Pesti Srácok

Percről-percre

Itt vannak az orosz-ukrán háború tegnapi történései

Események

null

Oroszország megtámadta Ukrajnát, az ukrán nemzetbiztonsági tanács szerdán az egész országra kiterjedő hadiállapotot hirdetett ki. Csütörtökön dél körül a támadók megkezdték Kijev bekerítését. Budapesten Orbán Viktor összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzset, amelynek ülése után a miniszterelnök kijelentette, hogy Magyarország elítéli Ukrajna orosz megtámadását. A kormányfő hangsúlyozta: szó sem lehet arról, hogy Magyarország hadifelszerelést, illetve katonákat küldjön Ukrajnába. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter korábban arról beszélt, hogy hazánk álláspontja világos: kiállunk Ukrajna területi integritása mellett.

Orosz Katonák vonultak Kelet-Ukrajnába

Vágólapra másolva!
10:34
2022. február 22.
A sajtóhírek szerint Putyin közvetlenül a két szakadár terület elismerése után arról rendelkezett, hogy orosz katonák vonuljanak be „Kelet-Ukrajna két korábbi tartományába békefenntartó céllal.

Az USA nem szankcionál

Vágólapra másolva!
10:36
2022. február 22.
A Fehér Ház egyik tisztviselője hétfőn újságírókkal folytatott konferenciahívása során ismertette Joe Biden elnök álláspontját az oroszok kelet-ukrajnai bevonulása kapcsán. Biden hétfőn aláírt egy rendeletet, amely korlátozza a gazdasági tevékenységet a függetlenséget kikiáltó Donyeck és Luhanszk régiókban, Jen Psaki, a Fehér Ház sajtótitkára azonban hétfő délután világossá tette, hogy Biden lépései nem azok a “nagyobb szankciók”, amelyekkel a Fehér Ház Putyin inváziója miatt fenyegetőzött.

Az EU és Nagy- Britannia szankciókat jelentett be

Vágólapra másolva!
10:38
2022. február 22.
Az Európai Unió és az Egyesült Királyság vezetői hétfőn elhatározták, hogy szankciókat vezetnek be Vlagyimir Putyin orosz elnök azon döntése miatt, hogy függetlennek ismeri el a két kelet-ukrajnai szeparatista régiót. Charles Michel, az Európai Tanács elnöke és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke úgy fogalmaztak, ez a lépés a nemzetközi jog és a minszki megállapodások nyilvánvaló megsértése, azonban arra nem tértek ki, hogy pontosan milyen szankciókat hoznak meg.

Magyarország az EU álláspontját képviseli

Vágólapra másolva!
10:39
2022. február 22.
Magyarország az összeurópai álláspont mellett tett hitet, Orbán Viktor este az uniós vezetőkkel tárgyalt, akiknek jelezte, hazánk is része a közös álláspontnak. Ma este telefonon egyeztettem az Európai Tanács elnökével a kelet-ukrajnai helyzetről. Világossá tettem, hogy Magyarország részese a közös uniós álláspontnak. Az egyeztetések folyamatosak – írta a Facebookon Orbán Viktor magyar miniszterelnök.

Átkeltek az orosz csapatok az ukrán határon

Vágólapra másolva!
10:50
2022. február 22.
A felvételen katonai járművek láthatók a lázadók által uralt ukrajnai Donyeck városának külterületén, néhány órával azután, hogy Putyin orosz elnök „békefenntartó missziót” rendelt oda és Luhanszkba.

Összeül a nemzetbiztonsági kabinet

Vágólapra másolva!
10:56
2022. február 22.
Orbán Viktor miniszterelnök vezetésével kedden reggel a Karmelita kolostorban összeült a magyar kormány nemzetbiztonsági kabinetje az ukrán válsághelyzet áttekintése és a szükséges döntések meghozatala céljából – tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. Mint mondta, az ülésen Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Benkő Tibor honvédelmi miniszter és Pintér Sándor belügyminiszter a Külgazdasági és Külügyminisztérium részéről pedig Vargha Tamás polgári hírszerzésért felelős államtitkár vesz részt. További tájékoztatást a sajtófőnök későbbre ígért.

Civilek lakta területen is zajlik az összecsapás, egy minisztert is tüzérségi támadás ért

Vágólapra másolva!
11:00
2022. február 22.
Megrázó videót töltött fel az internetre a kelet-ukrajnai demarkációs vonaltól néhány száz méterre fekvő, ukrán ellenőrzésű Novoluhanszke egyik lakója. Ez volt az a település, ahol a frontvonalat látogató ukrán belügyminiszter és kísérete tűz alá került napokkal korábban. Az esetről most felvételt is közzétettek, amelyben az érintett miniszter arról beszél, 10 lövedék csapódott be mellettük, de szerencsére mindenki jól van.

Márki-Zay felszólította Orbán Viktort, hogy álljon ki az ukrán nép védelme mellett

Vágólapra másolva!
11:05
2022. február 22.
A baloldali összeborulás miniszterelnök-jelöltje a közösségi oldalán publikált videóban felszólította Orbán Viktort, hogy álljon ki Ukrajna területi épsége mellett és szálljon az ukrán nép egészének a védelmére.

Az ukrán múzeumok felkészültek az evakuálásra

Vágólapra másolva!
11:08
2022. február 22.
Ukrajna múzeumai már napokkal, hetekkel ezelőtt megtették a szükséges biztonsági intézkedéseket, felkészülve akár az evakuálásra is egy esetleges orosz beavatkozás esetén. Erről a The Art News Paper számolt be összefoglaló cikkben. Mint írták, az ukránok kiemelten fontosnak tartják a kulturális örökség megőrzését.

Az ukránok elindultak a frontra

Vágólapra másolva!
11:11
2022. február 22.
Mindeközben az ukrán fegyveres erők is mobilizációba kezdtek, amint azt az alábbi videó is mutatja, amelynek felirata szerint a páncélozott járművek Kijevből a fronthoz közel eső Kharkov városába tartanak.

Donyeckben ünnepeltek az oroszok

Vágólapra másolva!
11:14
2022. február 22.
A világhálóra frissen felkerült felvételek tanúsága alapján a kelet-ukrajnai Donyeckben ünnepivé vált a hangulat Vlagyimir Putyin bejelentését követően. A közel egymilliós város lakosságának egyébként körülbelül 48 százaléka orosz, az ukránok részaránya csak körülbelül 46,5 százalék.

Evakuálják a nőket és gyerekeket, a férfiakat besorozzák

Vágólapra másolva!
11:20
2022. február 22.
A Twitteren számos videó kering arról, hogy a nőket és gyerekeket evakuálják a Donbasz-régióból, a férfiakat pedig sorozzák az ukrán hadseregbe. Az alábbi videó leírása szerint egy besorozott apa búcsúzik lányától.

Orosz ENSZ misszió: Ukrajna tartsa magát a minszki egyezményhez

Vágólapra másolva!
11:30
2022. február 22.
Sok kollégánk állítja, hogy a Minszki Egyezmény halott, ami nem igaz. Kievnek továbbra is tartania kell magát a rendelkezéseihez. Nyitottak maradunk a diplomáciai megoldásra, de nem engedjük meg az újabb vérfürdőt a Donbasz-régióban– írta hivatalos Twitter oldalán Ororszország ENSZ missziója. A (második) minszki megállapodást 2015-ben fogadták el, miután Kelet-Ukrajnában kitört Donyeck és Luhanszk városaiban az azóta is dúló szeparatista állóháború. A megállapodásban az azonnali tűzszünet mellett – többek között – olyan kitételeket találunk, mint hogy az ukrán és a szakadár területek között egy 30 kilométeres ütközőzónát kell létrehozni, valamint a nehézfegyverzetet ki kell vonni a területről, a túszokat, hadifoglyokat el kell engedni, a külföldi fegyvereseket ki kell vonni, és újra be kell vezetni a határellenőrzést. Volt azonban két olyan eleme is a megállapodásnak, amely a mai napig szúrja a kijevi vezetés szemét: Az egyik, hogy párbeszéd indul a helyi választások előkészítéséről, illetve Donyeck és Luhanszk térségének jövőbeli státuszáról. A másik pedig az volt, hogy 2015 végéig el kell indítani az ukrán alkotmányreformot, különös tekintettel a decentralizációs folyamat végrehajtására– vagyis a szakadár régiók függetlenedésének elősegítésére.

Lesz orosz gáz Európában

Vágólapra másolva!
11:38
2022. február 22.
Oroszország továbbra is szeretné ellátni a világot gázzal és LNG-vel - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök kedden, reagálva azon aggodalmakra, hogy ukrajnai válság eszkalációja megzavarhatja Európa gázellátását. „Oroszország a maga részéről folytatni kívánja ennek a nyersanyagnak, köztük az LNG-nek a megszakítás nélküli szállítását a világpiacokra” – mondta Putyin a 6. gázexportáló országok fórumán Dohában.

Lavrov: az ukrán kormány nem képviseli az egész népet

Vágólapra másolva!
11:45
2022. február 22.
Szergej Lavrov orosz külügyminiszter kedden kijelentette, hogy az ENSZ alapokmánya szerint egy ország szuverenitáshoz való joga csak azokat az államokat érinti, amelyek „a teljes népüket” képviselik – és azt állította, hogy a 2014-es ukrajnai hatalomváltást követően a kormány ezt nem tartotta tiszteletben.

"Folyamatban vannak a folyamatok" az uniós szankciók kapcsán

Vágólapra másolva!
11:49
2022. február 22.
Anna Lührmann német EU-ügyminiszter Brüsszelben újságíróknak azt mondta: \"Putyin elnök nyilvánvalóan megsértette a nemzetközi jogot azzal, hogy elismerte az úgynevezett népköztársaságokat Kelet-Ukrajnában, és ezzel visszavette a több éves diplomáciai közvetítői erőfeszítéseket.\" „Európai Unióként határozottan és egységesen fogunk reagálni erre” – tette hozzá. „Ennek módját jelenleg [az EU-nagykövetek] tárgyalják. Ezeket a szankciókat hetek óta intenzíven készítik elő, és gyorsan kiszabják őket.”

A Duma jóváhagyta a szakadár államok elismerését

Vágólapra másolva!
12:39
2022. február 22.
A Duma– az orosz parlament alsóháza– képviselői kedden rövid vita után egyhangúlag jóváhagyták Putyin rendeletét, amely elismerte a szakadár Donyeck és Luhanszk régiók függetlenségét. Mind a 400 parlamenti képviselő megszavazta ezek ratifikálását; nulla tartózkodott vagy nemmel szavazott.

A német zöldek az Északi Áramlat 2 megtorpedózására használnák a válságot

Vágólapra másolva!
12:40
2022. február 22.
Cem Özdemir német mezőgazdasági miniszter volt a kabinet első tagja, aki követelte a vitatott Északi Áramlat 2 gázvezeték leállítását, válaszul arra, hogy kedden orosz elismerte a szeparatista donyecki és luhanszki területeket. „Legkésőbb most itt az ideje, hogy leállítsuk ezt a projektet, és világossá tegyük: kérjük, most váltson a megújuló energiákra” – mondta Özdemir a Deutschlandfunk német közszolgálati rádiónak. Lars Kingbeil, a Német Szociáldemokrata Párt társvezetője elmondta, hogy Olaf Scholz kancellár világossá tette, hogy „most megtörténik a megfelelő lépések”, de nem említette név szerint a vezetéket. Hozzátette: „Most abban a helyzetben vagyunk… nagyon gyorsan és nagyon következetesen bemutatjuk a szankciók listáját. Tudja, ez ma délben fog megtörténni… Oroszországnak nem szabad alábecsülnie az Európai Unió eltökéltségét ebben a kérdésben.”

Moszkva és Kijev megszakíthatja a diplomáciai kapcsolatokat

Vágólapra másolva!
12:44
2022. február 22.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök fontolóra veszi a diplomáciai kapcsolatok esetleges megszakítását Oroszországgal – jelentette ki észt kollégájával, Alar Karisszal tartott sajtótájékoztatón Kijevben kedd reggel. „A sajtótájékoztató után megvizsgálom ezt a kérdést. És nem csak ez, hanem más lépések lehetőségét is a kialakult helyzet kapcsán” – mondta.

Hivatalos: Németország kiszáll az Északi Áramlat 2-ből

Vágólapra másolva!
12:52
2022. február 22.
Az egye súlyosbodó európai energiahiány fényében meglepő döntést hozott a német kabinet: a zöldek nyomására, és az ukrajnai helyzet miatt a Politico szerint Németország leállította az Északi Áramlat 2 vezeték működését. Olaf Scholz kancellár kedden közölte, hogy felkérte a gazdasági minisztériumot, hogy vonja vissza azt az októberi jelentést, amely szerint a vezeték nem jelent veszélyt az ellátás biztonságára. „Ez technikai jellegű lépésnek hangzik hangzik, de valójában ez egy szükséges adminisztratív döntés ahhoz, hogy ne kerülhessen sor a vezeték működésének tanúsítására” – mondta. \"És e tanúsítvány nélkül az Északi Áramlat 2 nem tud működni.\" Németország a döntéssel elesik az oroszországi gázszállítmányok egy jelentős részétől, amely súlyos csapást jelenthet az egyébként is energiahiánnyal küzdő országnak.

