Pesti Srácok

Zelenszkij nyugalomra intette az ukránokat

Zelenszkij nyugalomra intette az ukránokat

Őrizzék meg a nyugalmukat – erre szólította fel az ukrán embereket videóüzenetben Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács ülése után. Zelenszkij azt mondta, a politikai vezetés azon dolgozik, hogy békés rendezéssel teljes mértékben enyhüljön a helyzet Kelet-Ukrajnában – ennek érdekében mindent megtesz az ország diplomatáival, katonáival és partnereivel együtt. Említettek megvédik az embereket, akiknek viszont őket kell védeni azzal, hogy nyugodtak maradnak – közölte az Euronews.com.

– hangoztatta Zelenszkij. Olekszij Danyilov, az RNBO titkára úgyszintén nyugalomra szólította fel az ukránokat, továbbá a médiát is annak érdekében, hogy oldódjék a feszültség.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott a tisztségviselő. A BBC Ukrajina hírportálnak adott hétfői interjújában Danyilov leszögezte, hogy az RNBO reálisan értékeli Oroszország Ukrajna elleni inváziójának veszélyét. Biztosított egyúttal afelől, hogy az ukrán fegyveres erők támadás esetén visszavágnak.

– tette hozzá. Danyilov azt viszont nem pontosította, hogy ez utóbbin mit értett. Emlékeztetett egyúttal arra, hogy Ukrajna nincs egyedül szemtől szemben a potenciális agresszorral. Kiemelte, hogy vannak az országnak partnerei, amelyek támogatására számíthat. Szerinte offenzíva esetén Ukrajna képes lesz önállóan visszaverni a támadást, de megvárja a segítséget. Olekszij Reznyikov védelmi miniszter az Ukrajinszka Pravda hírportálon hétfőn megjelentetett saját írásában úgy vélekedett: a legjobb módja az ország megvédésének a további orosz agressziótól, ha olyan feltételeket teremtenek, amelyek mellett az agresszor ország elfogadhatatlan veszteségeket szenved el, és nem éri el célját. Kifejtette: orosz agresszió esetén az ukránoknak mindenekelőtt maguknak kell megvédeniük saját államukat. Hangsúlyozta: gondoskodni kell arról, hogy Oroszországgal szemben álljon az egész ukrán nemzet, egységesen, kiképzetten és felfegyverkezve. Reznyikov arra kérte az ukránokat, hogy gondolják át, milyen módon kívánnak részt venni az ország védelmében.

Hétfőn az Amerikai Egyesült Államok kormánya felszólította az Ukrajnában tartózkodó diplomaták hozzátartozóit, hogy hagyják el az országot a régióban kialakult feszültség miatt, és így tett Nagy-Britannia is.

Forrás: MTI ; Fotó: MTI/Kovács Tamás

Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Húsz éve verték agyon Simon Tibort, a Fradi legendáját – Gyilkosai túl olcsón megúszták

Sport 2022 április 23.
Húsz éve, 2002. április 23-án hunyt el Simon Tibor 16-szoros válogatott labdarúgó, a Ferencváros legendás hátvédje. Az „elhunyt” szó persze sántít, hiszen a Fradi játékosát agyonverték. Magyar György, az egyik tettes védője korábban Szabó Gergő kollegánknak így foglalta össze az eseményeket: ezek a lények puszta szórakozásból vertek halálra egy menekülő, bocsánatot kérő és életéért könyörgő embert, majd ott hagyták saját vérében a flaszteren.