Pesti Srácok

Rövidebbre húzták a pórázt Márki-Zay nyaka körül – Már a szokásos élő bejelentkezéseit sem csinálhatja egyedül

Rövidebbre húzták a pórázt Márki-Zay nyaka körül – Már a szokásos élő bejelentkezéseit sem csinálhatja egyedül

Márki-Zay Pétert felügyelet alá helyezték, az ellenzék miniszterelnök-jelöltje már a szokásos vasárnapi élő bejelentkezésében sem szerepelhet egyedül. Úgy tűnik ugyanis, hogy a kampánystáb megelégelte a hódmezővásárhelyi polgármester kommunikációs ámokfutását, és mellérendelte Simon Andrást, hogy megpróbálja meggátolni a a következő antiszemita, vagy homofób kijelentés „kicsúszását”. A szokásos kétórás, gyakran zavaros monológ helyett Márki-Zaynak most kérdésekre kellett válaszolni, ez nagyban elvett a mókából, de azért így is akadtak „vitatható” jelenetek.

Jelentősen rövidebb formátumban, műsorvezető által irányítottan, kérdésekre válaszolva tartotta meg szokásos vasárnap esti bejelentkezését Márki-Zay Péter. A baloldal miniszterelnök-jelöltjét az ATV-tól igazolt Simon András – aki Gyurcsány Ferenc miniszterelnöksége alatt a köztévé alelnökeként is dolgozott, majd Simor András regnálása idején az MNB szóvivője volt – próbálta kommunikációs komisszárként kordában tartani. Márki-Zay Péter ennek ellenére elejtette, hogy szerinte a magyar állam „működése egy lágeréra hasonlít”, ennek alátámasztására az egészségügyi szolgálati jogviszonyt mutatta be. Ez volt az a kormányzati változtatás, mellyel a Magyar Orvosi Kamara javaslatára soha nem látott az orvosokat érintő béremelésről döntött a kabinet még 2020 októberében. Simon András kérdésére a miniszterelnök-jelölt vázolta, hogyan képzelné el ő az egészségügy működését. Márki-Zay szerint a Fidesznek üzlet az egészségügy, mégis ő maga beszélt arról, hogyan kellene minél több magánszolgáltatót bevonni az állami ellátásba. Mint mondta, ezen szakmai munka irányításáért árnyékkormányában Komáromi Zoltán, DK-s háziorvos felel. Ő volt az, aki a hétvégén azzal került be a hírekbe, hogy kijelentette, a baloldal hatalomra kerülése esetén a vidéki kórházakban megszüntetnének, bezárnának bizonyos osztályokat – emlékeztet a Magyar Nemzet.

Márki-Zay Péter beszélt arról is, hogy szerinte az élelmiszerárak befagyasztásával Magyarország a kommunizmusba megy vissza. Szerinte Ausztriában és Németországban nem fagyasztották be a csirke farhát árát. Az önmagára többször közgazdászként hivatkozó Márki-Zay arról nem szólt, hogy a világméretű infláció egyik oka a járvány, illetve a lezárásokat követő gazdasági újranyitás, ugyanakkor a háttérben a világ jegybankjainak zöme által alkalmazott laza monetáris politika is áll, amivel a gyors gazdasági növekedés idején sem hagytak fel, sőt még több fedezetlen pénzt bocsátottak ki eszközvásárlásaik során. A baloldal miniszterelnök-jelöltje emellett elismerte, hogy még mindig nincs meg a kétszázezer aláírás népszavazási kezdeményezésükhöz, de továbbra is bízik benne, hogy megtarthatják április harmadikán a referendumot. A kormány által kezdeményezett gyermekvédelmi kérdésekről azt mondta, „komolytalan, perverz gondolatokról” szólnak és „aberrált gondolatokat tükröznek”. Mint ismert, a kormány arra vár választ, hogy a gyermekeknek a szülők belegyezése nélkül is propagálhassák-e az NGO-k a nemváltást vagy a homoszexualitást.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Facebook

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Háromgyermekes postáskisasszonnyal, a pártklub kalandos múltú sztárjával bukott le Jakab Péter

Exkluzív 2021 november 24.
Háromgyermekes édesanya Molnár Enikő, Jakab Péter kabinetfőnöke, akivel lebukott a Jobbik elnöke – tudta meg a PestiSrácok.hu. Hétfőn a Bors hozott hozott nyilvánosságra egy videofelvételt, amelyen az látható, hogy Jakab egy budapesti lakásnál várja a nőt, majd széttárt karokkal rohan elé, másnap reggel pedig nagy körültekintéssel, együtt is távoztak a lakásból. Az azóta megjelent cikkek szerint Jakab autója többször is ennél a lakásnál parkolt és olyan fotó is nyilvánosságra került, amelyen a Jobbik elnöke egy bőrönddel érkezik a lakáshoz. Kedden pedig arról írt a Bors, hogy bár Molnár Enikő letagadta, hogy Jakab ezúttal is nála töltötte az éjszakát, később úgy menekítették ki a politikust a lakásból. Jakab Péter persze tagad és perrel fenyeget mindenkit, azt próbálja elhitetni, hogy csak munkakapcsolat fűzi a kabinetfőnökéhez, és egész éjszakákon át csak dolgoznak.

Kegyelemre várva: a Budaházy család és a terrorvád 14 éve

Exkluzív 2023 január 7.
A Hunnia-ügy tizenhét vádlottja közül hétnek adott kegyelmet a közelmúltban Novák Katalin köztársasági elnök. Tíznek nem, azaz esetükben a döntést elhalasztotta. Budaházy Györgynek, a 2006-os nemzeti ellenálás vezéralakjának az újév nem hozta el a szabadságot. A háromgyermekes gépészmérnök édesapa 2009 óta áll büntetőeljárás alatt, a legsúlyosabb terrorváddal olyan események miatt, amelyek a gyurcsányi rendőrterror idején történtek és amelyekben egyetlen ember haja szála sem görbült meg. Amikor Budaházyt először elvitték a rendőrök, a legkisebb lánya mindössze 3 éves volt. Három gyermek nőtt fel úgy, hogy az édesapa fontos helyzetekben, amikor szükség lett volna egy apára, nem lehetett mellettük. A PestiSrácok.hu exkluzív riportjában most ők, a családtagok mesélnek: Bernadett, a feleség, akinek össze kellett tartania a családot; Villő, akinek kisgyermek korában konkrétan nélkülöznie kellett az apát; Boglárka, az NB I-es röplabdázó, aki éveken át hiába nézett a lelátó felé, édesapja büszke tekintetét keresve; és Botond, aki a közös filmnézésekre, íjászatokra emlékezve merített erőt, amikor tizenévesen neki kellett lennie a férfinak a családban, az erőt tartani édesanyjában és húgaiban. A közgazdász feleség ma egy ügyvédi irodában dolgozik, a két nagyobb gyermek egyetemre jár, élsportoló, a legkisebb még gimnáziumba – minden nehézség ellenére olyan emberekké váltak, akikre édesapjuk büszke lehet.