Márki-Zay felszólította Orbánt, hogy határolódjon el az "orosz agressziótól"

Vágólapra másolva!
13:01
2022. február 22.
Mint arról beszámoltunk, Orbán Viktor kijelentette, az egységes uniós álláspontot támogatja Magyarország, a nemzetbiztonsági kabinet pedig jelenleg is ülésezik a Karmelita kolostorban. Ilyen előzményeket követően követelte Márki-ZayPéter, hogy a miniszterelnök határolódjon el Oroszországhoz. A magyar diplomácia ugyanakkor számtalanszor kiemelte, kiegyensúlyozott és megfontolt politikát kívánnak követni észben tartva, hogy hazánk is a NATO kötelékébe tartozik. Ehhez képest a baloldal javaslata, a magyar érdekek– Németország példájához hasonló– alárendelése az amerikai nagyhatalmi törekvéseknek. Legalábbis ez olvasható ki a baloldal miniszterelnök szavaiból.

Itt vannak az uniós szankciók Oroszország ellen– egyelőre nincs kemény fellépés

Vágólapra másolva!
13:14
2022. február 22.
Két uniós diplomata szerint az EU nagykövetei „elvileg” egyetértettek a közelgő szankciókkal kapcsolatos kérdésekben. Zöld utat adtak a szakadárok által ellenőrzött luhanszki és donyecki régiók importjának és exportjának betiltására, ahogy azt tették annak idején a Krím-félsziget kapcsán. Megállapodtak továbbá azon személyekről és entitásokról, akiket szankciókkal sújtanak. Az egyéni szankciók célpontjait négy kategóriába sorolva: politikusok, katonai vezetők, gazdasági szereplők, dezinformáció-terjesztők. Szintén szankciókra számíthatnak az orosz „békefenntartó” erők parancsnokai Megállapodtak a képviselők a két szakadár állam állampolgárai számára kiállított orosz útlevelek érvénytelenségéről is,szintén a krími példát követve. Összességében tehát az EU pusztán érintőlegesn szankcionálta Oroszországot, a komolyabb korlátozások sokkal inkább egyénekre, valamint a két szakadár régióra vonatkoznak. Ezen politika pedig már a Krím annektálását követően is csődöt mondott.

Listát küldött Magyarországnak Ukrajna arról, mivel tudna segíteni hazánk a védekezésben

Vágólapra másolva!
13:18
2022. február 22.
Az Azonnali interjút közölt Ukrajna magyarországi nagykövetével, Nepop Ljubovval. Ebből kiderül, hogy Ukrajna listát küldött Magyarországnak arról, mivel tudna segíteni hazánk a védekezésben. \"Ez egy nagyon széles lista, amely tartalmaz különböző kaliberű lőszereket, védősisakokat és golyóálló mellényeket, különböző katonai felszereléseket, beleértve a pilóta nélküli légi járművek elleni védekezési eszközöket, optikai megfigyelő eszközöket, digitális kommunikációs eszközöket, speciális egészségügyi járműveket és még sok mást”- mondta a nagykövet a lapnak.

Orosz katonákat lőttek le egy Luhanszk közelében található erőműben

Vágólapra másolva!
13:27
2022. február 22.
Orosz megszállókat lőttek le az ukrajnai Shchastya város villanyerőművében egy ukrán portál szerint. A twitteren közzétett videón látható, hogy az összecsapás helyszíne lángokba borult. Az erőmű Luhanszk szakadárok ellenőrizte városától néhány kilométerre található, és fontos szerepet játszik a város villamos ellátásában. Szemtanúk szerint tüzérségi támadás érte a területet.

Orbán Viktor: Magyarország támogatja Ukrajna szuverenitását és területi épségét

Vágólapra másolva!
13:45
2022. február 22.
Orbán Viktor miniszterelnök kedden telefonon tárgyalt Volodimir Zelenszkij ukrán államfővel az orosz-ukrán konfliktusról - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke. A magyar miniszterelnök a megbeszélésen kifejtette: Magyarország - szomszéd államként - aggodalommal figyeli az ukrajnai fejleményeket. Orbán Viktor tájékoztatta Zelenszkij elnököt arról, hogy Magyarország a koordinált európai válaszcselekvés részeseként támogatni fogja a helyzet rendezésére irányuló közös uniós erőfeszítéseket. Ennek keretében a kormány folyamatosan egyeztet nyugati szövetségeseivel - mondta a miniszterelnök. Orbán Viktor a tárgyalás során biztosította Volodimir Zelenszkijt arról, hogy Magyarország ahogyan eddig, ezután is támogatja Ukrajna szuverenitását és területi egységét.

Az ENSZ BT ülésén a tagállamok többsége elítélte Oroszországot

Vágólapra másolva!
13:49
2022. február 22.
Az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) hétfői rendkívüli ülésén a tagállamok többsége elítélte, hogy Oroszország elismeri a kelet-ukrajnai szakadár köztársaságok függetlenségét, valamint Vlagyimir Putyin elnök parancsát is a csapatok odavezénylésére, Moszkva ugyanakkor közölte, hogy továbbra is nyitott a diplomáciára. Továbbra is nyitottak vagyunk a diplomáciára, a diplomáciai megoldásra. Nem áll szándékunkban azonban megengedni egy vérfürdőt a Donyeck-medencében – vágott vissza Vaszilij Nyebenzja, Oroszország ENSZ-nagykövete. A diplomata azzal vádolta meg az Egyesült Államokat és nyugati szövetségeseit, hogy Ukrajnát fegyveres provokációra buzdítják.

Benkő: Mindenre fel kell készülni– katonákat küldünk a keleti határra

Vágólapra másolva!
14:28
2022. február 22.
Magyarország biztonsága a legfontosabb, ezért a magyar honvédség csapatait mozgósítja a következő napokban a keleti országrészbe – ezt Benkő Tibor honvédelmi miniszter jelentette be, tudósít a Híradó.hu. A Magyar Honvédség feladata kettős: egyik, humanitárius feladatok biztosítása és segítése, a másik pedig, hogy Magyarország határának a lezárása, és annak biztosítása, hogy Magyarországra ne tudjon fegyveres csoportosulás bejönni. Ennek érdekében elrendeltem azt, hogy Magyarország keleti térségében végre kell hajtani megfelelő létszámú, megfelelő felszereltségű katonai erők telepítését. Vagyis a határt meg kell erősíteni- húzta alá a honvédelmi miniszter.

Rutte: Oroszország cselekedetei nem maradhatnak válasz nélkül

Vágólapra másolva!
14:35
2022. február 22.
Oroszország meg fogja érezni a szankciók bevezetésével járó következményeket, amiért hétfőn elismerte a \"Donyecki Népköztársaság\" és a \"Luhanszki Népköztársaság\" függetlenségét, megsértve ezzel Ukrajna szuverenitását - jelentette ki Mark Rutte holland miniszterelnök kedden, rövid sajtónyilatkozatában. Az NLTimes holland hírportál azt írta, hogy Rutte Moszkva e lépését olyan \"elfogadhatatlan\" cselekedetnek nevezte, amely \"nem maradhat válasz nélkül\".

Svájc nem vezet be szankciókat Oroszország ellen

Vágólapra másolva!
15:40
2022. február 22.
Svájc egyelőre elzárkózik az Oroszországgal szembeni szankciók bevezetésétől, de az EU szankciócsomagjának bejelentése után újraértékeli a helyzetet - mondta Livia Leu svájci államtitkár sajtótájékoztatón. 2014-ben, amikor Oroszország annektálta a Krímet, Svájc nem csatlakozott a szankciókhoz, de úgy döntött, hogy az országot nem lehet felhasználni az EU szankcióinak megkerülésére – ami a gyakorlatban hasonló hatású, de más politikai üzenetet hordoz.

Medvegyev: élvezzétek a drága gázt!

Vágólapra másolva!
15:46
2022. február 22.
„Üdvözöljük a bátor új világban, ahol az európaiak hamarosan 2000 eurót fognak fizetni 1000 köbméter földgázért!” – üzente a Twitteren Dmitrij Medvegyev volt orosz elnök és vezető biztonsági tanácsadó, miután Németország bejelentette, hogy leállítja a politikailag vitatott előéletű Északi Áramlat 2 vezetéket.

Újabb részletek derültek ki a brit szankciókról

Vágólapra másolva!
15:49
2022. február 22.
Boris Johnson miniszterelnök alsóházi nyilatkozatát követően a Külügyi, Nemzetközösségi és Fejlesztési Hivatal további részleteket közölt az Ukrajna elleni brit szankciócsomagról. A közlemény szerint az Egyesült Királyság szankcionálni fogja az orosz parlament és a szövetségi tanács azon tagjait is, akik megszavazták a két szakadár terület, Donyeck és Luhanszk függetlenségét. A következő hetekben London kiterjeszti a Krím-félszigetre bevezetett szankciók területi hatályát Donyeck és Luhanszk azon területeire, amelyek jelenleg nem állnak az ukrán kormány ellenőrzése alatt - közölte az FCDO. Ez azt jelenti, hogy egyetlen brit állampolgár vagy cég sem köthet üzletet ezekkel a területekkel, amíg Ukrajna vissza nem szerzi azokat.

Németország több katonát telepítene Litvániába

Vágólapra másolva!
16:20
2022. február 22.
Christine Lambrecht német védelmi miniszter közölte, hogy jelenleg felülvizsgálat alatt áll további német katona telepítése Litvániába. „Mi, Németország készen állunk arra, hogy továbbra is fellépjünk az agresszió ellen és több erőt telepítsünk ide a szárazföldön, a tengeren és a levegőben” – mondta Lambrecht litvániai látogatásán. „Nagyon világos, hogy a NATO-ban is az elrettentésre kell összpontosítanunk” – tette hozzá. Németország február elején már 350 további katonát küldött NATO-szövetségesének, Litvániának.

Putyin: a nacionalisták a polgárháború szakadékába taszították Ukrajnát

Vágólapra másolva!
16:36
2022. február 22.
A Maidan (a 2013-2014-es tüntetések, amelyenek során megdőlt az ukrán kormány) nem vitte közelebb Ukrajnát a demokráciához és a haladáshoz. Miután végrehajtották a puccsot, a nacionalisták és az őket támogató politikai erők végül zsákutcába vezették Ukrajnát, és a polgárháború szakadékába taszították az országot.

Litvánia behívta az amerikai hadsereget

Vágólapra másolva!
16:39
2022. február 22.
Gitanas Nausėda litván elnök kedden kijelentette, hogy a balti ország kész további amerikai csapatok befogadására, mivel az amerikai erők erős elrettentőként szolgálnak Oroszországgal szemben. Nausėda az Egyesült Államok Kongresszusának tagjaival Vilniusban tartott találkozóján elmondta, hogy „nagyon fontos az amerikai zászlóaljak rotációjának folytonosságának biztosítása, és készek vagyunk további amerikai erők fogadására, és minden szükséges támogatást megadni fogadó nemzetként”.

Moszkva nem csak a szakadárok kezén lévő területeket ismerte el

Vágólapra másolva!
17:12
2022. február 22.
 
Oroszország hivatalosan a szélesebb határok közötti Donyeck megye függetlenségét ismerte el, amelynek nagy része jelenleg az ukrán hadsereg ellenőrzése alatt áll - állította kedden a Moszkva támogatását élvező szakadár terület, a \"Donyecki Népköztársaság\" vezetője kedden. Gyenyisz Pusilin az orosz állami televízióban nyilatkozva kijelentette, hogy a nem szakadárok ellenőrzése alatti donyecki terület kérdését később oldják meg. A szakadár vezető szerint a kérdésben a \"Donyecki, illetve a Luhanszki Népköztársaság alkotmánya a mérvadó\". Ezek az alkotmányok ott jelölték ki a két régió határait, ahol 2014 májusában az Ukrajnától történő elszakadásról szóló népszavazást tartották. Pusilin azt állította, hogy egyelőre nincsenek orosz katonák a kelet-ukrajnai szakadár területeken. Ukrán oldalról folytatódik az ágyúzás - mondta Pusilin -, ezért a polgári lakosságot továbbra is biztonságba kell helyezni Oroszországban. Forrás/fotó: MTI

Putyin felhatalmazást kapott a hadsereg külföldi bevetéséhez

Vágólapra másolva!
17:25
2022. február 22.
Felhatalmazást adott az orosz parlament felsőháza Vlagyimir Putyin orosz elnöknek kedden a fegyveres erők Oroszország határain kívül történő bevetéséhez. Forrás: MTI

Ukrajna hazahívta konzultációra Vaszil Pokotilót, moszkvai ügyvivőjét

Vágólapra másolva!
17:29
2022. február 22.
A diplomáciai kapcsolatok megszakításáról egyelőre nincs hír Forrás: MTI

Feldobtak ilyen ötleteket is az Internet hullámai...

Vágólapra másolva!
17:35
2022. február 22.
 
Forrás: facebook.com

Egyes szlovák politikusok már magyar megszállástól is tartanak

Vágólapra másolva!
17:55
2022. február 22.
 
