Pesti Srácok

A CDU ezentúl nem hivatkozna magára keresztényként

null

Elhagyná nevéből a keresztény szót a német CDU. Egy napvilágot látott belső felmérés alapján ugyanis a párt vezetői úgy gondolják, a kereszténydemokrata jelzővel nem lehet megszólítani a német szavazókat, így nincs szükség rá.

A 2021-es szövetségi választást követően a párttagok körében felmerült az igény, hogy a CDU nevéből el kellene hagyni a „C” betűt – idézte a Mandiner a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) kedden megjelent cikkét. Egy belső elemzés jutott arra a következtetésre, hogy nyomós érvek szólnak a Kereszténydemokrata Unió nevének megváltoztatása mellett. A kereszténységre utaló megnevezés miatt a német konzervatívok attól tartanak, hogy a nem keresztényeket nem tudják majd megszólítani. Németországban az egyházba vetett bizalom drámai mértékben csökkent, és várhatóan idén először fordul elő, hogy a németek kevesebb mint fele tartozik majd a két történelmi egyház egyikéhez. Komoly gondot okoz továbbá, hogy különösen a római katolikus egyházon belüli visszaélések és szexuális botrányok az egész kereszténység társadalmi megítélésére kihatottak.

Ennek fényében a belengetett névmódosítás felvetését lehet úgy értelmezni, hogy az ország egyik legnagyobb politikai közössége függetleníteni szeretné magát a kereszténységet sújtó válságtól. Ugyanakkor az európai politikai folyamatok eddig nem bizonyították, hogy a kereszténységre való hivatkozás befolyásolná a konzervatív pártok sikerét. Viszont a CDU-n belüli kezdeményezés nem lenne precedens nélküli, hiszen Svájcban a Kereszténydemokrata Néppárt szövetségi szinten „Die Mitte” (A Közép) néven politizál.

A CDU-n és a CSU-n belüli vitákban gyakran hangsúlyozzák, hogy a pártszövetség konzervatív, keresztényszociális és gazdasági liberális elvek mentén épül. A keresztény irányzat háttérbeszorulása elsősorban a szociális irányt érintette, de a „C”, vagyis a keresztény jelző a párton belüli különböző irányzatok közötti ellentétet is megtestesíti. Régebben a CDU/CSU vezető politikusai a katolikus szociális tanítást hangoztatták, mint a különböző irányzatokat összekötő kapocs. Mára azonban a „keresztény emberkép” jelszava tölti be ezt a feladatot, ami elsősorban azon támogatók megszólítását célozza, akik kulturális kereszténynek vallják magukat, de nem hívők, vagy esetleg más vallásúnak vallják magukat.

PestiSracok facebook image

A Frankfurter Allgemeine Zeitung szerzője ugyanakkor hozzáteszi, hogy bár a „C” betű tartalma megváltozott, a CDU/CSU-nak nem lenne szabad megválnia a kereszténységre való utalástól, enélkül ugyanis a CDU és a CSU nem testvérpártok, hanem két különböző politikai irányzatot magáénak valló pártszövetség lenne. Ezért amíg a kereszténység, mint kulturális eszmekép a német tárdadalomban szerepet tölt be, érdemes lenne kitartani a jelenlegi elnevezés mellett.

Forrás: Mandiner; Fotó: EPA/Sean Gallup

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.