Pesti Srácok

Budai Gyula Ujhelyinek: Itt az idő, hogy jelentkezz katonának Ukrajnába!

null

Nem kicsit szúrt oda Ujhelyi Istvánnak Budai Gyula, aki az MSZP-s politikus egyik közösségi bejegyzésére reagálva találta fejen azt a bizonyos szeget. A kormánypárti képviselőnél Ujhelyi napokban írt bejegyzése verte ki a biztosítékot, aki a napokban arról értekezett, hogy Orbán Viktor legutóbb azzal a Lukasenkával tárgyalt, aki most Oroszország mellett áll a háborúban.

Budai Gyula fideszes politikus sosem rejtette véka alá véleményét, és ezúttal sem tett kivételt a szocialisták egykori üdvöskéjével, aki valamiért nagyon fontosnak tartotta arról értekezni, hogy miért is "érdekes" Orbán Viktor és a fehérorosz elnök korábbi találkozója, az MSZP-s politikus szerint egyébként mindez azért vet fel kérdéseket, mert Lukasenka Oroszország mellett áll a háborúban. Budai Gyula minderre úgy reagált: Ujhelyi jobban tenné, ha inkább Márki-Zay elképzeléseit követné, és jelentkezne katonának.

– kommentelte Budai Gyula Ujhelyi István egyik Facebook-bejegyzése alá.

PestiSracok facebook image

Forrás: Ujhelyi István Facebook-oldala ; Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.