Az egyik szlovák kormánypárt, az OĽaNO képviselője Andrej Stančík ezt a kérdést tette fel Facebook-bejegyzésében: Putyin kijelentette, Ukrajna mindig orosz volt, és sok szlovák tapsolt neki. Akkor is tapsolni fognak, ha Magyarország vezetője jelenti ki, hogy Szlovákia mindig magyar volt\"? Forró Krisztián, a felvidéki magyar pártokat tömörítő Szövetség elnöke a bejegyzést úgy kommentálta, egyre több szlovák médiában jelenik meg olyan írás, amely párhuzamot von az orosz-ukrán konfliktus és a szlovák-magyar együttélés közt. Ez a szélsőségesek rétorikája! Forrás: facebook.com

Putyin: Ukrajna az oka, hogy a minszki megállapodások többé nem léteznek

Vágólapra másolva!
17:57
2022. február 22.
Az orosz elnök a sajtónak nyilatkozva az ukrajnai válság rendezése alapjául szolgáló megállapodás megszűnéséért Kijevet hibáztatta, rámutatva, hogy az ukrán vezetés többször nyilvánosan kijelentette: nem fogja teljesíteni a megállapodásokat. Oroszország pedig \"nem tudta tovább eltűrni a Donyec-medence népe elleni népirtást\" - fogalmazott az orosz elnök. Forrás: MTI

Külföldi lapok terjesztik, hogy Magyarország blokkolja a közös uniós álláspontot - Kovács Zoltán cáfolta az álhíreket

Vágólapra másolva!
18:30
2022. február 22.
 
Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár közölte Twitter-bejegyzésében közölte, egyes mértéktartónak mondott nyugati lapok ismét álhírekkel hergellik a világ közvéleményét Magyarország ellen, most épp az ukrán-orosz konfliktus kapcsán. Mint írta: \"A brit The Guardian és más lapok értesülése, miszerint Magyarország blokkolná a közös uniós álláspont kialakítását: ÁLHÍR. Orbán Viktor miniszterelnök világosan elmondta: Magyarország részese a közös uniós álláspontnak, a magas szintű és intenzív egyeztetések folyamatosak\". Forrás/fotó: twitter.com

NATO-főtitkár: Oroszország továbbra is teljes körű támadást tervez Ukrajna ellen

Vágólapra másolva!
18:41
2022. február 22.
Jens Stoltenberg a sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, a krízisért egyedül Oroszország felelős. A NATO arra kéri Ukrajnát, ne válaszoljon egyetlen ismétlődő orosz provokációira sem. Oroszországot pedig arra emlékezteti, hogy sosem késő lemondani egy esetleges támadás megindításáról, továbbá sürgeti Moszkvát, válassza a diplomácia útjait a konfliktus megoldására. Forrás: MTI

Oroszország kivonja diplomáciai állományát Ukrajnából

Vágólapra másolva!
19:13
2022. február 22.
Az orosz külügyminisztérium indoklása szerint az orosz diplomatákat, a nagykövetség és a főkonzulátus alkalmazottait életük is biztonságuk védelme érdekében evakuálják a közeljövőben. Forrás: CNN

Ez fájni fog Oroszországnak, nagyon fog fájni - az EU elfogadta szankciós csomagját

Vágólapra másolva!
19:21
2022. február 22.
Ez fájni fog Oroszországnak - kommentálta Josep Borrell, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője, hogy elfogadták az EU Oroszország elleni szankciós csomagot, bár hangsúlyozta, továbbra is diplomáciai erőfeszítéseket tesznek az orosz-ukrán konfliktus rendezésére. Brüsszel az Egyesült Államokkal, az Egyesült Királysággal és Kanadával is összehangolja a szigorú oroszellenes intézkedéseket. A javaslat szerint szankciókkal sújtanak huszonhét olyan személyt, akik részt vettek a jogszerűtlen döntések meghozatalában. Vlagyimir Putyin elnök nincs a szankciós listán. Borell kiemelte, a büntetőintézkedések emellett az orosz állam és kormány azon képességét is célozzák, hogy hozzáférjen az uniós tőke-, pénzügyi és szolgáltatási piachoz; illetve a szeparatista területekkel folytatott uniós kereskedelmét is érintik, hogy az illegális és agresszív cselekményeknek gazdasági következményei legyenek a felelősökre nézve. Forrás: Magyar Nemzet

Tüntetők tiltakoznak egy esetleges kelet-ukrajnai orosz invázió ellen az orosz nagykövetség kijevi épületénél

Vágólapra másolva!
19:32
2022. február 22.
 
Fotó: MTI

Zelenszkij az Orbán Viktorral folytatott telefonbeszélgetésről: közös erőfeszítéseket teszünk

Vágólapra másolva!
19:40
2022. február 22.
 
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Twitter-üzenetben jelezte, hogy folyamatos telefonbeszélgetéseket folytat partnereivel. Mint Magyarországgal kapcsolatban Zelenszkij írta: \"tájékoztattam Orbán Viktor miniszterelnököt a térség biztonsági helyzetéről. Megállapodtunk, hogy közös erőfeszítéseket teszünk a békés rendezés érdekében.\" Forrás: twitter.com

NO NATO - Putyin elmondta, mi kell az békéhez

Vágólapra másolva!
19:46
2022. február 22.
Vlagyimir Putyin a sajtónak nyilatkozva arról beszélt, szerinte a válság legjobb megoldása az lenne, ha az ukrán vezetés maga mondana le a NATO-tagságról, és a semlegességet választaná, emellett fontosnak nevezte az ország demilitarizálását. Hozzátette, hogy az orosz-ukrán kapcsolatok rendezéséhez az is szükséges, hogy Kijev ismerje el Szevasztopol és a Krím lakosságának akaratnyilvánítását - vagyis a függetlenség, majd az Oroszországhoz történő csatlakozás melletti döntését. Forrás: MTI

Von der Leyen: Oroszország további gyors EU-s szankciókra számíthat, ha folytatja agresszív politikáját

Vágólapra másolva!
19:52
2022. február 22.
Ha Oroszország tovább fokozza a maga előidézte válságot, az Európai Unió készen áll további lépések megtételére. Az EU egységes és gyorsan cselekszik, illetve továbbra is egységesen támogatja Ukrajna önállóságát és területi egységét - fogalmazott Von der Leyen az Európai Bizottság elnöke. \"A lehető legnehezebbé tesszük a Kreml számára agresszív politikájának folytatását\" - tette hozzá. Kitért arra, a válság megmutatta, hogy Európa még mindig túlságosan függ az orosz gáztól. Véleménye szerint az Uniónak diverzifikálnia kell a beszállítókat, és jelentős mértékben be kell fektetnie a megújuló energiaforrásokba. Forrás: MTI

Kijev újabb fegyvereket kér Nagy-Britanniától és az Egyesült Államoktól

Vágólapra másolva!
19:57
2022. február 22.
 
\"Reggel levelet küldtem a brit külügyminiszternek azzal a kéréssel, hogy adjanak további védelmi fegyvereket Ukrajnának. Ugyanezzel a kéréssel fogok ma fordulni tárgyalópartnereimhez az Egyesült Államokban\" - mondta Dimitro Kuleba ukrán külügyminiszter keddi sajtótájékoztatóján. Forrás/fotó: MTI

Svédország és Anglia közös hadgyakorlatot tervez a Balti-tengeren

Vágólapra másolva!
20:01
2022. február 22.
Svédország tengeri hadgyakorlatot tart a Nagy-Britannia vezette Közös Expedíciós Erők (JEF) nevű katonai szövetség keretében a Balti-tengeren - jelentette be kedden Peter Hultqvist svéd védelmi miniszter Londonban. Mint mondta, a tengeri hadgyakorlat célja a hajózás szabadságának szavatolása a Balti-tengeren. A 2012 decemberében létrehozott JEF (Joint Expeditionary Force) észak-európai országokból álló nemzetközi haderő, amelynek tagja: Nagy-Britannia, Dánia, a három balti állam, Hollandia, Norvégia, Finnország, Izland és Svédország. Forrás/fotó: MTI

Francia külügyminiszter: Európa biztonsági mechanizmusai elavultak

Vágólapra másolva!
20:07
2022. február 22.
Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter Josep Borrellel, az Európai Unió külpolitikai főképviselőjével tartott közös sajtótájékoztatóján beszélt arról: szükséges lenne az európai biztonsági mechanizmusok újjáépítése, mert elavultak azok az eszközök, szerződések, jogi aktusok, amelyek eddig biztosították Európa stabilitását. Forrás: CNN

Megugrottak az olajárak az orosz-ukrán konfliktus miatt

Vágólapra másolva!
20:23
2022. február 22.
A Brent kőolaj nemzetközi viszonyítási alapnak számító ára kedden elérte hétéves csúcsát, 99,38 dollárt hordónként. A JPMorgan a 120 vagy akár 150 dollár hordónkénti ár elérésére figyelmeztet, ha az orosz export megszakad. Forrás: BBC/CNN

Biden: ez egy orosz invázió kezdete

Vágólapra másolva!
20:30
2022. február 22.
 
Joe Biden amerikai elnök keddi sajtótájékoztatóján számolt be azokról a szankciókról, amelyeket az USA Ororszország ellen tervez bevezetni. Az amerikai elnök kiemelte, az USA együttműködik Németországgal, hogy az Északi Áramlat 2 vezeték befejezése ne valósuljon meg. Biden hozzátette, a szankciók részeként el kell vágni az orosz kormányt a nyugati pénzektől, hogy Oroszország ne tudjon forrásokat szerezni Nyugatról. Ennek keretében az USA blokkolja két nagy orosz bank, a VEB és az Orosz Katonai Bank kereskedelmét, továbbá elzárja az orosz gazdaság egy részét a nemzetközi pénzügyi rendszerektől. Az elnök kiemelte, átfogó szankciókat vezetnek be az orosz államadósság ellen, amely azt jelenti, hogy elzárják az orosz kormányt a finanszírozástól, nem szerezhetnek Nyugatról pénzt, és nem kereskedhetnek új adóssággal sem az amerikai, sem az európai piacokon. Hozzátette, Az orosz elitekkel és családtagjaikkal szemben is szankciókat vezetnek be. Az amerikai elnök hangsúlyozta, nem áll szándékában harcolni Oroszországgal, de az USA elkötelezett abban, hogy megvédje a NATO országokat. Elmondta továbbá, hogy engedélyezte az amerikai erők további átcsoportosítását kelet-európai szövetségeseihez. Hozzátette, a már Európában lévő erőket és felszereléseket a balti térségbe, Észtországba, Lettországba és Litvániába küldik. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy ezek védelmi lépések. Az amerikai elnök arra is felhívta a figyelmet, a szabadság megvédésének ára lesz, azaz az oroszország elleni szankciók miatt megemelkedhetnek a belföldi gázárak. Úgy vélte, az amerikaiak a következő hónapokban növekvő gázárakat fognak tapasztalni. Hozzátette, határozott lépéseket fog tenni, hogy a szanckiók az orosz gazdaságot érjék érzékenyen, és ne üssenek vissza az amerikai gazdaságra. Forrás: CNN/BBC

Biden találkozott az ukrán külügyminiszterrel

Vágólapra másolva!
21:35
2022. február 22.
A Fehér Ház tájékoztatása szerint Joe Biden kedden találkozott Dimitro Kuleba ukrán külügyminiszterrel, amelynek során az amerikai elnök megerősítette az USA elkötelezettségét Ukrajna területi épségének megőrzése érdekében. Forrás: CNN

A románok ötöde elmenekülne, ha megtámadnák az országukat

Vágólapra másolva!
21:51
2022. február 22.
Egy felmérés szerint a románok egyötöde azonnal elhagyná az országot, ha külső támadás érné. A kutatás szerint az ország lakosságának csak 60 százaléka gondolja úgy, hogy be kell fogadnia az esetleges ukrán menekülteket. Forrás: foter.ro

F-35-ösök és Apache helikopterek - megindult az amerikai erők átszervezése Európán belül

Vágólapra másolva!
22:18
2022. február 22.
 
A CNN értesülései szerint a már Európában, Németországban állomásozó F-35-ös vadászgépekből négyet a balti államokba, négyet pedig a NATO dél-keleti szárnyába vezényelnek át, miután Joe Biden amerikai elnök bejelentette: engedélyt adott az amerikai erők átcsoportosítására. Németországból húsz Apache helikopter indul a balti államok felé, Görögországból pedig további 12 Lengyelországba. Források szerint egy 800 fős zászlóalj Olaszországból a balti térségbe teszi át állomáshelyét. Az Egyesült Államoknak körülbelül 90 ezer katonája van Európában. Forrás: CNN, fotó: MTI

Kihirdették Ukrajnában a rendkívüli állapotot, itt vannak a legfrissebb hírek!

Vágólapra másolva!
12:36
2022. február 23.
 
Napról napra nő a feszültség Oroszország és Ukrajna között. Az ukrán nemzetbiztonsági tanács szerdán az egész országra kiterjedő rendkívüli állapotot hirdetett ki. A helyzet eszkalációja azután gyorsult fel nagyon, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök hétfő este televíziós beszédében kimondta: elismeri a két szakadár kelet-ukrajnai terület, a Donyecki és a Luhanszki Népköztársaság függetlenségét. Ezután felhatalmazta az orosz fegyveres erőket, hogy vonuljanak be a szeparatisták által őrzött területekre. Egyelőre ellentmondásos hírek érkeztek arról, hogy az orosz katonák valóban behatoltak-e a hivatalosan Ukrajnához tartozó régióba, Putyin viszont kijelentette, hogy a két szakadár népköztársasággal kötött egyezmény értelmében egész Donyeck és Luhanszk megyére igényt tartanak, ami már háborút vetít elő Ukrajnával. Európa a hidegháború utáni legfenyegetőbb konfliktusát éli meg, a helyzet hétfőn drámaivá vált: Oroszország elismerte a szakadár kelet-ukrajnai területeket, másnap további követelésekkel állt elő, és általános megítélés szerint a háború soha nem látott közelségbe került. Az Egyesült Államok, Németország és Nagy-Britannia is lépett válaszul arra, hogy Oroszország a nemzetközi jog súlyos megsértésével ismerte el a kelet-ukrajnai oroszbarát szakadár területek függetlenségét. Ukrajna pedig megkezdte tartalékos védelmi ereje 18-60 év közötti tagjainak katonai besorozását Volodimir Zelenszkij elnök rendelete alapján.

