Pesti Srácok

Czeglédy-ügy: Budai Gyulának adott igazat a bíróság Kunhalmi Ágnes ellen

null

Budai Gyulának adott igazat a bíróság Kunhalmi Ágnes ellen abban a perben, amelyben az MSZP társelnöke azzal vádolta a fideszes képviselőt, hogy egy televíziós interjúban arról beszélt: a több milliárd forintos költségvetési csalással vádolt Czeglédy Csaba pénzt adott Kunhalmi Ágnesnek a szocialisták budapesti kampányának finanszírozásához. Budai szerint a pénznek a DK és az MSZP kasszájában kell lennie.

Pert nyert Kunhalmi Ágnes ellen Budai Gyula fideszes képviselő. A Pesti Központi Kerületi Bíróság január végén hozta meg döntését, amellyel bűncselekmény hiánya miatt megszüntette a Budai ellen becsületsértés miatt indított büntetőeljárást – írta meg az Origo. A portál szerint a jogvita előzményét egy televíziós interjú adta. Budai Gyula tavaly márciusban a Hír TV vendége volt, ahol egyebek mellett azt mondta:

A kormánypárti képviselő megjegyezte azt is:

PestiSracok facebook image

A beszélgetés itt nem ért véget, a műsorvezető ugyanis felidézte, hogy Czeglédy Csaba – aki most a baloldal közös jelöltjeként Szombathelyen indul az országgyűlési választáson – több milliárdos költségvetési csalás vádlottja. A milliárdokra utalva Budai a tavalyi interjúban úgy fogalmazott:

A riporter felvetésére, hogy mindez a pártfinanszírozási és a kampányszabályok megsértését jelentette-e, Budai úgy válaszolt:

Majd hozzátette, hogy Czeglédy bűnszervezetet működtetett. Kunhalmi Ágnes ezután feljelentést tett, azzal érvelve, hogy a Budai Gyula interjújában elhangzó állítások valótlanok, és olyan mértékben alkalmasak a becsület csorbítására, hogy azt már neki közszereplőként sem kell eltűrnie. A bíróság elemezte az interjút, felidézte az Alkotmánybíróság és a Kúria szólásszabadsággal kapcsolatos, idevágó főbb döntéseit, és végül arra jutott, hogy Budai Gyula interjúja sem a tényállításaival, sem az értékítéletet megtestesítő mondataival nem követett el rágalmazást, becsületsértést. Ezek miatt az eljárást a PKKB január végén megszüntette. Az ítélet nem jogerős.

Forrás: Origo; Fotó: MTI/Soós Lajos

Ajánljuk még