Pesti Srácok

Hollik: az a tét, hogy megyünk-e továbbra is előre, vagy visszatér a kudarcos múlt

null

Kevesebb mint 50 nap múlva egyértelműen arról kell majd dönteni, hogy "megyünk-e továbbra is előre, vagy visszatér az a kudarcos múlt, amelyre 2010-ben nagy többséggel együtt már nemet mondtunk" – mondta a Fidesz kommunikációs igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában nyilatkozva.

Hollik István a szombaton kezdődött kampányrajtról beszámolva aláhúzta: csak pozitív tapasztalatai voltak az első nap aláírásgyűjtésén. Kiemelte: a Fidesz–KDNP gyűjtötte össze elsőként mind a 106 egyéni választókörzetben az induláshoz szükséges aláírásokat.

– tette hozzá. Hollik István elmondta, hogy a Fidesz–KDNP egyéni képviselőjelöltjei sokfélék: vidékiek, városiak, de három dologban mindannyian nagyon hasonlítanak egymásra.

PestiSracok facebook image

– fejtette ki a kormánypárti politikus. Szólt arról is, hogy a választás közeledtével Magyarországon "mindig nagy erők mozdulnak meg és állnak be a magyar baloldal mögé".

– mondta. Hollik István hangsúlyozta: "látjuk, hogy a Soros-hálózat működésbe lépett, aktívan támadják Magyarországot Brüsszellel karöltve".

– húzta alá.

– sorolta a Fidesz kommunikációs igazgatója. Kiemelte: "számukra azért vagyunk nagyon veszélyesek, mert ez a nemzeti alapokon álló politika, amely kormányozhatott az elmúlt 12 évben, ez sikeres tudott lenni". Hollik István ugyanakkor aláhúzta azt is: "Magyarországon a választásokat nem külföldi kormányok, nem brüsszeliták, nem is a Soros-hálózat aktivistái fogják eldönteni, hanem a magyar emberek".

– fogalmazott.

– mondta Hollik István. A kormánypárti politikus példaként említette, hogy az idősek nemrég kapták meg a tizenharmadik havi nyugdíjat, emellett majdnem kétmillió szülő kapta meg a családi adó-visszatérítést, február első napjaiban pedig a fiatalok kézhez kapták az első olyan fizetésüket, amely már nem tartalmazott személyi jövedelemadót.

– jelentette ki Hollik István. Hozzátette: "nemcsak azért mondjuk ezt, mert 2010 előtt éppen ők voltak, akik elvették a családi adókedvezményt, emelték meg az adókat, vették el a 13. havi nyugdíjat, hanem azért is tudjuk ezt mondani, mert ők maguk mondták", hogy eltörölnék ezeket az intézkedéseket. Hollik István megjegyezte: erre utal az is, hogy a baloldal "egyetlen, a magyar embereket támogató intézkedést" sem szavazott meg az Országgyűlésben.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.