Pesti Srácok

Ezrek tüntettek Athénban az áremelkedések ellen

null

Ezrek tüntettek szombaton Athénban a szakszervezetek felhívására a turizmus újbóli fellendülése ellenére magas megélhetési költségek miatt.

A görög fővárosban a parlament épülete előtt gyülekeztek a PAME szakszervezet felhívására a demonstrálók, hogy tiltakozzanak az infláció, a rosszabbodó életkörülmények és az új munkaügyi törvény ellen. Januárban az árak 6,2 százalékkal voltak magasabbak, mint az előző év januárjában, s az áremelkedés az ukrajnai háború miatt várhatóan tovább folytatódik. Hivatalos adatok szerint az elektromos áram árai januárban 56 százalékkal nőttek, az üzemanyagoké 21,6 százalékkal, a földgázé pedig 156 százalékkal emelkedett. A konzervatív kormány segítséget ígért a legrászorultabbaknak, valamint kilátásba helyezte a jelenlegi mintegy 650 eurós havi minimálbér megemelését.

Krisztosz Sztaikúrasz pénzügyminiszter péntek este kijelentette, hogy Görögország idő előtt visszafizeti a Nemzetközi Valutalap kölcsönét és az így megtakarított kamatokat a háztartások és a vállalatok megsegítésére fordítják. Görögországot, ahol a munkanélküliség 13 százalékos – az egyik legmagasabb az euróövezetben –, még mindig sújtja a 2010-2018 közötti pénzügyi válság súlyos öröksége. Az Európai Unióban a szegények arányát tekintve a harmadik helyen áll Bulgária és Románia mögött, 2020. évi hivatalos adatok szerint a lakosság egynegyedét (28,9 százalékát) fenyegeti szegénység. A koronavírus-világjárvány súlyos csapást mért a görög gazdaságra, a GDP egynegyedével csökkent, visszaestek a bérek és a jövedelmek. A gazdaság mintegy egynegyedét kitevő turizmus újbóli fellendülésének – amely tavaly több mint tízmilliárd eurós bevételt jelentett a költségvetésnek – és az Európai Unió támogatásainak köszönhetően az ország 2021-ben visszanyerte veszteségei egy részét. A bruttó hazai össztermék, amely az előrejelzések szerint 6 százalékos volt 2021-ben, idén a 4,5 százalékot is elérheti a két évvel korábbi 9 százalékos visszaesés után. Az államadósság szintén csökkenőben van: míg 2021-en a GDP 197,1,0 2020-ban pedig 206,3 százaléka volt, idén várhatóan 189,6 százalékra csökkent.

Forrás: MTI; Fotó: Louisa GOULIAMAKI / AFP fotója

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.