Ferenc pápa: nagy fájdalom van a szívemben az ukrajnai helyzet romlása miatt

Vágólapra másolva!
12:51
2022. február 23.
Elitélte az \"ördögi erőszak értelmetlenségét\" a katolikus egyházfő, aki szerdán adott ki közleményt az ukrán-orosz konfliktus kapcsán. Mint többek közt fogalmazott, arra kéri Szűz Máriát, a béke királynőjét, hogy \"mentse meg a világot a háború őrületétől.\" \"Minden felet arra kérek, hogy tartózkodjanak minden olyan akciótól, amely több szenvedést okozhat a lakosságnak, destabilizálhatja a nemzetek egymás mellett élését és hiteltelenné teheti a nemzetközi jogot\" - faogalmazott Ferenc pápa. Forrás: reuters.com

Az USA lemondta az amerikai-orosz külügyminiszteri találkozót

Vágólapra másolva!
13:27
2022. február 23.
Nincs értelme a találkozónak Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, miután Oroszország katonai csapatokat küldött Kelet-Ukrajnába - jelentette ki Antony Blinken amerikai külügyminiszter kedden. Blinken szerint Oroszországnak olyan lépéseket kell tenni, amellyel meggyőzi a nemzetközi közösséget, hogy \"komolyan gondolja a katonai tevékenységének csökkentését és a diplomáciai megoldás megtalálását.\" Forrás: MTI

Kuleba: Ororszország célja az egész Ukrajna elpusztítása

Vágólapra másolva!
13:40
2022. február 23.
 
Mint a CNN-nek az ukrán külügyminiszter nyilatkozott, szerinte Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem érdeklik Ukrajna egyes részes, sem az, hogy az egész országot ellenőrzése alatt tartsa. Dimitro Kuleba úgy vélte, Putyin \"az ukrán államiság eszméjének akarja a bukását\". Az ukrán külügyminiszter üdvözölte az USA által bevezetett szankciókat, ugyanakkor kiemelte, Oroszországot nem rengeti meg semmilyen megszorítás, így azt kell elérni, hogy azt kell a nyomásgyakorlás révén elérni, hogy az orosz csapatok kivonuljanak Ukrajna területéről. Kuleba szerint ami Ukrajnával történik nemcsak Ukrajnáról szól, úgy vélte, Putyin megkérdőjelezte az euroatlanti rendszert, ezért következő célpontja akár egy keleti NATO-tagország is lehet. Hozzátette, ha az orosz elnök sikerrel jár Ukrajnában, a világ nagyhatalmai azt látják majd, hogy a Nyugat képtelen megvédeni azt amit képvisel. Forrás: CNN, fotó: MTI

Trump szerint Kína követni fogja Oroszország példáját

Vágólapra másolva!
13:46
2022. február 23.
Joe Biden, az USA elnöke alábecsülte Vlagyimir Putyint, akinek az Ukrajnával szembeni agressziója felbátoríthatta Hszi Csin-ping kínai elnököt - idézte a The Daily Mail Donald Trump szavait a The Clay Travisnek és a Buck Sexton Show-ban elhangzott véleményéből. - Kína lesz a következő - jelentette ki a volt amerikai elnök, aki szeirnt az ázsiai nagyhatalom elfoglalhatja Tajvant. - Peking szakadár tartománynak tekinti Tajvant - mutatott rá a korábbi elnök, majd hozzátette, hogy Kína az elmúlt két évben fokozta katonai és diplomáciai nyomását Tajvan ellen, amelynek kormánya azt állítja, hogy békét akar, de megvédi a szigetet, ha megtámadják. Trump arra is rámutatott, hogy Kína rendszeresen állítja, hogy Tajvan a legfontosabb és legérzékenyebb téma a Washingtonnal való kapcsolataiban, amelyet feszültté tesznek a kereskedelmi és emberi jogi viták. A Daily Mail cikke emlékeztetett, hogy Biden októberben egyértelműen kijelentette, hogy Amerika akcióba lendül, ha Kína megtámadja Tajvant, azonban a Fehér Ház később pontosította az elnök kijelentését, miszerint semmilyen változás nem lesz a politikában. Ahogy arra a cikk rámutatott, Vlagyimir Putyin és Xi in Beijing találkoztak a téli olimpai megnyitója előtt, amiből arra következtettek, hogy egy újabb szövetség jöhetett létre a NATO tagállamokkal szemben.

Anglia fokozza Ukrajna katonai támogatását

Vágólapra másolva!
13:46
2022. február 23.
Boris Johnson brit miniszterelnök erről az angol parlament szerdai ülésén beszélt, ahol megerősítette, a döntés védelmi fegyverekre és \"nem halálos\" segélyekre vonatkozik. Forrás: BBC

Japán is szankciókkal sújtja Oroszországot

Vágólapra másolva!
13:56
2022. február 23.
Fumio Kishida miniszterelnök szerdai sajtótájékoztatóján beszélt arról, hogy Japán is szankciókat vezet be az Ukrajnával szembeni orosz agresszió miatt. A szankciók közt a miniszterelnök megemlítette, Japán felfüggeszti a vízumok kiadását, és befagyasztja azoknak az embereknek a vagyonát, akik érintettek az orosz-barát régiók függetlenségének elismerésében. Fumio Kishida neveket ugyanakkor nem említett. A miniszterelnök kiemelte, Japán minden Donyeckbe és Luhanszkba irányuló importot és exportot megtilt, és nem engedi orosz kötvények kibocsátását és forgalombahozatalát Japánban. Forrás: BBC

Ausztrália is orosz ellenes szankciókról döntött

Vágólapra másolva!
14:02
2022. február 23.
Scott Morrison miniszterelnök szerdán újabb intézkedéseket jelentette be az orosz agresszióra válaszul. Az ausztrál kormányfő kijelentette, országa beutazási tilalmat és célzott pénzügyi szankciókat léptet életbe az orosz biztonsági tanács nyolc tagjával szemben. Ausztrália ezen felül közlekedési, energetikai, távközlési, valamint az olaj-, gáz- és ásványkészletek érintő szankciókról is döntött Luhanszk és Donyeck szakadár rédióival szemben. Forrás: CNN

Márki-Zay Péter most a német szövetségeseinek állította, hogy Orbán Viktor Vlagyimir Putyin érdekeit szolgálja

Vágólapra másolva!
14:04
2022. február 23.
 
A baloldal közös miniszterelnök-jelöltje szerint a német szövetségesei (SPD, Zöldek, FDP) is az európai értékek és az európai közösség elárulójának tartják Orbán Viktort és támogatják a kormányváltást - írta az Index.hu Márki-Zay Péter németországi sajtótájékoztatójáról, amelyet a German Marshall Found szervezett. A baloldali politikus több ellentmondó kijelentést is tett, amikor azt állította, hogy bár Orbán Viktor mindenképp Vlagyimir Putyin érdekeit szolgálja, nem fogja blokkolni az EU közös szakncióit Oroszország ellen, ahogyan az elmúlt tíz évben sem tette.

Szijjártó: komoly dezinformációs és álhírkampány is zajlik

Vágólapra másolva!
14:09
2022. február 23.
Magyarországgal szemben A biztonsági helyzet romlásával párhuzamosan komoly dezinformációs és álhírkampány is zajlik - közölte Szijjártó Péter Facebook-oldalán szerdán. A külügyminiszter megjegyezte, \"ebben a tekintetben a nyugati média nem jobb, mint a keleti\", mivel álhírek és hazugságok jelentek meg Magyarország álláspontjával kapcsolatban kedden. Szijjártó péter kiemelte, Magyarország álláspontja egyértelmű: támogatja Ukrajna szuverenitását és területi integritását, mint ahogy mindig is tette és nem bontja meg az európai egységet, mint ahogy sohasem tette. Forrás: facebook.com

Peking: az egyoldalú szankciók nem jelentenek hatékony megoldást

Vágólapra másolva!
14:13
2022. február 23.
 
Az Amerikai Egyesült Államokat tette felelőssé az Ukrajna és Oroszország közötti feszültségek elmérgesedésében Hua Csun-jing, kínai külügyi szóvivő a szerdai sajtótájékoztatóján. A kínai álláspont szerint az Egyesült Államok félelmet keltett azáltal, hogy fegyvereket küldött Ukrajnába. - Felelőtlen és etikátlan másokat azzal vádolni, hogy nem oltják hatékonyan a lángokat, miközben maguk öntik az olajat a tűzre - fogalmazott Washington lépései kapcsán. A kínai külügyi szóvivő emlékeztetett: Kína többször felszólította az érintett feleket, hogy vegyék figyelembe egymás jogos aggályait, és tárgyalások útján keressenek megoldást a problémákra. Peking továbbra is a térség békéjének és stabilitásának közös fenntartását szorgalmazza - mondta. A Global Times című kínai lap internetes kiadásában közzétett cikkben kínai szakértők úgy vélekedtek, hogy Kína, csakúgy mint eddig is, semleges állásponton marad majd az ukrajnai helyzetet illetően. Cuj Heng, a Kelet-Kínai Tanárképző Egyetem ruszisztika központjának kutatója rámutatott: Kína szoros stratégiai kapcsolatot ápol Oroszországgal, ugyanakkor hosszú távú együttműködést folytat Ukrajnával is, ahol számos beruházással is rendelkezik. A szakértő szerint emiatt Peking tartani fogja magát a szuverén államok területi egységére vonatkozó alapelveihez. Forrás: MTI

A német gazdasági miniszter nem tart földgázellátási problémáktól

Vágólapra másolva!
14:19
2022. február 23.
Nem okoz bajt Németországban az Északi Áramlat-2 földgázvezeték üzembe helyezésének felfüggesztése, a kormány gondoskodott az ellátás biztonságáról - mondta a szövetségi kormány gazdasági minisztere egy szerdai interjúban. Robert Habeck kiemelte, \"van elég földgáz\". Ami az áremelkedés miatt a lakossági fogyasztókra és a vállalkozásokra nehezedő terheket illeti, be kell látni, hogy a kormány nemigen tudja befolyásolni a kőolaj vagy a földgáz világpiaci árát, ezért más oldalról, a szociálpolitika és az adópolitika oldaláról kell segítenie - fejtette ki a miniszter. Németország 90 százalékos importszükséglet meghatározó részét, 38,2 százalékát fedezik orosz forrásból. A második helyen Norvégia áll 34,8 százalékkal, a harmadik Hollandia 22,4 százalékkal, további 4,6 százalék egyéb forrásból származik. Forrás: MTI

Főtér publicistája: egy háború csak felgyorsítja a kárpátaljai magyarok fogyatkozását!

Vágólapra másolva!
14:27
2022. február 23.
A Főtér.ro-n megjelent publicisztikában arra hívják fel a figyelmet: \"akármilyen patetikusan hangozzék, nem lehet elégszer kongatni a vészharangot: a kárpátaljai magyarság drámai módon fogyatkozik, egy esetleges háború pedig kétségkívül felgyorsítaná, vagy akár visszafordíthatatlanná tenné az elvándorlást\". \"Akármit gondoljunk a szembenálló felek felelősségéről, nem veszíthetjük szem elől a számunkra legérzékenyebb szempontot: egy háborúban a kárpátaljai magyar közösség jövője is a romok alatt maradhat\". Forrás: foter.ro

Boris Johnson: több száz embert és több tízmilliárd fontot érintenek az Oroszországgal szembeni brit szankciók

Vágólapra másolva!
14:40
2022. február 23.
 
- A brit szankciók eddig kétszázhetvenöt személyre terjednek ki, az orosz pénzintézetek és oligarchák elleni intézkedések pedig harminchét milliárd angol font (több mint 15 800 milliárd forint) értékű vagyoneszközt érintenek - tudatta az ellenzék legnagyobb pártjának, a Munkáspártnak a vezetőjével Boris Johnson, brit miniszterelnök a londoni alsóházban. A képviselői kérdések és azonnali miniszterelnöki válaszok szokásos heti félórájában Sir Keir Starmer, a Munkáspárt vezetője faggatta Boris Johnsot, hogy a konzervatív párti kormány miért nem érvényesítette az Ukrajna elleni orosz invázió esetére kilátásba helyezett szankciók teljes arzenálját. Forrás: MTI

Ororszország megkezdte kijevi diplomatáinak evakuálását

Vágólapra másolva!
14:48
2022. február 23.
Oroszország kijevi nagykövetsége megkezdte a diplomaták evakuálását Ukrajnából - erősítette meg az TASS orosz hírügynökség. Az oroz indoklás szerint erre a diplomatái elleni „agresszív fellépés” volt szükség. Forrás: TASS

Páncélozott orosz harci járművek sorakoznak egy pályaudvaron a rosztovi régióban

Vágólapra másolva!
15:06
2022. február 23.
 
