Pesti Srácok

Szentkirályi Alexandra: Magyarországot nem törte meg a koronavírus-járvány

A kormányszóvivő a kormány hivatalos Facebook-oldalán közzétett videóüzenetben kívánt boldog új évet minden magyarnak határokon innen. Szentkirályi Alexandra emlékeztetett, hogy a koronavírus nemcsak az egészséget, hanem az eddig elért gazdasági sikereket, a munkahelyeket és a közösségi életet is megtámadta.

Minden beteget el tudtunk látni, mindenkinek jut vakcina, és mára a lakosság nagy része felvette az oltást, a többség pedig már a megerősítő oltást is - mondta a kormányszóvivő, kiemelve, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően a magyar gazdaság ismét növekedési pályára állt és a járvány ellenére is emelkedik foglalkoztatottak száma. Mint elmondta, a gazdaság jó eredményei teszik lehetővé, hogy a járvány miatti ezermilliárdos kiadások ellenére is folytatni lehessen a béremeléseket.

– emlékeztetett Szentkirályi Alexandra, majd hozzátette, hogy a gyermekes családok támogatásait is tovább bővíti a kormány. Februárban a gyermekes szülők családi adóvisszatérítést kapnak, és január elsejétől a 25 év alatti fiataloknak pedig nem kell személyi jövedelemadót fizetni. Az idősebbeket nyugdíjemelés, februárban pedig 13. havi nyugdíj segíti.

PestiSracok facebook image

A kormányszóvivő elmondta, hogy a magyar kormány a koronavírus-járvány ellenére is minden feltételt megad ahhoz, hogy megőrizze Magyarország biztonságát, gondoskodik a határvédelemről. Mint arra rámutatott,

– mondta a kormányszóvivő, majd emlékeztetett, hogy az idei gyermekvédelmi népszavazáson erről mindenki elmondhatja a véleményét. Szentkirályi Alexandra kiemelte, hogy idén Magyarországnak választania kell, hogy folytatja-e a 2010 után megkezdett gazdasági felemelkedést, vagy pedig visszatér a 2010 előtti kudarcos kormányzati politikához.

Fénykép: Szentkirályi Alexandra/Facebook

Ajánljuk még

Jobba Gabi színésznő tragikus élete és öngyilkossága – Kik „vették el tőle a levegőt”?

Magyar ugar 2021 január 9.
Jobba Gabi hatalmas csillaga volt a Kádár-rendszernek, Aczél egyik kedvenc írója, Gyurkó László is támogatta, valamint az az Erdős Péter, akinek az egyik kedvese volt. Mégis öngyilkos lett, tragikusan fiatalon, mindössze harminchat évesen. „Nincs több erőm ezzel a lelki nyomorúsággal élni és nem akarok tovább senkinek a terhére lenni” – írta utolsó levelében, míg Gyurkó arra célzott, valakik tönkretették, elvették tőle a levegőt. Mi történhetett? Tóth Eszter Zsófia történész tragikus életének és halálának járt utána.

A magyar poptörténet feledésbe merült arcai (III. rész) – Ihász Gábor és a legnagyobb zenész-sztori a Kádár-rendszerből

Magyar ugar 2023 október 3.
Az egykor szebb napokat megélt, nem csak elhunyt, de mára méltatlanul kissé elfeledett zenei előadók sorában eddig Uhrin Benedek és Flipper Öcsi került sorra. Előbbiről azt írtam, hogy egy „anomália” volt, hiszen valójában semmi nem predesztinálta volna arra, hogy sikeres zenei előadó legyen, ám ez, ha csak rövid időre is, de mégis megtörtént. Utóbbi viszont igazi zenei-színpadi embernek született, gargantuálisan nagy sztár kellett volna, hogy legyen, és egy rövid ideig tényleg ott is volt a csúcson, de önsorsrontó hajlamai sajnos átvették az irányítást az élete fölött, és 46 évesen maga mögött hagyta ezt a világot.

Volt egyszer egy magyar maffiaháború - Húsz éve végezték ki Portik riválisát, Seres Zoltánt

Az alvilág titkai 2019 április 13.
Húsz évvel ezelőtt, 1999. április 12-én Tahitótfaluban, a nyílt utcán, az autójában gyilkolták meg az éjszakai életben korábban „Igazságosnak” nevezett Seres Zoltán vállalkozót. A motoros merénylők nemcsak vele, hanem olasz üzlettársával, Sforza Nazzarenoval is végeztek, aki néhány órával később, a kórházban hunyt el. A gyilkosok a fegyvert eldobták, majd elhajtottak a helyszínről. A kocsi az AK-47-es gépkarabélyból leadott, legalább 15-20 lövés után az egyik családi ház falába csapódott, és a támadást csak a hátsó ülésen ülő, majd sokkot kapó tolmács élte túl.