Pesti Srácok

Szijjártó Péter: a tavalyi rekordév után az idei is rendkívül sikeres lehet gazdaságilag

Szijjártó Péter: a tavalyi rekordév után az idei is rendkívül sikeres lehet gazdaságilag

Új világgazdasági korszakba lépünk át, amely rendkívül éles versennyel kezdődik a kapacitások újraelosztásáért. Ez azonban nemcsak válság, hanem lehetőség is azoknak, akik elég bátrak ahhoz, hogy a kanyarban előzzenek a helyreálló, átalakuló kereslet kiszolgálása érdekében – fogalmazott Szijjártó Péter csütörtökön Felsőtárkányban. A külgazdasági és külügyminiszter szerint a magyarországi vállalatok beruházásai lehetővé teszik, hogy a tavalyi rekordév után az idei esztendő is sikeres legyen gazdaságilag, ehhez a kormány által bejelentett adócsökkentések biztosítják az alapot.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a nyomtatott áramkörök gyártásával foglalkozó belga tulajdonosi hátterű Eurocircuits Kft. technológiafejlesztési beruházásának bejelentésén vett részt Felsőtárkányban. A 690 millió forint értékű projekthez az állam 282 millió forinttal járul hozzá a versenyképesség növelésére irányuló támogatási program keretében, s ennek nyomán 250 munkahely válik biztossá. Beszédében Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a koronavírus-járvány világszerte komoly gazdasági válságot okozott, amelyben "még a leggazdagabb országok is részben vagy egészében térdre kényszerültek". Kiemelte, hogy az erőviszonyok minden iparágban teljesen átalakultak, felborult a kereslet és a kínálat dinamikája.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott.

A miniszter hangsúlyozta, hogy válságos időszakban állami támogatásokra van szükség a cégek fejlesztéseihez, s a kormány intézkedései nyomán 2021-ben csúcsot is döntöttek a beruházások hazánkban. Ez pedig szerinte lehetővé teszi, hogy a tavalyi rekordév után az idei is sikeres legyen gazdaságilag.

- húzta alá.

Szijjártó Péter rámutatott, hogy az elektronikai szektorban is megszületett az igény a beszállítói láncok lerövidítésére. Tájékoztatása szerint a Magyarországon mintegy 144 ezer embernek munkát adó ágazat teljesítménye tavaly 21 százalékos növekedést ért el, és megközelítette a 8000 milliárd forintot. Elmondta, hogy a belga vállalatok magyarországi beruházásainak összege megközelíti a kétmilliárd eurót, miközben a két ország közötti kereskedelmi forgalom 2021 végére meghaladta az ötmilliárd eurót. Kifejtette: Heves megyében jelenleg 48 beruházás zajlik 40 milliárd forint értékben, amelyekhez a kormány 14 milliárd forint támogatást nyújtott, így segítve 13 600 munkahely megőrzését.

Az Eurocircuits évente több mint 100 ezer megrendelést teljesít közel 20 ezer felhasználónak. A magyar leányvállalat az egyedi, kisszériás megrendelések szegmenségben a világ tíz legnagyobb szereplője közé tartozik, termékeinek mintegy 89 százalékát külföldön értékesítik.

Forrás: MTI; Fotó: MTI

Ajánljuk még

Az LMBTQ egy mentális betegség, de nem azért, amiért gondolnád

Magyar ugar 2024 április 5.
A vallási fanatizmus egy sötét örvény, amely magába szippantja az egyén józan eszét, és egy elképzelt világba taszítja őt, ahol a saját hite és meggyőződés az egyetlen elfogadható út. A fanatikusok gyakran úgy érzik, hogy a tudásuk (nézeteik) birtokában magasabb rendűek, mint mások. Még a légynek is képesek megmondani, hogy milyen irányba repüljön. A fanatikus számára nincs ellentétes vélemény, vagy más nézőpont. Olyanok, mint egy rosszul kalibrált robot a '80-as évek sci-fijeiből, aminek hiperérzékenyre állították a barát–ellenség felismerő rendszerét. Számukra csak a barát és az ellenség létezik. Az ilyen sötét fanatizmus pedig nemcsak a szellemi leépülést eredményezi, de tettekben is megmutatkozhat. És mielőtt még bárki félreértené: a vallási fanatizmushoz nem kell istenhit. Elég egy jól megkomponált, ellentmondást nem tűrő, totalitárius ideológia, ami fanatizálja a követőit. Ennek a totalitárius ideológiának esett áldozatául a magyar YouTube egyik közismert vloggere, SytheX.