Forrás: MTI

Az amerikai külügyminiszter szerint Putyin egész Ukrajnát visszacsatolná Oroszországhoz

Vágólapra másolva!
15:24
2022. február 23.
- Ahogyan tegnapi beszédéből és a mai megnyilvánulásaiból is megismerhettük Vlagyimir Putyinnak, Oroszország elnökének a világképét, abból látható, hogy Ukrajnát nem tekinti szuverén államnak, hanem egy olyan kreálmányként említi, amelyet a szovjetek hoztak létre - mondta Antony Blinknek, az USA külügyminisztere szerdán. Az amerikai külügyminiszter szerint az orosz elnök nem csak a történelmet és a nemzetközi jogot hagyta figyelmen kívül, amikor az orosz hadsereg átlépte Ukrajna keleti határát, hanem több millió ukrán ember méltóságát is, akik büszkék a nemzetükre. Blinken hangsúlyozta, hogy Putyin ürügyet kreált magának, hogy több mint százötvenezres nagyságrendű csapatokat mozgósítson az ukrán határ közelében, majd Dombasz tartományban genocídiumot emlegetett és az orosz nemzetiségű lakosok védelmére hivatkozva küldte be a csapatokat az ukrajnai területre. Blinken szerint a II. világháború óta most leselkedik a legnagyobb veszély Európa békéjére.

A szakadár régiók területvitáikban a Nagy Testvér támogatására is számítanak

Vágólapra másolva!
15:38
2022. február 23.
Gyenyisz Pusilin, a szakadár donyecki régió oroszok által támogatott vezetője szerdai sajtótájékoztatóján arról beszélt, békés úton rendezné a határvitát Ukrajnával, de fenntartja magának a jogot, hogy \"nagy Oroszországtól\" kérjen segítséget. Pusilin arra a kérdésre, kiterjesztik e a területeket a teljes régióra, úgy reragált, még nem tartanak abban a szakaszban, ellenségeik a határaiknál bármikor támadásba lendülhetnek. Pusilin elmondta, jelenleg nincsenek orosz csapatok a \"Donyecki Népköztársaságban\". Forrás: reuters.com

KMKSZ: a kárpátaljai magyarok ellenzik a háborút és kiállnak Ukrajna egységessége mellett

Vágólapra másolva!
15:49
2022. február 23.
A Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség szerdai nyilatkozatában arról ír, a kárpátaljai magyarok számára rendkívül fontos az ukrajnai béke fenntartásának kérdése, különösen az esetleges katonai agresszió és a teljes körű háború kilátása fényében, amelyet semmilyen körülmények között nem lehet megengedni. Véleményük szerint az egyetlen kiút a válságból a diplomáciai megoldás, s ehhez minden, a nemzetközi jog által előírt feltétel adott. Úgy fogalmaznak: \" kárpátaljai magyarok szeretik kis szülőföldjüket, Kárpátalját, emlékeznek annak történelmi múltjára, és reménykednek a békés jövőben egy független, szuverén és szabad Ukrajnában\". Forrás KMKSZ

Ukrán Bztonsági Szolgálat: rendkívüli és nem hadiállapot került bevezetésre!

Vágólapra másolva!
15:56
2022. február 23.
\"Nincs ok a helyzet eltúlzására és az álhírek terjesztésére sem: rendkívüli, és nem hadiállapot bevezetéséről van szó. Amint erre nem lesz szükség, a rendeletet eltörlik\" - írja az SZBU, az Ukrán Biztonsági Szolgálat szerdai közleményében. Kiemelik, \"a rendkívüli állapot elrendelése nem jelenti azt, hogy az állampolgárok élete megnehezül, és a törvény által előírt valamennyi mechanizmus azonnali alkalmazásra kerül\". Forrás: karpataljalap.net

Szatelitképek mutatják, hogy az orosz csapatok bekerítették Ukrajnát

Vágólapra másolva!
16:03
2022. február 23.
 
Becslések szerint százötvenezer katona gyűlt össze Ukrajna déli, keleti és északi határán - számolt be az ABC.net szatelitképek alapján igazolva. A hírügynökség beszámolója szerint a Maxar Technologies űrtechnológiai cég által készített műholdfelvételeken rakéták, páncélozott felszerelések és csapatok számának növekedése látható nemcsak az ország keleti, luhanszki és dombaszi területeknél, hanem Ukrajna északi és déli hatrai mentén is. Mint írták, északon, Fehéroroszország oldalán a Luninets légibázison, Mazirban, Oszipovicsban, Recsicában és Zjabrovkában mutatják az oroszokkal szövetséges katonai erők koncentrálódását a képsorok. Délen pedig a Krím félszigeten látható az orosz csapatok, felszerelések és repülőgépek növekvő jelenléte. A műholdfelvételek alapján elmondható, hogy Ukrajnát bekerítette az orosz hadsereg, amelyet a katonai szakértők a legnagyobb haderőfelvonultatásnak neveznek a hidegháború óta. Fotó: MTI

Az ukrán elnök a lengyel és a litván államfővel tárgyalt

Vágólapra másolva!
16:39
2022. február 23.
 
Ukrajna, Lengyelország és Litvánia azonos módon vélekedik Oroszországnak a Donyec-medencével kapcsolatos lépéseiről, a szakadár \"népköztársaságok\" függetlenségének elismeréséről hozott döntéséről - számolt be az MTI Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerdai nyilatkozatáról, miután megbeszélést folytatott Andrzej Duda lengyel és Gitanas Nauseda litván államfővel Kijevben. - Nagyra értékeljük Varsó és Vilnius azonnali reakcióját Oroszország döntésére, hogy elismerte az úgynevezett donyecki és luhanszki \"népköztársaságok\" függetlenségét, és engedélyt adott az orosz csapatok bevetésére külföldön - fogalmazott Volomidir Zelenszkij ukrán elnök. Mint elmondta, lengyel és livtán kollégáival azonosan értékelik ezeket a bűncselekményeket. - Ez újabb agressziós cselekmény Ukrajna, szuverenitásunk és területi integritásunk ellen. Ez az Oroszországi Föderáció katonai jelenlétének legitimálása az ideiglenesen megszállt Donyec-medencei területeken - fogalmazott. Zelenszkij. hozzátette: Moszkva a döntésével egyoldalúan kilépett a minszki egyezményekből, és aláásta a békés rendezésre irányuló sokéves erőfeszítéseket, amire kemény választ kell adni. Az ukrán elnök hangsúlyozta, hogy Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége, többek között Oroszország részéről. - Nem titok, hogy a Budapesti Memorandum (nemzetközi szerződés) nem működik, és Ukrajna nem tagja semmilyen biztonsági szövetségnek. Partnereink támogatásával megvédjük magunkat, de ukránok halnak meg, ezért Ukrajnának biztonsági garanciákra van szüksége, világosakra, konkrétakra, és most azonnal - hangsúlyozta. Zelenszkij azt is kiemelte, fontos, hogy Ukrajna más partnerektől is támogatást kapjon. - Figyelembe véve azt a tényt, hogy az ukrán határok közelében mintegy százötvenezer orosz katona állomásozik, valamint hogy Donyeck és Luhanszk területe átmenetileg megszállt, Oroszországnak azon országok közé kell tartoznia, amelyek biztonsági garanciákat nyújtanak Ukrajnának - jelentette ki az ukrán elnök. Zelenszkij arra is emlékeztetett, hogy sokszor felajánlotta Vlagyimir Putyinnak, hogy üljenek tárgyalóasztalhoz, mert ez párbeszéd, nem pedig feltételek kérdése - hangoztatta Zelenszkij. A lengyel elnök kiemelte, hogy Oroszország lépései nemcsak Ukrajnára jelentenek veszélyt, hanem az egész térségre, beleértve a NATO és az EU keleti szárnyát. Andrzej Duda felszólította Putyint, hogy ne adjon utasítást fegyveres agresszióra Ukrajna ellen, majd reményét fogalmazta meg, hogy nem tör ki háború. A lengyel államfő felszólította Vlagyimir Putyin elnököt és azokat, akik Oroszországban döntéseket hoznak, hogy tartózkodjanak az Ukrajna elleni fegyveres agresszió elrendelésétől.

Kiszivárgott, kiket érintenek az oroszok elleni brit szankciók

Vágólapra másolva!
16:47
2022. február 23.
A brit kormány sajtóértesüléek szerint öt orosz bank a Rosszija Bank, az ISZ Bank (Ipari Takarékbank), a General Bank (Genbank), a Promszvjazbank és a Fekete-tengeri Fejlesztési és Újjáépítési Bank ellen vezetett be szankciókat. Emellett Gennagyij Tyimcsenko, valamint Borisz Rotenberg és Igor Rotenberg nagyvállalkozókkal szemben hozott tiltó intézkedéseket. Eszerint London befagyasztja a szankciós listán szereplők Nagy-Britanniában tartott vagyoneszközeit, a büntetőintézkedésekkel sújtott személyek nem utazhatnak be az országba, emellett a brit kormány megtiltja, hogy brit állampolgárok és vállalatok bármilyen üzleti kapcsolatba lépjenek velük. A londoni külügyminisztérium is közölte, hogy London szankciókat vezet be az orosz törvényhozás azon tagjai ellen, akik megszavazták a két délkelet-ukrajnai szakadár terület függetlenségének elismerését. A brit szankciók eddig 275 személyre terjednek ki, az orosz pénzintézetek és oligarchák elleni intézkedések pedig 37 milliárd font (több mint 15 800 milliárd forint) értékű vagyoneszközt érintenek. Forrás: MTI

Orbán Viktor Brüsszelben részt vesz a rendkívüli EU-csúcson

Vágólapra másolva!
16:58
2022. február 23.
 
Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szerdán arról tájékoztatta a sajtót, a magyar miniszterelök Brüsszelbe utazik, ahol az Európai Unió állam- és kormányfői rendkívüli csúcstalálkozót tartanak az orosz-ukrán válság ügyében, este nyolc órától. A megbeszélésen szó lesz arról is, hogyan védjék meg a szabályokon alapuló nemzetközi rendet; hogyan viszonyuljanak Oroszországhoz, illetőleg Oroszország felelősségre vonásához tetteiért; valamint hogyan fogják tovább támogatni Ukrajnát és népét. Forrás: OS

Erdogan elutasítja a szakadár területek elismerését, de Törökországba várja Putyint

Vágólapra másolva!
17:06
2022. február 23.
Recep Tayyip Erdogan török elnök szerdán telefonon közölte Putyinnal, hogy nem fogadja el a szakadár területek orosz elismerését, amely ellentétes Ukrajna szuverenitásával és területi épségével. Sürgette a válság minszki megállapodások alapján történő rendezését. Erdogan ugyanakkor azt is elmondta, hogy a szeptemberben Szocsiban elért megállapodásnak megfelelően a közeljövőben Törökországba várja Putyint. MTI

Kibertámadás érte az ukrán kormány weboldalait

Vágólapra másolva!
17:07
2022. február 23.
Kibertámadás érte az ukrán kormányzati weboldalakat - tájékoztatott a CNBC. az ukrán kormány digitális átalakulásért felelős miniszterének bejelentésére hivatkozva. A DDOS típusú támadás délután négy órától tette elérhetetlenné az ukrán kormány oldalait, valamint egyes bankokat is érintett.

Orbán: Magyarországnak ebből a konfliktusból ki kell maradnia!

Vágólapra másolva!
17:09
2022. február 23.
 
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán látogatást tett a Magyar Honvédség Integrált Műveleti Központjában, ahol Benkő Tibor honvédelmi miniszterrel együtt találkozott azokkal a katonatisztekkel, akik Magyarország biztonságát garantálják parancsnoki munkájukkal - közölte Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője. A látogatás után a kormányfő arról beszélt, hogy a helyzet továbbra is komoly, feszült, mindent meg kell tenni a háború elkerülése érdekében. Magyarországnak ebből a katonai konfliktusból ki kell maradnia; Magyarország biztonsága a legfontosabb - szögezte le. Orbán Viktor ennek megfelelően visszautasította azokat a baloldali javaslatokat, amelyek katonák és fegyverek Ukrajnába küldéséről szólnak. Forrás: MTI

Az oroszok 73 százaléka támogatja Putyint a szakadár köztársaságok elismerésében

Vágólapra másolva!
17:22
2022. február 23.
A VCIOM orosz állami közvélemény-kutató intézet felmérése szerint az oroszok 73 százaléka helyesli, hogy Vlagyimir Putyin elnök elismerte a két délkelet-ukrajnai szakadár köztársaság függetlenségét. Forrás: MTI

Gyors, konkrét és határozott lépésekre szólította fel az ukrán külügyminisztert az ENSZ-t

Vágólapra másolva!
17:32
2022. február 23.
Dmitro Kuleba szerdán az ENSZ közgyűlésén beszélt arról, véleménye szerint a világtörténelem kritikus fordulópontjához ért, amely kihatással lesz a következő évtizedekre. Az ukrán külügyminiszter kiemelte, nem szabad megismételni a múlt hibáit. Forrás: BBC, fotó: MTI

Nem elérhető Ukrajna magyarországi követségének honlapja

Vágólapra másolva!
17:42
2022. február 23.
 
A weboldal az ukrán kormányzati szerverekről működik. Forrás: https://hungary.mfa.gov.ua/hu

A kínai állam Oroszország mellett áll

Vágólapra másolva!
18:02
2022. február 23.
 
