Pesti Srácok

Devizahiteleseken nyerészkedett Vajda Zoltán, a baloldal jelöltje

Devizahiteleseken nyerészkedett Vajda Zoltán, a baloldal jelöltje

A Budapest 13. választókerületéért elinduló jelölt a honlapján büszkélkedik azzal, hogy 2004-ben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) helyezkedett el és több mint öt éven át a PSZÁF Felügyeleti Tanács elnökének tanácsadójaként, közel egy éven át pedig a Pénzügyi Stabilitási Tanács szakmai titkáraként dolgozott. Vajda Zoltán vezető beosztású tisztségviselőként a devizahiteleseken nyerészkedett, hiszen jelentős fizetésért tétlenül nézte végig több éven keresztül az eladósodott emberek tönkremenetelét. A bankok bármit megtehettek, mert a Vajda Zoltánnak is vezető beosztást biztosító PSZÁF szemet hunyt mindezek felett, miközben a felügyelet dolga lett volna, hogy feltárja a szabálytalanságokat, majd intézkedjen – mutatott rá a Magyar Nemzet.

Különösen veszélyeztetettnek tekinthetők annak a kilencvenezer lakossági jelzáloghitel-szerződésnek az adósai, amelyek esetében 2009 végén kilencven napon túli fizetési késedelem állt fenn – áll a Magyar Nemzet birtokába került felmérésben. A kármentésre egyik szervezet sem tett kísérletet vagy fogalmazott meg határozott javaslatot. Viszont mindkét szervezetben vezető pozíciót töltött be Vajda Zoltán, akit ezért a devizahitelesek tragédiájának ügyében személyes felelősség terhel. Vajda most a baloldal jelöltjeként szeretne bejutni a parlamentbe.

A baloldali előválasztás alatt derült ki Hollai Gábor XVI. kerületi momentumos jelöltről, hogy egy devizakárosult lakásán nyerészkedett. Karácsony Gergely akkor még miniszterelnök-jelöltként kijelentette, hogy ezért ő biztosan nem szavazna Hollaira. De vajon mit mondana a főpolgármester akkor Vajda Zoltánról, a baloldal képviselőjelöltjéről, aki vezető beosztású tisztségviselőként ugyancsak a devizahiteleseken nyerészkedett, hiszen jelentős fizetésért tétlenül nézte végig több éven keresztül az eladósodott emberek tönkremenetelét? A Budapest 13. választókerületéért elinduló jelölt a honlapján büszkélkedik el azzal, hogy 2004-ben a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeleténél (PSZÁF) helyezkedett el és több mint öt éven át a PSZÁF Felügyeleti Tanács elnökének tanácsadójaként, további közel egy éven át pedig a Pénzügyi Stabilitási Tanács szakmai titkáraként dolgozott.

A baloldal semmit sem tett a kármentésért

PestiSracok facebook image

Az említett időszakban következett be a devizahitelesek tragédiája, amiért mindenekelőtt az első és a második Gyurcsány-kormány a felelős, hiszen ők kergették bele az embereket a hatalmas árfolyamkockázatú kölcsönök felvételébe azzal, hogy felszámolták a korábban a Fidesz által megteremtett, állami kamattámogatású otthonteremtési hitelprogramot. A szocialista kormányok alatt száznegyvenszeresére (!) nőtt a lakásvásárlásra devizahitelt felvevők száma, de a 2008-as válság idején a baloldal semmit sem tett a kármentésért.

A bankok visszaéltek erőfölényükkel, olyan szerződéseket kötöttek az ügyfelekkel, hogy bármikor felemelhették a kamatokat, költségeik növekedését is áthárították rájuk, és nem fordítottak elég gondot ügyfeleik informálására. A bankok ezt azért tehették meg, mert a Vajda Zoltánnak is vezető beosztást biztosító PSZÁF szemet hunyt mindezek felett, miközben a felügyelet dolga lett volna, hogy feltárja a szabálytalanságokat, majd intézkedjen. A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete által, a bankok adatai alapján készített felmérés megállapítja, hogy a hitelezők fő kockázata 2010-ben az, hogy adósaik jövedelmi helyzete az év során nem javul, sőt a munkanélküliségi és a vállalati csődráta tovább emelkedik.

– szögezték le a felmérésben. A helyzet addig sem volt rózsás, hiszen abban a két évben több mint 30 ezer lakóingatlan került végrehajtási vagy egyéb tartozásrendezési, illetve követelésértékesítési eljárás alá.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: MTI/Bruzák Noémi

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.