Vízágyúval, könnygázzal oszlatták a járvány miatti korlátozások ellen tüntetőket Brüsszelben (videó!)

Erőszakba torkollott Brüsszelben a koronavírus-járvány miatti intézkedések elleni vasárnapi tüntetés, a rendőrség vízágyút és könnygázt is bevetett – írta a The Brussels Times hírportál.
A demonstráció jó ideig békés menetelésként zajlott, de később a tüntetők egy csoportja az uniós intézményeknek helyt adó városrészben összecsapott a rendőrséggel. A tudósítások szerint a tüntetők károkat okoztak a közelben lévő járművekben és épületekben is, és betörték az Európai Külügyi Szolgálat irodájának ablakait is. A tiltakozó akciót, amelyen más belga lapok tudósításai szerint mintegy 50 ezren vettek részt, a Europeans United szervezet kezdeményezte. Az egyesület elnöke, Tom Meert elmondta a belga sajtónak: a járványügyi intézkedések "nem demokratikus" végrehajtása ellen tüntettek. A La Libre Belgique című belga napilap szerint a szervezet a demonstrációra hívó közleményében arra hivatkozott, hogy
a koronavírus terjedése, a kórházak túlzsúfoltsága és a rossz egészségügyi állapotú emberek halála nem lehet ok arra, hogy a kormányok eltérjenek az alapvető szabadságjogok biztosításától.
A mozgalom azt is bírálja, hogy a kormányok nem szerveznek nyilvános vitát a tudományos szakvélemények alapján meghozott döntéseiket megelőzően. A belga kormányfő pénteken bejelentette, hogy az érvényben lévő korlátozásokat enyhén lazítani fogják, és arról is beszélt, hogy a védettségi igazolvány érvényességének fenntartásához kötelező lesz a harmadik oltás beadatása a második oltást követő öt hónapon belül.

Néhány videót is közzétettek a Twitteren a történtekről.
Forrás: MTI