Pesti Srácok

Századvég: a baloldal évek óta félrevezeti a közvéleményt a rezsicsökkentés hatásairól

null

A balliberális tömb vezető politikusainak nyilatkozataiban visszatérő elem a rezsicsökkentés magyar háztartásokra gyakorolt pozitív hatásainak megkérdőjelezése, a hatósági árak indokoltságának kétségbe vonása, továbbá annak sugalmazása, hogy a polgári kormány említett intézkedése révén a lakosság összességében hátrányosabb helyzetbe került. A baloldali erők miniszterelnök-jelöltje, Márki-Zay Péter a közelmúltban „hatalmas átvágásnak” nevezte a rezsicsökkentést, majd a példáját követve több meghatározó balliberális politikus is hasonló gondolatokat fogalmazott meg. E fejleményekre tekintettel a Századvég – folytatva elemzéssorozatát, amelyben 2013-ig visszamenőleg feltárja és megcáfolja a rezsicsökkentéssel kapcsolatos félrevezető baloldali állításokat, megtévesztő kijelentéseket, illetve tévedéseket – utánajárt annak, hogy a rezsicsökkentési program milyen (pénzügyileg kifejezhető) következményekkel járt a magyar fogyasztókra nézve.

Márki-Zay idézett kritikáján túl Szél Bernadett, az LMP egykori kormányfőjelöltje, a Momentum jelenlegi országgyűlésiképviselő-jelöltje januárban rezsilegendának titulálta a rezsicsökkentést, megemlítve, hogy valós csökkentés helyett állami árbeavatkozás van, míg V. Naszályi Márta, a Párbeszéd elnökségi tagja szerint a rezsicsökkentés óriási hazugság. Ehhez hasonlóan Kanász-Nagy Máté, az LMP társelnöke sajtótájékoztatója keretében azt sugallta, hogy a rezsicsökkentés egy látszatintézkedés, amelynek bevezetése mögött az a szándék húzódott meg, hogy a kormányzat a víz-, a gáz-, illetve a fűtésszámlákon, valamint a bankszámla-kivonatokon hirdethesse a propaganda-intézkedéseket. A zöldpárt politikusa hozzátette, hogy Orbán Viktornak a propaganda és a látszat számít.

Szemmel látható tehát, hogy Márki-Zay Péter és szövetségesei a választási kampánytevékenységükben kitüntetett szerepet szánnak a rezsicsökkentéssel járó előnyök elvitatásának, illetve figyelmen kívül hagyásának, azt a látszatot keltve, hogy a rezsicsökkentés egy érdemi tartalom nélküli kampányfogás – írja a Századvég. Fontos megjegyezni, hogy a hódmezővásárhelyi városvezető, illetve az őt támogató balliberális erők prominenseinek napjainkban megfogalmazott kritikái a rezsicsökkentés látszólagos, az emberek számára nem érzékelhető jellegéről – az intézkedés fenntarthatósága kapcsán hangoztatott állításokhoz hasonlóan – nem testesítenek meg érdemben eltérő rezsipolitikai megközelítést az elmúlt években képviselt baloldali véleményekhez képest.

Az elemzésben azt írják, célszerű felidézni: 2013-ban a Magyar Szocialista Párt részéről Szabó Imre úgy látta, hogy a kormányzat egyetlen forintot sem tett hozzá a rezsicsökkentés érdemi programjához, és nem segített a rászorulókon, míg párttársa, Gúr Nándor szerint a tízszázalékos rezsicsökkentés úgy általában véve semmit nem hoz. Schmuck Erzsébet, az LMP jelenlegi társelnöke 2014-ben nemlétező rezsicsökkentésről beszélt, Kiss László, az MSZP egykori és a Demokratikus Koalíció jelenlegi politikusa rezsiblabla helyett valódi tetteket sürgetett, Kepli Lajos, a Jobbik egykori országgyűlési képviselője pedig úgy vélte, hogy a társadalom egészében a rezsicsökkentés hatása nem érezhető. Szintén a Jobbik színeiben Hegedűs Lórántné még 2017-ben – a rezsicsökkentési program ötödik évében – is azt állította, hogy itt szó sincs rezsicsökkentésről.

PestiSracok facebook image

A baloldal állításaival szemben fontos hangsúlyozni, hogy a rezsicsökkentésnek köszönhetően a magyar háztartások – az intézkedés bevezetésétől 2021-ig – összesen 2600 milliárd forintot takarítottak meg. Egy háztartás összegezve 627 ezer forintot – havi bontásban hatezer forintot – tudott más célokra fordítani a rezsiszámláin kívül. A rezsicsökkentés bevezetése előtt, 2005 és 2012 között a közüzemi díjak emelkedése következtében egy háztartásnak átlagosan 768 ezer forintos többletköltséggel kellett kalkulálnia a rezsiszámlák befizetésekor, ami havonta kilencezer forintos terhet jelentett. További érdekesség, hogy a rezsicsökkentési program révén a közművekre fordított kiadások aránya csaknem a felére, 14 százalékról nyolc százalékra csökkent 2012 és 2019 között. Az időszakban tapasztalt jelentős jövedelemnövekedés ugyan a kiadások nagyobb mértékű, hatvan százalékos emelkedését tette lehetővé (havi 275 ezer forintról 411 ezer forintra), viszont az átlagos rezsiköltségek még így is csökkentek (havi 38 500 forintról 35 280 forintra). Így összességében a rezsicsökkentés 54 százalékos kiadáscsökkentést eredményezett a rezsitételeken az összes kiadástételhez viszonyítva.

Ennek fényében kijelenthető, hogy a rezsicsökkentés eredményeként a háztartások egyrészt mind arányaiban, mind nominális értelemben jelentősen növelhették oktatási, egészségügyi, közlekedési, vagy szórakozási célú kiadásaikat, másfelől pedig a jobboldal a szóban forgó intézkedéssel majdnem teljes egészében visszaadta azt az összeget a magyar családoknak, amit előtte a baloldal elvett tőlük.

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy amennyiben 2021-ben – a Márki-Zay Péter és balliberális partnerei által javasolt – piaci árazás lépett volna érvénybe, akkor pusztán ebben az évben egy átlagos magyar családnak 366 ezer forinttal többet kellett volna fizetnie a rezsiért. Egy átlagos egyedülálló éves energiaköltsége 190 ezer forintról 450 ezer forintra, egy nyolcfős családé pedig 480 ezer forintról 1,1 millió forintra növekedett volna 2021-ben, amennyiben a baloldal rezsipolitikája érvényesült volna. Ezen felül – a piaci árszabás következményeként – a 2021-es évre 12 százalékra emelkedett volna az energiaszegény háztartások aránya. Másképpen fogalmazva: a fűtési nehézségekkel küzdő családok száma a jelenlegi 172 ezerről 520 ezerre emelkedett volna, vagyis a tavalyi évben átlagosan több mint egymillió embernek kellett volna lemondania a fűtött otthon kényelméről, ha a Márki-Zay által szorgalmazott piaci árazás került volna bevezetésre.

Összegezve megállapítható, hogy a rezsicsökkentés pozitív hatásait elfedő kommunikációjával Márki-Zay Péter ugyanazon az úton jár, mint a baloldali pártok 2013 óta. Márki-Zay a balliberális tömb rezsipolitikájának fundamentumait tehát nem változtatta meg, csupán ezek politikai elmaszkírozására tett kísérletet az „okos rezsicsökkentés” meghirdetésével.

Forrás: Századvég; Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.