Pesti Srácok

Városháza-ügy: próbálja kihúzni Karácsonyt a slamasztikából a baloldali többségű vizsgálóbizottság

Városháza-ügy: próbálja kihúzni Karácsonyt a slamasztikából a baloldali többségű vizsgálóbizottság

Karácsony Gergely főpolgármester vádaskodott a Fővárosi Közgyűlés által a Városháza-ügyben létrehozott vizsgálóbizottság hétfői ülésén, ahelyett, hogy válaszolt volna a feltett kérdésekre – mondta Kovács Péter, a XVI. kerület polgármestere, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke szerdán a TV2 Mokka című műsorában. A polgármester azt mondta, a vizsgálóbizottságban többsége van a Karácsony Gergelyt támogató szövetségnek, így megszavazták, hogy mennyi és milyen kérdéseket lehet feltenni a főpolgármesternek, valamint azt is, meddig tarthat az ülés.

– fogalmazott a kormánypárti politikus. Hozzátette: Karácsony Gergely az ülésen azon kérdésére válaszolva, hogy szerinte az ügyben napvilágot látott hangfelvételek nem valósak-e, úgy válaszolt: "azt állítom, hogy sz*rok rá, hogy mi van ezeken a hangfelvételeken".

PestiSracok facebook image

– jelentette ki Kovács Péter. A Városháza reakciói alapján pedig nyilvánvalónak mondta, hogy titkolnak valamit.

– vélte.

– tette hozzá. Ragaszkodni fog ahhoz – folytatta –, hogy a vizsgálóbizottsági jelentésbe foglalják bele: el akarták adni a Városházát, hiszen több javaslat is volt, amelyek közül kettő azzal a lehetőséggel is számolt. Kérdésre válaszolva Kovács Péter elmondta azt is: a bizottság hétfő délelőtt ül össze legközelebb.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Mr. Trianon, a brit gazember aknamunkáját tétlenül nézte a korabeli magyar elit – Raffay Ernő, Balogh Zsuzsa, Vajda Miklós és sokan mások a búcsú-Polbeatben

‎Polbeat 2023 július 1.
Mr. Trianon - Scotus Viator, a magyarok legnagyobb ellensége címmel jelentetett meg könyvet Raffay Ernő történész. Erről a kötetről, Magyarország Trianon előtti lejáratásának és bomlasztásának ma is érvényes tanulságairól, a nemzetellenes belső ellenség aknamunkájáról beszélgettünk a szerzővel, illetve meghívott vendégeinkkel Vajda Miklóssal, a Paláver hallgatói klub doyenjével, Balogh Zsuzsa üzletasszonnyal, civil nemzeti közösségépítővel, Gyulai Györggyel, a Napról-napra Trianon című kötet alkotójával, Jeney János térképésszel, a nagy trianoni térképhamisítás tudományos leleplezőjével és törzsközönségünk "vezérkérdezőjével", Lukács Lászlóval. A rendhagyó, reméljük csak átmenetileg búcsú-Polbeatet Huth Gergely és Stefka István vezette.

Évek óta nyomasztanak bennünket a Birodalom tényellenőrei, de a Századvég most visszavág nekik (Polbeat-videó)

‎Polbeat 2025 március 14.
Egyfajta kifordított A Birodalom visszavágnak lehetünk szemtanúi, hiszen a Századvég új Tényellenőr.hu-ja épp a birodalomnak vág vissza - vezette fel a legutóbbi Polbeat-beszélgetést Huth Gergely, aki Both Hunort, az új elemző csapat és internetes portál vezetőjét, illetve Béky Zoltánt, a Századvég vezető jogászát kérdezte, Stefka István közreműködésével. Both elmagyarázta: a globalista erők épphogy az álhírek terjesztéséhez használják a fizetett "tényellenőr csapataikat" és elég nagy sikerrel jártak világszerte a negatív kampányaikkal, hangulatkeltéseikkel. E fegyverük kifejezetten a nemzeti szuverenitás megtámadására irányult, de "most ellenük fordítjuk azt."