A kínai hírmédia utasításokat tett közzé a közösségi platformokon arról, hogyan közelítsék meg az Ukrajnával kapcsolatos tudósításokat, beleértve azt is, hogy Kínának szüksége van orosz \"támogatásra\" Tajvannal - számolt be az amerikai Fox News hírportál. A kínai állam kötelező iránymutatása akkor szivárgott ki, amikor az egyik hírszolgáltató oldalon véletlenül közzé tették az útmutatást arról, hogy mit szabad és mit nem szabad közzétenni, míg egy másik kiadó szerkesztője útmutatást adott a nyelvezetről és azokról a megközelítésekről, amelyeket szükségesnek tartott a finom vonalak követéséhez. A Fox News beszámolója szerint Ming Jinwei, a Xinhua hírügynökség vezető szerkesztője a WeChat blogjában arról írt, hogy az irodájának szigorú határvonalat kellett követnie az ukrajnai tudósításokkal kapcsolatban, megjegyezve, hogy Kínának \"érzelmi és erkölcsi támogatással kell támogatnia Oroszországot, miközben tartózkodik attól, hogy a az Egyesült Államok és az Európai Unió lábujjaira lépjen\"

Egy orosz invázió súlyos menekültválságot idézne elő

Vágólapra másolva!
18:18
2022. február 23.
Linda Thomas-Greenfield, az Egyesült Államok ENSZ-nagykövete arra hívta fel a figyelmet, egy esetleges orosz invázió minden eddiginél nagyobb menekültválságot idézhet elő, amely akár 5 millió embert is érinthet. Forrás: BBC

Nem lesz kijárási tilalom Kárpátalján

Vágólapra másolva!
18:23
2022. február 23.
Jaroszlav Kolesznyik, az ukrán Nemzeti Rendőrség megyei vezetője arról tájékoztatta a lakosságot, hogy a rendkívüli állapot bevezetése esetén Kárpátalján nem fognak elrendelni kijárási tilalmat. Hozzátette azt is, hogy a rendfenntartó szervek fokozottan járőröznek majd. Forrás: karpataljalap.net

NATO-főtitkár: Oroszország átrajzolná a hatrokat Európában

Vágólapra másolva!
19:09
2022. február 23.
\"Ennek a válságnak nagy a tétje, a konfliktus valós. Oroszország erőszakot alkalmaz, nemcsak azért, hogy átrajzolja a határokat Európában, hanem azért is, hogy átrendezze az egész globális biztonsági szerkezetet\" - szögezte le Jens Stoltenberg, NATO-főtitkár a szerdai videóüzenetében. Mint hozzátette, \"Moszkva megkérdőjelezi a biztonság alapvető elveit, és a NATO jogát arra, hogy megvédje szövetségeseit, nemcsak Georgiától és Ukrajnától, hanem Finnországtól és Svédországtól is megtagadná azt a jogot, hogy saját maguk válasszák meg biztonsági szövetségüket\". Forrás: MTI

Putyin: nem felel meg a valóságnak, hogy Oroszország helyre akarja állítani egykori birodalmi hatátrait

Vágólapra másolva!
19:27
2022. február 23.
Erről még kedden beszélt az orosz elnök, miután szövetségesi együttműködési megállapodást írt alá Ilham Aliyev azeri elnökkel a moszkvai Kremlben. A geopolitikai szempontból is fontos szerződés ténye mellett itt beszélt Vlagyimir Putyin a Donyec-medence két népköztársasága szuverenitásának elismerése kapcsán: \"rögtön el akarom mondani: látjuk és előre láttuk az arra vonatkozó spekulációkat, hogy Oroszország helyre akarja állítani a birodalmat a birodalmi határok között. Ez abszolút nem felel meg a valóságnak\". Hozzátette, Ukrajna azért speciális eset a szemében mivel, \"ennek az országnak a területét harmadik országok arra használják fel, hogy fenyegetéseket hozzanak létre az Oroszországi Föderáció számára. Csak erről van szó\". Forrás: MTI

A semleges Svájc visszalépett a szankcióktól

Vágólapra másolva!
19:56
2022. február 23.
Bár Svájc is elitéli az Ukrajnával szembeni orosz agressziót, egyelőre nem tervezi szankciók bevezetését Oroszországgal szemben. Svájc korábbi igérete szerint biztosítanák, hogy országukat ne lehessen az uniós szankciók elkerülésére használni, de egyelőre nem jelentettek be semmilyen korlátozó intézkedést. Forrás: BBC

Putyin további orosz csapatokat telepít a szakadár régiókba

Vágólapra másolva!
20:14
2022. február 23.
 
- A rendelkezésemre álló információk szerint Putyin további erőket és tankokat költöztet a megszállt donbászi területekre\" – idézte Arturs Krišjānis Kariņš lett miniszterelnök szavait a CNN szerdán. A lett kormányfő hozzátette: bármilyen definíció szerint ez egy szuverén terület átlépése egy szomszédos országba. A hírportálnak két másik, amerikai hírszerzést ismerő forrás megerősítette, hogy ténylegesen újabb orosz csapatok lépték át a határt a donbászi régióba, mióta Putyin elismerte a két régiót, és kedden parancsot adott ki \"békefenntartók\" bevetéséről a Donbászban. A legfrissebb hírszerzést ismerő magas rangú amerikai tisztviselő szerint Oroszország egy-két úgynevezett zászlóalj taktikai csoportot, Oroszország fő harci alakulatát telepítette, amelyek mindegyike átlagosan nyolcszáz katonából áll.

Az USA szankcionálja az Északi Áramlat 2. vezetékének gyártóit

Vágólapra másolva!
20:24
2022. február 23.
 
A Fehér Ház nemrégiben szankciókat jelentett be az Oroszországot és Németországot összekötő Északi Áramlat 2 vezeték gyártói ellen - számolt be a BBC kedden. Joe Biden, amerikai elnök kijelentette, hogy utasította az adminisztrációt, hogy szankciókat vezessenek be az Északi Áramlat 2 AG-vel és vállalati tisztségviselőivel szemben.. - Ezek a lépések újabb részei a szankciók kezdeti részletének, válaszul Oroszország ukrajnai lépéseire - hangsúlyozta. A BBC felidézte, hogy a 10 milliárd eurós projekt tavaly szeptemberben fejeződött be. Az Egyesült Államok döntése azután született, hogy Olaf Scholz német kancellár bejelentette, hogy a vezetéket lezárják, válaszul Oroszország Ukrajna elleni lépéseire.

Amerika és az Egyesült Királyság összehangolja az oroszokkal szembeni gazdasági szankcióit

Vágólapra másolva!
20:54
2022. február 23.
 
Antony Blinken amerikai külügyminiszter beszélt Liz Truss brit külügyminiszterrel, hogy összehangolják a két ország Oroszországgal szembeni gazdasági intézkedéseit – írta a BBC kedd este a brit külügyminisztérium közleményére hivatkozva. A brit kollégájával folytatott hívás során Blinken elítélte Oroszország azon döntését, hogy csapatokat küld a lázadók által ellenőrzött kelet-ukrajnai területekre, és megerősítette az Egyesült Államok álláspontját, miszerint ezek a területek Ukrajna szuverén területének részét képezik.

Lengyelország és Litvánia támogatni fogja Ukrajna jelölését az EU tagjelöltek közé

Vágólapra másolva!
21:37
2022. február 23.
 
- Ukrajna megérdemli az európai uniós tagjelölti státuszt, Lengyelország és Litvánia támogatni fogja ezt a célt – hangzott el a két ország elnöke az ukrán elnökkel közösen kiadott szerdai nyilatkozatban a Reuters tudósítása szerint. - Hangsúlyozzuk, hogy tekintettel a társulási megállapodás és a belső reformok végrehajtásában elért jelentős előrehaladásra, valamint a jelenlegi biztonsági kihívásokra, Ukrajna megérdemli az EU tagjelölt státuszát, Litvánia és Lengyelország pedig támogatni fogja Ukrajnát e cél elérésében – áll a nyilatkozatban. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök, Andrzej Duda lengyel és Gitanas Nauseda litván elnök írta alá Kijevben. A közös nyilatkozat felszólítja a nemzetközi közösséget az Oroszországgal szembeni \"hatékony\" szankciók \"gyors bevezetésére\", beleértve az Oroszország és Németország közötti Északi Áramlat 2 gázvezetéket célzó intézkedéseket.

Éjféltől lép életbe Ukrajnában a szükségállapot

Vágólapra másolva!
21:39
2022. február 23.
Éjféltől 30 napra vezet be Ukrajna szükségállapotot, az erről szóló döntést nemrégiben hozta meg az ukrán parlament. Ennek értelmében bevezetik a személyi okmányok ellenőrzését és szükség esetén kijárási tilalmat is elrendelhetnek. Ukrajna korlátozásokat fog bevezetni egy sor digitális és rádiókommunikációs szolgáltatásra, amelyeket az ukrán kormány veszélyesnek ítél a válság és pánik elmélyülésére nézve. Forrás: BBC

Berlin és Párizs nevezetes épületeit szolidaritásból az ukrán nemzeti zászló színeivel világítják ki

Vágólapra másolva!
21:52
2022. február 23.
 
Berlinben a Branderburgi kaput, Párizsban a városházát világították ki szerdán este szolidaritásból az ukrán nemzeti zászló kék-sárga színeivel a kiéleződő válság közepette. Forrás/fotó: MTI

Oroszország megtámadta Ukrajnát, robbanások Kijevben és több ukrán városban

Vágólapra másolva!
06:53
2022. február 24.
Oroszország teljes körű támadást indított Ukrajna ellen: csütörtökön kora reggel a fővárosból, Kijevből és több ukrán nagyvárosból számoltak be helybeliek arról, hogy robbanásokat hallottak. Az UNIAN hírügynökség jelentése szerint legalább négy robbanás történt a kelet-ukrajnai Kramatorszkban, egy erőteljes robbanás a déli országrészben lévő Odesszában, továbbá a keleti országrészben Harkivban és az Azovi-tenger partján fekvő Bergyanszkban. Közben a Donyec-medencei frontvonalon a szakadárok erőteljes tüzérségi tűz alá vették az ukrán fegyveres erők állásait. A fővárosban, Kijevben a Boriszpil nemzetközi repülőtér felől hallottak szemtanúk robbanást, illetve a Dnyeper folyó balpartján lévő kerületekben. MTI

Szijjártó: A háború a legrosszabb forgatókönyv.

Vágólapra másolva!
07:00
2022. február 24.
Szijjártó Péter külgzdasági-, és külügyminiszter arról írt a Facebook közösségi portálon, \"a feladat most, mint mindig a magyar emberek biztonságának garantálása\". Hozzátette, \"kijevi nagykövetségünk működik, az Ukrajna területén tartózkodó magyarok számára rendelkezésre áll. A munkatársaim a helyszínen minden segítséget megadnak\". Forrás: facebook.com

Hadiállapotot vezettek be Ukrajnában

Vágólapra másolva!
07:01
2022. február 24.
Hadiállapotot vezettek be Ukrajnában - jelentette be csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. A bejelentés előtt ülésre hívta össze az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanácsot (RNBO) Forrás: MTI

Zelenszkij az oroszokhoz fordult, Putyin nem reagált

Vágólapra másolva!
07:04
2022. február 24.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökre virradóan az Oroszországi Föderáció állampolgáraihoz fordult videoüzenetében, feltéve nekik a kérdést, hogy akarnak-e háborút, mert - mint mondta - Ukrajna népe békét akar. Később Zelenszkij egy újabb videoüzenetet tett közé, amelyben - orosz nyelve áttérve - közölte, hogy csütörtökön újfent telefonmegbeszélést kezdeményezett Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, amire nem kapott választ. Forrás: MTI

A NATO válságtanácskozást tart, elítélik Oroszországot a támadás miatt

Vágólapra másolva!
07:10
2022. február 24.
Válságtanácskozást tartanak a NATO 30 tagállamának a szövetséghez akkreditált nagykövetei csütörtök reggel az Ukrajna ellen intézett orosz támadás miatt. Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára korábban élesen elítélte Oroszországot az Ukrajna ellen indított hadművelet miatt, amelyet az euroatlanti biztonság elleni súlyos támadásnak nevezett. Felszólította Oroszországot, hogy haladéktalanul állítsa le katonai akcióját, és tartsa tiszteletben Ukrajna szuverenitását és területi integritását. Forrás: MTI

Fehéroroszországból, Oroszországból és a Krímből indult az orosz támadás

Vágólapra másolva!
07:13
2022. február 24.
Az Ukrajnát ért orosz támadás Fehéroroszországból, Oroszországból és a Moszkva által önkényesen elcsatolt Krím félszigetről indult - közölte csütörtökön az ukrán határőrszolgálat. A határmenti ellenőrzőpontokat tüzérséggel, nehézfegyverekkel és kézi lőfegyverekkel támadják öt régióban, Luhanszk, Szumi, Harkiv, Csernyihiv és Zsitomir megyékben, valamint a Krím-félsziget felől. Forrás: MTI

Fehéroroszországból is csapatok vonulnak be

Vágólapra másolva!
07:17
2022. február 24.
Ukrán tisztviselők szerint, fehérorosz csapatok csatlakoznak az orosz támadáshoz, ami azt jelenti, hogy az offenzíva Ukrajna északi részét is érinti. Az Ukrajna északi határán fekvő Fehéroroszország régóta szövetségese Oroszországnak, nemrégiben közös hadgyakorlatot tartott a két ország. Forrás: BBC

