Pesti Srácok

Főtér: a Transindex előadta a sajtószabadság és az üldözöttség nagyhalálát

null

Az erdélyi magyar „sajtóprérin” él egyfajta betyárbecsület, hogy a médiában dolgozó kollégák egymást nem támadják. Ezt a jelenleg is működő gyakorlatot rúgta fel egyoldalúan a Transindex szerkesztősége – mutatott rá cikkében a Főtér.ro erdélyi honlap főszerkesztője, annak kapcsán, hogy az erdélyi magyar Transindex teljes szerkesztősége felmondott kedden. Amint a portálon közölt elköszönő írásban a szerkesztőség tagjai közölték, úgy érzik, a munkájuk teljességgel ellehetetlenült, és már nem tudják a legjobb szakmai tudásuk szerint ellátni azt a feladatot, amely a mindenkori szabad sajtó feladata lenne.

Erdély első magyar hírportálja 23 évvel ezelőtt jött létre. Impresszuma szerint a portált a Média Index Egyesület és a Média Net Kft. működteti. A portál felületén elérhető az Adatbank, az erdélyi magyar elektronikus könyvtár, amelyben szótárak, kronológiák, statisztikák és szövegtárak is helyet kaptak. A Transindex szerkesztői felmondásukat azzal indokolták, hogy nem hajlandóak semmilyen politikai erő elvárásai szerint végezni az újságírói munkát. A Főtér.ro főszerkesztője, Fall Sándor erről azt mondta, van ennél nagyobb baj is. Emlékeztetett rá, hogy a honlap anyagi nehézségekre hivatkozva már korábban olvasói segítségét kérte, hogy finanszírozhassák a szerkesztőség munkáját.

– vonta le a következtetést a Főtér.ro. Egyúttal felhívta a figyelmet arra is, hogy a Transindex szerkesztősége számos projekten együtt dolgozik a telex.hu-val, és teljes mellszélességgel támogatják a magyarországi ellenzék kampányát.

PestiSracok facebook image

– figyelmeztetett a cikk. Fall Sándor arra a következtetésre jut, hogy a Transindex előadta a sajtószabadság és az üldözöttség nagyhalálát, holott az egész színjáték mögött láthatóan mindvégig hideg és előre kiszámított stratégia volt. A Főtér.ro főszerkesztője szerint az időzítésre is egyetlen magyarázat van: február 12-én elkezdődött a magyarországi választási kampány. A Magyar Nemzet a cikk megjelenése után megkérdezte erdélyi forrásait is, akik megerősítették a fentebb elhangzottakat.

– nyilatkozták a Magyar Nemzetnek.

Forrás: Magyar Nemzet; Fotó: Transindex