Pesti Srácok

Átadták az M4-es gyorsforgalmi út Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszát

null

Magyarország 2010 óta minden tekintetben, így a közúthálózat fejlesztésében és a gyorsforgalmi úthálózat kiépítésében is sebességet váltott – jelentette ki a pénzügyminiszter ma, az M4-es gyorsforgalmi út Abony és Törökszentmiklós közötti szakaszának átadó ünnepségén.

Varga Mihály a nettó 125 milliárd forint hazai forrásból megvalósult, több mint 27 kilométeres, kétszer kétsávos autóút szolnoki pihenőhelyén tartott eseményen kiemelte: a 2010-ben még kevesebb, mint 1300 kilométeres gyorsforgalmi úthálózat hossza mára meghaladja az 1900 kilométert.

– mondta, hozzátéve: ezekre az útprogram keretében összesen 3600 milliárd forintot fordított a kormány, döntő részben hazai forrásból.

PestiSracok facebook image

Földi László (Fidesz–KDNP), Pest megye 12-es számú, ceglédi székhelyű választókerületének jelenlegi országgyűlési képviselője és kormánypárti képviselőjelöltje emlékeztetett: az MSZP már 2006-ban megígérte az M4-es új megépítését, amiből nem lett semmi. A polgári kormány ugyanakkor ezzel is bebizonyította: nemcsak ígér, hanem számítani is lehet rá. Herczeg Zsolt (Fidesz–KDNP), Jász-Nagykun-Szolnok megye 4-es számú, törökszentmiklósi székhelyű választókerületének országgyűlési képviselőjelöltje, Mezőtúr polgármestere rámutatott: évtizedek óta vártak a mai napra, hiszen az M44-es út mellett immár az M4-es út is gyorsabbá és biztonságosabbá teszi a térségben élők közlekedését.

Forrás: MTI; Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.