Biden azt igérti, az USA további megszorításokkal reagál a támasásra

Vágólapra másolva!
07:22
2022. február 24.
Joe Biden amerikai elnök telefonon egyeztetett Vlagyimir Zelenszkijjel, a beszélgetést követően úgy nyilatkozott, az orosz támadás indokolatlan, ezért csütörtökön találkozik a G7-ek vezetőivel, az Egyesült Államok és szövetségesei pedig \"súlyos szankciókat fognak bevezetni Oroszországgal szemben\". Forrás: BBC

Szijjártó: Magyarország álláspontja világos, kiállunk Ukrajna mellett, kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett

Vágólapra másolva!
07:42
2022. február 24.
A szomszédságunkban sajnos a legrosszabb forgatókönyv következett be, az a háború, amelynek még a legnagyobb és legerősebb országok diplomáciai erőfeszítései sem tudták az elejét venni - fogalmazott Szijjártó Péter csütörtök reggeli videóüzenetében. A külgazdasági-, és külügyminiszter kiemelte, \"Magyarország álláspontja világos, kiállunk Ukrajna mellett, kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett\". Hozzátette Magyarország részese minden olyan szövetségesi egyeztetésnek, amelyek a koordinált válaszreakció megadásáról szóló döntésekre vonatkoznak. A külügyminiszter szólt arról, a kijevi magyar nagykövet beszámolója szerint Kijev belső részeiben egyelőre nyugalom van, harci cselekményt nem tapasztaltak, a nagykövetségi munkatársak biztonságban vannak, a munkavégzéshez egyelőre adottak a körülmények. Szijjártó Péter arra kéri az Ukrajna keleti vagy középső részén tartózkodó magyarokat, hogy vegyék fel a kapcsolatot a kijevi nagykövetséggel. Kitért arra, Kárpátalján egyelőre nyugalom van. Forrás: facebook.com

Dobrev szerint olyan, mintha Orbán bombázná Kijevet

Vágólapra másolva!
07:51
2022. február 24.
A Demokratikus Koalíció ex miniszterelnök-jelölt-jelöltje csütörtöki Facebook-bejegyzésében azonnal párhuzamot talált az orosz támadás és Orbán Viktor között. Mint írja, \"Kijevet bombázzák, mert egy diktátor minden áron hatalmon akar maradni. Az önkénynek sok arca van, de van, ami közös minden autokratában, ez pedig a hatalom tébolya, a hatalom megtartásának féktelen akarása, és az, hogy semmi nem lehet elég drága a hatalom megtartása és állandó növelése érdekében.\" \"Ha egy politikus nekiáll a hatalma előtt álló korlátok lebontásának, a legrosszabbra kell készülnünk. Akár háború megindítására, városok, falvak bombázására. Vagyis pont arra, mint amit ma hajnalban Putyin Ukrajnában művel. És ha ezt meg akarjuk előzni, akkor a demokráciát kell megvédenünk. Mert ha nem tesszük – minden történelmi tapasztalat mondatja ezt velünk – akkor tombolni kezd az önkény.\" Forrás: facebook.com

EU: Oroszországnak felelnie kell az "igazságtalan" támadásért

Vágólapra másolva!
07:52
2022. február 24.
Az Európai Unió elítéli Oroszország Ukrajna ellen indított \"igazságtalan\" támadását, a Kremlnek ezért felelnie kell - jelentette ki csütörtök reggel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke közös nyilatkozatában. Leszögezték, hogy olyan katonai műveletről van szó, amelyet senki nem provokált ki, amellyel Moszkva megsérti a nemzetközi jogot, és aláássa Európa és a világ biztonságát. Felszólították Oroszországot, hogy azonnal szüntesse be az ellenségeskedést, vonja ki erőit hozzá. Forrás: MTI

Mozgósít Ukrajna

Vágólapra másolva!
07:58
2022. február 24.
Keletre tartanak az ukrán katonai konvojok az orosz határ és a Donbas- régió felé az elmúlt órák intenzív csapatmozgásának részeként. A katonai konvojok nehéz és nagy hatótávolságú fegyvereket szállítanak.

Tüzérségi összecsapásokat rögzítettek az éjjel

Vágólapra másolva!
08:00
2022. február 24.
Mint arról a PestiSrácok.hu is beszámolt, a nemzetközi televízió stábok tüzérségi aktivitásról tettek jelentést a médiában. Az internetre felkerült felvételek szerint az oroszok és az ukránok az éjszaka folyamán valóban bevetették a tüzérséget is.

Az oroszok elindultak Kijev ellen

Vágólapra másolva!
08:06
2022. február 24.
A Politico szerint az orosz csapatok nemcsak Ukrajna vitatott keleti Donbasz-régiójában nyomulnak előre, hanem a Kijev közelében is támadnak. Az ukrán határőrség csütörtök hajnali közleményében közölte, hogy orosz csapatok támadnak az ország északnyugati részének két régiójában: Csernyihivban és Zsitomirban. Mindkét régió közel van Kijevhez és távol a keleti szárnytól, ahol Ukrajna évek óta harcol az oroszok által támogatott szakadárokkal. Csernyihiv Kijevtől északkeletre, Zsitomir pedig a várostól nyugatra található. A hatóságok azt is közölték, hogy támadások történtek a Krím déli részén, amelyet Oroszország 2014-ben annektált.

Mariupolt közelíti egy orosz tankoszlop

Vágólapra másolva!
08:12
2022. február 24.
Mint arról beszámoltunk, az orosz hadsereg már nem csak a Donyeck-medencében nyomul előre: az ukrán főváros, Kijev mellett az interneten keringő felvételek tanulsága alapján egy orosz tankoszlop Mariupol fontos kikötővárosa felé tart. Az USA-t különösen érzékenyen érintheti a fejlemény, hiszen mint ismert, a Biden családnak személyes gazdasági érdekeltségeik vannak a városban.

Az EU továbbra is szankciókban gondolkodik

Vágólapra másolva!
08:18
2022. február 24.
Charles Michel, az Európai Tanács elnöke csütörtökön kijelentette, hogy az EU gyorsan gondoskodik újabb szankciók elrendeléséről Oroszországgal szemben, miután Putyin Ukrajna teljes megszállásáról döntött. Az EU vezetői a csütörtök estére összehívott rendkívüli csúcstalálkozón vitatják meg ezeket az új intézkedéseket. Michel nyilatkozata szerint a büntetések „súlyos és súlyos következményekkel járnak Oroszországra a transzatlanti partnereinkkel való szoros együttműködésben tett lépései miatt”.

Szakértő: Putyinnak nem érdeke, hogy Ukrajnát teljes mértékben elfoglalja

Vágólapra másolva!
08:22
2022. február 24.
Korábban is kellett volna, és továbbra is érdemes komolyan venni, amit Vlagyimir Putyin orosz elnök mond - értékelt Horváth József, az Alapjogokért Központ biztonságpolitikai szakértője az M1 aktuális csatorna csütörtök reggeli műsorában. Horváth József szerint az vezetett az orost támadásig, hogy a korábbi oroszbarát vezetés lecserélődött. Az Egyesült Államok \"erősen dolgozott\" azon, hogy Ukrajna \"leváljon\" Oroszországról. Megkezdődött az ukrán haderő modernizációja is. Vlagyimir Putyin számára pedig elfogadhatatlan volt, hogy Oroszország közvetlen közelébe közepes hatótávolságú rakétát telepítsenek. Kifejtette: a mostani precíziós művelet első órái a légi fölény megszerzéséről szólnak. Fontos a légitámaszpontok, lőszerraktárak kiiktatása, megakadályozandó, hogy Ukrajna további fegyverhez jusson. A szakértő szerint Vlagyimir Putyinnak nem érdeke, hogy Ukrajnát teljes mértékben elfoglalja. Ezzel a nemzetközi közösséget, az ukrán lakosságot is maga ellen fordítaná, továbbá olyan gazdasági kihívásokat jelentene, amelyeket az orosz belpolitika sem viselne el hosszú távon. Horváth József szerint Oroszország célja a hidegháborús \"finn példa\", hogy Ukrajna demilitarizált területként semleges maradjon. Forrás: MTI

Ezt üzente Putyin Ukrajnának az offenzíva előtt

Vágólapra másolva!
08:22
2022. február 24.
Vlagyimir Putyin orosz elnök magyar idő szerint csütörtökön hajnalban különleges katonai műveletet jelentett be, amelynek célja „Ukrajna demilitarizálása és nácimentesítése”– ezzel pedig a nemzetközi elemzők szerint gyakorlatilag hadat üzent az országnak. Moszkvai idő szerint reggel 6 óra előtt Putyin felszólította az ukrán hadsereg tagjait, hogy tegyék le a fegyvert, és menjenek haza családjukhoz. Putyin kijelentette, hogy nem tervezi ukrán területek megszállását. „Mindenkinek, aki megfontolja, hogy kívülről beavatkozzon: Ha megteszi, nagyobb következményekkel kell szembenéznie, mint a történelem során. Az összes vonatkozó határozatot meghozták. Remélem, hallotok – üzent a nyugati országok vezetőinek. Putyin hozzátette, hogy Oroszország lépései Ukrajna védelméről szólnak „azoktól, akik túszul ejtették Ukrajnát”.

Felszámolta Ukrajna légvédelmét Oroszország

Vágólapra másolva!
08:28
2022. február 24.
Bár korábbi sajtóhírekszerint az ukrán légierő felvette a harcot az oroszokkal, az orosz védelmi minisztérium állítása szerint legyőzték az ukrán légvédelmet. A minisztérium hozzáteszi, hogy \"az ukrán határon álló erők nem fejtettek ki ellenállást az orosz egységekkel szemben\". Forrás: BBC

Kárpátalján nem félnek az emberek

Vágólapra másolva!
08:30
2022. február 24.
Kárpátaljai forrásaink szerint az emberek beszélnek a magyarok lakta területen is a háborútól, de egyelőre nem tartanak bombázásoktól. Ugyanakkor a helyiek szeretnék, ha minél hamarabb lezáródna a konfliktus. A statáriumot még nem vezették be, de az iskolák és intézmények le vannak zárva.

Harkov is támadás alatt áll

Vágólapra másolva!
08:36
2022. február 24.
Az ukrán hadsereg már kedden megkezdte a mozgósítást Harkov irányába, amely a kormány által ellenőrzött keleti területek központjának számít. Az orosz támadás csütörtök hajnalra ezt a várost is elérték, a felvételek szerint komoly tüzérségi előkészítés vette kezdetét.

Ukrán hadsereg: öt orosz repülőgépet és egy helikoptert lőttek le a Donyec-medencében

Vágólapra másolva!
08:39
2022. február 24.
Az ukrán egyesített erők parancsnoksága szerint csütörtökön öt orosz repülőgépet és egy helikoptert lőttek le a donyec-medencei fegyveres konfliktus övezetében - közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál az ukrán fegyveres erők vezérkari főnökségére hivatkozva. Az ukrán szárazföldi erők eközben arról számoltak be, hogy a Luhanszk megyei Scsasztya település térségében két orosz harckocsit és néhány teherautót semmisítetek meg. Forrás: MTI

Oroszország Kurszk környékén vonja össze az erősítést

Vágólapra másolva!
08:40
2022. február 24.
Videofelvételek tanúsága szerint Oroszország Kurszk környékén vonja össze utánpótlásait.

Kijev polgármestere megerősítette, az oroszok megtámadták a várost

Vágólapra másolva!
08:43
2022. február 24.
Vitalij Klicskó, Kijev polgármesetere nyilatkozatot tett közzé, melyben megerősíti a támadások tényét. A legrosszabb ellenség most a pánik. Maradjon mindenki nyugodt – kérte az ukrán főváros polgármestere.

Ukrán határőrség: orosz szárazföldi csapatok léptek Ukrajna területére

Vágólapra másolva!
08:47
2022. február 24.
Orosz szárazföldi csapatok hatoltak be Ukrajna területére - közölte csütörtökön az ukrán határőrség. Forrás: MTI

Rakétatámadás ért egy nyugat-ukrajnai repülőteret is

Vágólapra másolva!
08:54
2022. február 24.
A harcok nem csak Ukrajna keleti részeiben zajlanak: felvételek szerint az ivano-frankivsk-i repülőteret is rakétatámadás érte. Az ország nyugati részében- a moldáv és Lengyel határtól mintegy 120 kilométerre– található városban eddig nem voltak harcok.

Szakértő: kérdés, hogy az orosz vezetés tudja-e, meddig mehet el

Vágólapra másolva!
08:56
2022. február 24.
Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint senki nem akar nagy nemzetközi konfliktust, harmadik világháborút, de kérdés, hogy az orosz vezetés tudja-e, meddig mehet el. Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtök hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Az ukrán vezetés hadiállapotot vezetett be. A nyugati világ elítélte az orosz hadműveletet, és súlyos szankciókat helyezett kilátásba Moszkva ellen. Kaiser Ferenc azt mondta: jelenleg gazdasági szankciók, diplomáciai lépések várhatók Oroszországgal szemben. Kérdés viszont, hogy ezek elegendőek lesznek-e - jegyezte meg. A Nyugat nem akar katonai lépéseket, mindaddig, amíg Oroszország nem akar NATO-tagállamot is megtámadni - vélekedett, megjegyezve: az orosz retorikában a Baltikum felszabadítása is benne van.

