester fejében azonban "morálisan" azonban a zeneiskolások, illetve a 100 tagú cigányzenekar kilakoltatása láthatólag jól megfér azzal, ahogy fehér heteroszexuális keresztényekről mint rémisztő képződményekről ítélkezett.

Mint ismert:

Niedermüller Péter 2017. június 7-én a PestiSrácoknak mondta ki először, hogy lebontaná a határkerítést.

Forrás: Mandiner/ATV; Fotó: Képernyőfelvétel

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.