Pesti Srácok

Elhunyt Monica Vitti olasz filmcsillag

Elhunyt Monica Vitti olasz filmcsillag

Kilencvenéves korában szerdán elhunyt Monica Vitti olasz filmcsillag. A 2001-ben visszavonult és az utóbbi években betegeskedő színésznő halálhírét férje, Robert Russo rendező jelentette be. Dario Franceschini kulturális miniszter az olasz film királynőjének nevezte nekrológjában.

Az 1931-ben Rómában született Maria Luisa Ceciarelli művésznevét 1954-ben vette fel. A hatvanas évek legnagyobb filmsztárjai közé tartozott. Az olasz filmművészet olyan nagyságaival emlegették egy lapon, mint Alberto Sordi, Marcello Mastroianni, Vittorio Gassman és Nino Manfredi. Michelangelo Antonioninak, aki felfedezte és múzsájaként tekintett rá, több filmjében szerepelt, köztük 1960-ban elsőként A kaland című drámában, amelyet Cannes-ban a zsűri díjával jutalmaztak. Később a rendezőnek Az éjszaka, a Napfogyatkozás és a Vörös sivatag című filmjeiben is sikert aratott. 1971-ben ő volt Jancsó Miklós A pacifista című, Olaszországban forgatott filmjének főszereplője, de a közös munka mindkettejük számára csalódásnak bizonyult: a forgatás feszült hangulatban folyt, a film pedig megbukott. Vitti 1970-ben Marcello Mastroiannival játszotta el a Féltékenységi dráma főszerepét Ettore Scola romantikus vígjátékában, majd 1974-ben emlékezetes alakítást nyújtott Luis Bunuel A szabadság fantomja című alkotásában. Pályafutása során olyan kiváló partnerei voltak, mint Giancarlo Giannini, Alain Delon és Vittorio Gassman. Későbbi férje, Roberto Russo Flirt című filmjében nyújtott alakításáért 1984-ben a Berlinalén díjazták. 1995-ben pedig a velencei filmfesztiválon ismerték el pályafutását Arany Oroszlán-díjjal. A legjelentősebb olasz filmes kitüntetést, az Olasz Filmművészeti Akadémia David di Donatello-díját hatszor vehette át.

Vitti húsz éve vonult vissza a nyilvánosságtól. Néhány éve megrendült az egészségi állapota, Alzheimer-kórral küzdött. A 90. születésnapja alkalmából tavaly november 3-án az olasz televízió is köszöntötte a dívát.

Forrás: MTI; Fotó: Archivio Cameraphoto Epoche/Getty Images

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Miből vette? – Borbély Lénárd közel kétszázmilliós építkezése miatt tett feljelentést a csepeli Fidesz

Magyar ugar 2024 június 6.
Hűtlen kezelés miatt tett feljelentést Borbély Lénárd csepeli polgármester ügyei miatt Mohilla Tamás, a Fidesz helyi képviselőjelöltje. A feljelentés öt pontban sorolja fel a hűtlen kezelés gyanúját megalapozó tényeket, köztük azt, hogy miként építhetett Borbély – a feljelentés szerint legalább 180 millió forintot érő – pazar házat nemrég úgy, hogy hat év alatt az összes legális, bruttó (!) jövedelme 84 millió forint volt. Ugyancsak nehezményezik, hogy a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia tervezett kollégiumának visszavett helyére felépített tenisz- és padelpályákra, a Borbélyhoz igen közel álló vállalkozónak felhúzott Kis-Duna-parti csúcskategóriás étteremre miért szórt el az önkormányzat 1,32 milliárd forintot, továbbá tavaly miért emelték meg önkormányzati felhatalmazás nélkül azoknak az önkormányzati cégeknek a büdzséjét közel egymilliárd forinttal, amelyek a polgármester imázsépítésében és kampányában is részt vesznek?

Bauer Tamás zároltatta az ÁVH-nál körmöket tépkedő apja önleleplező interjúját

Magyar ugar 2021 január 22.
Miközben Bauer Tamás mentegetni próbálja ÁVH-s apja rémtetteit, aközben nem enged nyilvánosságra kerülni egy vele készült interjút - derítette ki Máthé Áron történész. A titkolózás oka talán az lehet, hogy az interjúból további kínos részletek derülhetnének ki a „Körmös” Bauerként elhíresült bolsevik terrorista ténykedéséről. Egyébként a kedves Olvasó tudott róla, hogy az ÁVH-n a körömtépkedés mellett a sóval etetés is bevett kínzási módszer volt?