Pesti Srácok

A G7 külügyminiszterei elítélték a tűzszünet megsértését Kelet-Ukrajnában

null

A világ legfejlettebb iparosodott országait tömörítő G7-csoport külügyminiszterei szombati közleményükben nagyon aggasztónak nevezték, hogy a szembenálló felek megsértették a tűzszünetet Kelet-Ukrajnában.

A G7 miniszterei elítélték a nehézfegyverzet használatát és a lakott területek elleni tüzérségi támadásokat a Donyec-medencében. Kiemelték: az incidensek egyértelműen sértik az ukrajnai konfliktus rendezését célzó minszki egyezményeket. Egyúttal felszólították Oroszországot, hogy vesse latba az oroszbarát szakadárok fölötti befolyását, és teljesítse a minszki megállapodásban vállalt kötelezettségeit. A miniszterek jelezték: aggódnak a szakadár területek tevékenységei miatt, és attól tartanak, hogy "megrendezett incidensek" indítékul szolgálhatnak a katonai fellépéshez. A G7 képviselői ugyanakkor méltatták Volodimir Zelenszkij ukrán elnök nyilatkozatát, amelyben hangsúlyozta, hogy kész konstruktív szerepet játszani a béke megteremtésében.

Eközben a Világbank közölte, hogy 350 millió dollár folyósítását készíti elő Ukrajna számára, amelyről az igazgatótanács március végéig fog dönteni. A Világbank vezetője, David Malpass szombaton biztosította az ukrán elnököt arról, hogy a csoport továbbra is támogatja az ukrán nép és gazdaság rövid és hosszú távú finanszírozását.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/EPA/ANSA/Ettore Ferrari

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.