Pesti Srácok

Fehéroroszország a háború közepette dönt népszavazáson az új alkotmányról

Fehéroroszország a háború közepette dönt népszavazáson az új alkotmányról

Fehéroroszországban vasárnap megkezdődött az alkotmánymódosításokról és kiegészítésekről szóló köztársasági népszavazás.

A központi választási bizottság tájékoztatása szerint több mint 5,5 ezer szavazóhelyiséget nyitottak meg, többek között szanatóriumokban, klinikákon, kórházakban és más egészségügyi intézményekben, ahol nem tartottak előrehozott szavazást. Az előrehozott szavazásra február 22-e és 26-a között volt lehetőség. Ezt a jogot a szavazólistán szereplő polgárok 42,93 százaléka gyakorolta. Több mint 6,8 millió fehérorosz állampolgár szerepelt a választói listákon. A szavazólapon egy kérdés szerepel:

A törvény szerint a népszavazás akkor tekinthető érvényesnek, ha a szavazati joggal rendelkező polgárok több mint fele részt vesz rajta. A szavazóhelyiségek este nyolc órakor zárnak.

PestiSracok facebook image

A módosítások értelmében az államfő ismét csak két ötéves cikluson keresztül tölthetné be a tisztséget - ezt a korlátozást korábban Aljakszandr Lukasenka elnöksége idején törölték el -, de csak akkor lépne ismét életbe, ha új elnököt választanának, így Lukasenkát még további két alkalommal újra lehetne választani, ha a mostani mandátuma 2025-ben lejár.

A tervezet kiterjeszti a parlament mandátumát a jelenlegi négy évről ötre, bevezeti az Összfehéroroszországi Népi Gyűlés intézményét, az új kormányzati szerv párhuzamosan működne a törvényhozással. Garantálja továbbá a volt elnökök mentelmi jogát a hivatali idejük idején elkövetett cselekmények miatt indított eljárásokban.

A 2020-as augusztusi, erősen vitatott tisztaságú elnökválasztás után korábban soha nem látott tiltakozó hullám rázta meg Fehéroroszországot. Lukasenkát a hivatalos választási eredmény szerint a szavazatok több mint 80 százalékával választották meg hatodik egymást követő mandátumára, amit az ellenzék és a nyugati országok nem fogadtak el. Lukasenka brutálisan nyomta el a tiltakozásokat, több mit harmincötezer embert vettek őrizetbe, a rendőrök ezreket bántalmaztak, sokan külföldre menekültek.

A javasolt módosítások szerint a hivatalban lévő elnök automatikusan az 1200 tagú népi gyűlés tagja lesz, és ő lehet a testület elnöke, ha a többi képviselő megválasztja. A testület évente legalább egyszer ülésezne, és a hatáskörébe tartozna politikai irányvonalak kidolgozása, törvénytervezetek, alkotmánymódosítási javaslatok benyújtása, a központi választási bizottság és a legfelsőbb szintű bíróságok bíráinak megválasztása. A népi gyűlés engedélyezné az elnök javaslatára fehérorosz csapatok külföldi bevetését és az elnök felmentését, ha megsérti az alkotmányt, hazaárulásban vagy más súlyos bűncselekményben találják bűnösnek.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Belta pool/EPA/Maxim Guchek

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.