Pesti Srácok

Trudeau-t kimenekítették Ottawából – Elkezdődött a kamionosok tüntetése

Trudeau-t kimenekítették Ottawából – Elkezdődött a kamionosok tüntetése

Elérte Ottawát a kamionkonvoj, amelynek résztvevői a kanadai járványszabályok szigorúsága ellen tüntetnek. A kanadai kormány attól tart, hogy a demonstráció erőszakos irányba fordulhat, ezért kimenekítették a miniszterelnököt a fővárosból.

Kamionosok ezrei érkeztek szombaton a kanadai parlamenthez, hogy az Egyesült Államokba ingázó sofőrök kötelező oltása ellen tiltakozzanak. Közben százan érkeztek gyalog a mínusz 18 fokos hidegben, és bár a rendőrség tízezer fős tömegre készült, estig nem álltak elő pontos becsléssel arról, mennyien voltak – írja a 444.hu. A kamionkonvoj Kanada nyugati végéből haladt egészen Ottawáig, tiltakozásukra pedig több politikai szereplő "rárepült" annak ellenére, hogy oltás- és járványkérdésekben politikai konszenzus van Kanadában. A részletkérdésnek tűnő kamionügyből országos téma lett; rengetegen rokonszenveznek a tiltakozókkal, akikhez szélsőjobboldali csoportok is csatlakoztak. Justin Trudeau miniszterelnököt és családját ismeretlen helyre vitték a rezidenciájukról. A CBC tudósítása szerint a tüntetés résztvevői a járványügyi korlátozások eltörlését és a „normalitás visszaállítását” követelték, illetve hangot adtak az oltásellenességüknek. A tüntetés egész hétvégén tart, sőt, a szervezők el tudják képzelni, hogy egész héten az utcán maradnak.

Forrás: 444/CBC; Fotó: Lars Hagberg/AFP

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.