Pesti Srácok

Szijjártó: a Wizz Air márciustól heti két járatot indít Budapest és Kisinyov között

null

A WizzAir márciustól heti két járatot indít a magyar és a moldáv főváros között – jelentette be pénteken közösségi oldalán Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető fontos előrelépésnek nevezte a két ország közötti közvetlen légiközlekedési kapcsolat megteremtését. Rámutatott, hogy a koronavírus-világjárvány komoly kihívások elé állította a gazdaság szinte minden szegmensét, de a turizmus és a légiközlekedés egyértelműen a legnagyobb vesztesek közé tartozott.

– hangsúlyozta. Szijjártó Péter a Budapest és Kisinyov közötti járat megindítását fontos előrelépésnek nevezte, kiemelve, hogy az Európai Unió keleti szomszédsága általában nehezen megközelíthető térségnek számít repülési szempontból. Továbbá aláhúzta: a két ország korábban megállapodott a védettségi igazolványok kölcsönös elfogadásáról, így a beoltott magyar állampolgárok, a vakcina típusától függetlenül, mindenfajta teszt- vagy karanténkötelezettség nélkül, szabadon utazhatnak Moldovába.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: MTVA/Bizományosi/Oláh Tibor