Pesti Srácok

Három év, nyolc hónap börtönbüntetést kapott első fokon V. Kende, a terrortámadást tervező egyetemista

null

Annyira egyértelműek voltak a bizonyítékok, hogy alig nyolc hónappal elfogása után pénteken már el is ítélték első fokon a labdarúgó Európa-bajnokság idején robbantást fontolgató egyetemistát, V. Kendét. V. Kendét a bíróság három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta.

A Fővárosi Nyomozó Ügyészség vádirata alapján a Fővárosi Törvényszék ma elsőfokú ítéletet hozott V. Kende ügyében, aki a vád szerint terrorcselekmény elkövetésére készült hazánkban. A bíróság a kecskeméti egyetemistát a vád szerint bűnösnek mondta ki, ezért három év nyolc hónap börtönbüntetésre ítélte, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét kizárta. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség az ügyben terrorista csoportban történő elkövetés érdekében megvalósított terrorcselekmény előkészületének bűntette miatt nyújtott be vádiratot a Fővárosi Törvényszékre. A Fővárosi Nyomozó Ügyészség arra tett indítványt a vádiratban, hogy a bíróság a vádlottat fegyházbüntetésre ítélje és a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségét zárja ki. Az ítélet nem jogerős. A nyomozó ügyészség a vádlott terhére, súlyosításért, továbbá fegyház fokozat megállapítása érdekében fellebbezett. A vádlott és a védő elsősorban felmentésért, másodsorban enyhítésért jelentett be fellebbezést. A vádlott letartóztatását a bíróság – ügyészi indítványra – fenntartotta.

Mint portálunk részletesen beszámolt róla, V. Kende szélsőséges iszlamista lett, vélhetően a 2020. márciusban kitört Covid–19-világjárvány miatt hozott korlátozások ideje alatt. A Budapesti Gazdasági Egyetemen tanuló fiatal távoktatásra kényszerült, ez pedig szülei kecskeméti családi házában zajlott. A tanulás mellett a dark weben kapott a jelek szerint nagyon hatékony agymosást az Iszlám Állam toborzóitól. Itt kerülhetett kapcsolatba más szélsőséges iszlamista csoportokkal is, a vahabitáktól a szalafitákig. V. Kende áttért az iszlám vallásra, arab nevet is választott magának, az Instagram-oldalát Hüsseyin Ziyad V. néven jegyzi, felesküdött az Iszlám Államra (ISIS). Azonosult is az ISIS tevékenységével és taktikájával, hiszen akár öngyilkos robbantásra is hajlandónak mutatkozott. Szimpatizált azzal a gondolattal is, hogy járművel a tömegbe hajtson. Mindezeket a hatóságok a V. Kende számítógépéből, okostelefonjából és egyéb adathordozóiból kinyert adatokkal bizonyították.

Forrás: Fővárosi Főügyészség PS-nek küldött közleménye ; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

PestiSracok facebook image

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.