Pesti Srácok

Ötszázezer koronavírus elleni oltást adtak be eddig a Semmelweis Egyetemen

null

A Semmelweis Egyetemen beadták az ötszázezredik koronavírus elleni vakcinát – tájékoztatta az intézmény szombaton az MTI-t. Közleményükben idézik Merkely Béla rektort, aki a harmadik oltás felvételének fontosságára hívta fel a figyelmet az omikron variáns rendkívüli fertőzőképessége miatt. Hangsúlyozta: a vakcina az oltottak esetében várhatóan megszelídíti a vírus okozta kórképet, védőhatása stabilan magas szintű a súlyos lefolyású megbetegedés kialakulása ellen, jelentősen csökkenti a kórházba kerülés, illetve a halálos kimenetelű fertőzés kockázatát. Ugyanakkor felhívta a figyelmet arra, hogy a 65 év felettiek, az onkológiai, kardiológiai és cukorbetegséggel, valamint a jelentős túlsúllyal küzdők nehezebben tudják legyőzni a betegséget.

– emelte ki a rektor. Merkely Béla úgy fogalmazott: mindenkit buzdít a harmadik oltás felvételére, mert csak ezzel lehet esélyünk az egészség és a munkaképesség megőrzésére.

PestiSracok facebook image

– mutatott rá.

– tette egyértelművé.

A rektor jelezte, hogy a Semmelweis Egyetemnek kezdettől fogva prioritás volt az oltások biztosítása, hiszen ez az egyetlen eszköz, amivel középtávon legyőzhető a koronavírus-járvány. Éppen ezért munkatársai mindig készen álltak az oltópontokon a feladatra – hangsúlyozta Merkely Béla.

Felidézte: a járvány első két hullámát a vuhani, a harmadikat a brit, a negyediket a delta variáns okozta. Mint fogalmazott: úrrá tudtunk lenni a negyedik hullámon, ugyanakkor kijelenthető, hogy a rendkívül fertőzőképes omikron variáns megjelenésével és elterjedésével elkezdődött az ötödik hullám.

– fűzte hozzá. A Semmelweis Egyetemen 2020. december 26-án – az országban elsők között – kezdődött meg a vakcináció, és ezt követően is mindig azonnal reagáltak az olthatók körének bővülésére.

2021. január 7-én indult el a szociális intézmények és idősotthonok lakóinak és dolgozóinak oltása, amely a fővárosban a Semmelweis Egyetem feladata volt. 2021. február 4-e óta folyik a családorvosok által beutalt oltásra jogosultak vakcinációja is, 2021. március 27-től pedig hazai szinten elsőként az egyetem oltotta a várandósokat és szoptató édesanyákat. 2021. június 14-én az elsők között kezdte meg az intézmény a 12–15 évesek, december 15-től pedig az 5–11 év közöttiek oltását – sorolta.

A múlt év novemberében és decemberében megszervezett oltási akcióheteken megemelt kapacitással várták az embereket az egyetemi oltópontok. Az egészségügyben dolgozó egyetemi munkatársak körében százszázalékos az átoltottság, és a harmadik oltás felvételének aránya is közelíti ezt. Merkely Béla hangsúlyozta: a Semmelweis Egyetem a kezdetektől fogva a legmesszemenőbbig elkötelezett a vírus elleni harcban minden fronton; a megelőzésben, a tanácsadásban és a betegek kezelésében egyaránt. Az oltási hajlandóság növelésében a rektor kulcsfontosságúnak tartja az érthető, szakmai alapú kommunikációt, amelyet az egyetem kezdetektől követett.

– jegyezte meg. Merkely Béla reményének adott hangot, hogy az idei év összességében könnyebb lesz, mint az előző, és arra számít, hogy az omikron variáns elhozza a járvány végső lecsendesedését, de ehhez is arra van szükség, hogy minél többen felvegyék az oltást.

Az egyetem három oltópontján továbbra is várják az első, az elmaradt második vagy a harmadik oltásra jelentkezőket. Regisztrálni a vakcinainfo.gov.hu felületen lehet, időpontfoglalás (a regisztráció után) az EESZT felületen érhető el. Ezen kívül januárban is lesznek országos szintű oltási akciók, amikor előzetes időpontfoglalás nélkül és helyszíni regisztrációval lehet menni oltásra – áll az egyetem közleményében.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.