Vidnyánszky Attila: Minden férfit behívtak a beregszászi társulatból az ukrán hadseregbe

Vágólapra másolva!
08:58
2022. február 24.
„Nyilván mindenkinek megvan a maga felelőssége a kialakult helyzetben, a keletnek és nyugatnak is. Nem kellett volna kiengedni a háborús szellemet a palackból, a háború gondolatával játszani is bűn. Mindez hozzájárult ahhoz, ami most kezdődik” – véli a Nemzeti Színház kárpátaljai származású főigazgatója. Azt, hogy ki engedte ki a háborús szellemet a palackból, nehéz megmondani, szerinte „mindenki izmozott”.

Halálos áldozatokról és sebesültekről érkeznek hírek

Vágólapra másolva!
09:02
2022. február 24.
Az ukrán belügyminisztérium egy tisztségviselője szerint csütörtök reggel nyolcan meghaltak és kilencen megsebesültek az Ukrajnát ért orosz csapásokban. Az illetékest a Reuters hírügynökség idézte. Az ukrán média szerint több polgári sebesültről is érkezett jelentés. A Kijev környéki Brovari településen lévő katonai városban a légicsapások következtében tűz ütött ki több épületben, az előzetes információk szerint egy személy életét vesztette, hatan sérüléseket szenvedtek. A Donyeck megyei Mariupolban egy gyermek és három felnőtt sebesült meg. Forrás: MTI

Ukrán gépet fogott a román légierő

Vágólapra másolva!
09:03
2022. február 24.
Belépett a román légtérbe csütörtökön reggel egy ukrán Szu–27-es vadászrepülőgép, amely – az elfogására küldött román harci gépekkel együtt – a kelet-romániai Bákó katonai repülőterén szállt le – közölte a bukaresti védelmi minisztérium. A román légierő két NATO-parancsnokság alatt álló F–16-os járőrgépét 6 óra 15 perckor riasztották, hogy tisztázza a román légtér felé észak felől engedély nélkül közeledő repülőgép helyzetét. A gépet a nemzetközi eljárásoknak megfelelően azonosították, elfogták és a bákói katonai repülőtérre kísérték, elrendelve azonnali leszállását. A művelet 7 óra 5 perckor ért véget – számolt be az MTI. A leszállást követően az ukrán katonai pilóta a román hatóságok rendelkezésére állt, az ügyben vizsgálat kezdődött. Az esetről beszámoló Digi24 hírtelevízió úgy értesült, hogy az ukrán pilóta műszaki gondokra hivatkozott.

Menekülnek az emberek Kijevből

Vágólapra másolva!
09:05
2022. február 24.
Videófelvételek szerint rengetegen hagyják el Ukrajna fővárosát, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök támadási parancsot adott. A bombázások a kijevi repülőteret is elérték. A város polgármestere megerősítette a támadás hírét.

Gyurcsány: Magyarország ítélje el az agresszort!

Vágólapra másolva!
09:08
2022. február 24.
Gyurcsány Ferenc csütörtöki Facebook-bejegyzésében arról ír: \"A magyar kormány, amely régóta sajátos, a közös európaitól eltérő orosz politikát folytatott, most ne bújjon Brüsszel szoknyája mögé! Beszéljen világosan, ítélje el az agresszort!\" \"Meg tegye meg, amit megtehet. Például függessze fel a paksi beruházást, valamint szputnyik vakcina magyarországi gyártásáról szóló tárgyalásokat.\" Forrás: facebook.com

Macron: Oroszországnak azonnal be kell fejeznie katonai hadműveleteit

Vágólapra másolva!
09:17
2022. február 24.
Emmanuel Macron francia elnök Twitter üzenetében azt írta, Franciaország határozottan elítéli Oroszország azon döntését, hogy háborút indít Ukrajnával. Hozzátette, \"Franciaország szolidaritást vállal Ukrajnával, kitart az ukránok mellett, és partnereivel és szövetségeseivel együtt dolgozik a háború befejezésén\". Forrás: twitter.com

Menekülnek az emberek Kijevből

Vágólapra másolva!
09:29
2022. február 24.
Videófelvételek szerint rengetegen hagyják el Ukrajna fővárosát, miután Vlagyimir Putyin orosz elnök támadási parancsot adott. A bombázások a kijevi repülőteret is elérték. A város polgármestere megerősítette a támadás hírét.

Putyin- ellenes koalíciót toboroz Zelenszkij

Vágólapra másolva!
09:30
2022. február 24.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök egy „Putyin-ellenes” koalíció létrehozását szorgalmazta, amelybe az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Lengyelország, Litvánia és más európai országok is beletartoznak, miután Vlagyimir Putyin orosz vezető nagyszabású inváziót rendelt el. „Elkezdünk egy Putyin-ellenes koalíciót létrehozni. Már felszólítottam a világ vezetőit, hogy minden lehetséges szankciót alkalmazzanak Putyin ellen, kezdjék meg a nagyszabású védelmi támogatást. Zárjuk le az Ukrajna feletti légteret az agresszor előtt” – mondta Zelenszkij a nemzethez intézett beszédében.

A Maxar Technologies által közreadott műholdfelvétel katonai járművekről az oroszországi Krasznaja Jaruga közelében

Vágólapra másolva!
09:32
2022. február 24.
 
Vlagyimir Putyin orosz elnök 2022. február 24-én hajnalban katonai művelet végrehajtását rendelte el a Donyec-medencében, leszögezve, hogy Oroszország tervei között nem szerepel Ukrajna megszállása, ugyanakkor törekedni fog az ország demilitarizálására. Az orosz erők mindazonáltal Ukrajna más térségeiben is támadtak katonai célpontokat, és támadást indítottak az oroszbarát szakadárok is az általuk ellenőrzött kelet-ukrajnai területeken. Forrás/fotó: MTI

Megérkezett az ellenzék állásfoglalása: Orbán

Vágólapra másolva!
09:37
2022. február 24.
A baloldali koalíció miniszterelnök-jelöltje is megosztotta az ellenzék perspektivikus geopolitikai stratégiáját az ukrán helyzet kapcsán, amelynek kulcseleme: Orbán. Márki-Zay Péter közösségi oldalán ugyanis a helyzetértékelés helyett inkább a kampányt folytatva kijelentette, Orbán Viktor a Nyugat legnagyobb árulója, Putyin legfontosabb kitartottja, mivel szerinte a kormányfő nem hajlandó elítélni az offenzívát– amit egyébként a kormányzat, MZP állításával szemben, már többször megtett.

Hivatalos: az oroszok a Krím felől is átlépték az ukrán határt

Vágólapra másolva!
09:40
2022. február 24.
A New York Times közzétett egy felvételt, amelyen orosz harci járművek kelnek át az ukrán határon a Krím felől. Az amerikai lap egy krími határátkelő biztonsági kamerája által rögzített felvétel alapján állítja, délről is megindult az orosz offenzíva.

Óriási sorok az ukrán-magyar határon

Vágólapra másolva!
09:41
2022. február 24.
Szemtanúk beszámolói szerint óriási sorok alakultak ki a kárpátaljai határátkelőknél és a közelükben található benzinkutaknál. Forrás: MTI

Kína nyugalomra intette Oroszországot és Amerikát

Vágólapra másolva!
09:45
2022. február 24.
Peking mérsékletre intette a feleket az ukrajnai helyzet kapcsán a helyzet további éleződésének megelőzésére, az orosz katonai akciót ugyanakkor nem tartja inváziónak. Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő csütörtöki sajtótájékoztatóján elmondta: Kína szorosan figyelemmel kíséri a helyzet alakulását. A szóvivő a csütörtöki, orosz katonai hadművelet hátterével kapcsolatban úgy vélekedett, hogy egyes országok az Egyesült Államok nyomdokaiban járva hozzájárultak a lángok felszításához. Leszögezte: Kína nem fog fegyvereket bocsátani a másik fél rendelkezésére, mint ahogyan azt az Egyesült Államok tette. Peking a háború szítására tett minden lépést ellenez - mondta.

Lengyelország félti területi épségét, a NATO-szerződés 4. cikke alkalmazását javasolja

Vágólapra másolva!
09:46
2022. február 24.
Ukrajna orosz megtámadása miatt Varsó az észak-atlanti szerződés 4. cikke alkalmazását javasolja - közölte csütörtökön Piotr Müller lengyel kormányszóvivő. A 4. cikk szerint a NATO tagállamai tanácskoznak egymással, valahányszor bármelyikük véleménye szerint egyikük területi épségét, politikai függetlenségét vagy biztonságát veszély fenyegeti. Forrás: MTI

Itt voltak eddig rakétatámadások:

Vágólapra másolva!
09:47
2022. február 24.
 
Forrás: BBC

Dúró Dóra: Magyarország ne legyen felvonulási terület, és ne érkezzenek ide amerikai katonák!

Vágólapra másolva!
09:53
2022. február 24.
A Mi Hazánk mozgalom csütörtöki közleményében arról ír: \"nem akarunk amerikai csapatokat hazánkban látni! Felszólítjuk Magyarország kormányát, hogy akadályozza meg, hogy a kárpátaljai magyarokat a keleti frontra vigyék golyófogónak, mint a délvidéki magyarokat a jugoszláviai háború idején! Nekünk, magyaroknak semmi közünk ehhez a háborúhoz sem. \" Forrás: OS

Kijevben légvédelmi óvóhelyeket csinálnak a metróból

Vágólapra másolva!
09:55
2022. február 24.
Kijevben felhívták a lakosság figyelmét arra, hogy a légvédelmi sziréna megszólalása esetén mindenkit arra kérnek, hogy sürgősen kövessék a védelmi utasításokat. Először a metróaluljáróhoz kell futni, ott alakítják ki a menedékhelyeket.

Nógrádi: NATO-országot nem támadnak meg az oroszok

Vágólapra másolva!
09:58
2022. február 24.
Nyilvánvaló, hogy az Ukrajna elleni orosz katonai csapás folytatódik, de az oroszok nem fogják a NATO-országokat megtámadni - mondta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő az M1 aktuális csatorna csütörtök délelőtti műsorában. Nógrádi György szerint az orosz álláspont az, hogy Ukrajna orosz érdekszféra és \"nem tűrik el\", hogy a NATO-ba belépjen vagy nagy mennyiségű nyugati fegyvert kapjon. Azt mondta: az oroszok néhány óra vagy egy-két nap alatt elérik stratégiai céljaikat, amelyek lényege, hogy Ukrajna ne jelenthessen katonailag veszélyt Oroszországra. A biztonságpolitikai szakértő szerint nyilvánvalóan csak idő kérdése az orosz győzelem. Az a kérdés, hogy Putyin mit ért győzelmen: a mostani ukrán vezetéstől való megszabadulást, kulcsfontosságú pontok elfoglalását vagy Kijev elfoglalását, amire egyébként katonailag képes - tette hozzá. Megjegyezte: az oroszok érdeke, hogy olyan ukrán vezetés legyen, amelyik nem akar atomfegyvert beszerezni. Forrás: MTI

Új szankciókat tervez az EU Oroszország ellen

Vágólapra másolva!
10:04
2022. február 24.
Az európai uniós központi intézmények vezetői a csütörtök esti rendkívüli kormányfői EU-találkozón az orosz gazdaság stratégiai ágazatait célzó, új, hatékony szankciókat tartalmazó csomagot terjesztenek a tagállamok vezetői elé jóváhagyásra - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtök reggeli sajtótájékoztatóján. A csomag célja, hogy megakadályozza Oroszország hozzáférését a kulcsfontosságú technológiákhoz és piacokhoz - tette hozzá.

A Ryanair leállítja ukrajnai járatait

Vágólapra másolva!
10:09
2022. február 24.
A Ryanair legalább a következő két hétre felfüggesztette ukrajnai járatait „az ukrán légtér éjszakai lezárása és az orosz erők látszólagos inváziója miatt” – áll a társaság közleményében.

Márki-Zay: csatlakozzon Magyarország a szankciókhoz a Paks2 leállításával

Vágólapra másolva!
10:15
2022. február 24.
Miután Németország súlyosan lábon lőtte saját magát is és kivonult az Északi Áramlat 2 gázvezeték projektből, ami az instabil német energetikai piac miatt kulcsfontosságú lett volna, a baloldal miniszterelnök-jelölt délutáni élő videós bejelentkezésben felszólította a kormányt, hogy hátráljon ki a Paks 2 szerződésből, ezzel szankcionálva Oroszországot– de méginkább hazánkat. Az orosz agresszió ellen egyébként az ellenzék 19 órai kezdettel tüntetést szervezett az orosz nagykövetség elé.

Hollik: a baloldal háborút akar

Vágólapra másolva!
10:15
2022. február 24.
Hollik István, a a Fidesz kommunikációs igazgatója csütörtöki Facebook-bejegyzésében arról írt, \"a baloldal katonákat küldene Ukrajnába. Aki katonát küld, háborút akar. Mi a békét és a béke helyreállítását akarjuk.\" Forrás: facebook.com

Az ukrán flottát is támadás érte

Vágólapra másolva!
10:31
2022. február 24.
Az ukrán flottát is rakétatámadás érte az ochakovi kikötőben. A károkról egyelőre nem érkezett pontos tájékoztatás. Az orosz hadsereg stratégiai támadása során rakétatámadásokkal sújtotta az ukrán reptereket, raktárakat és a tengeri támaszpontokat is.

Menekülteket fogadó pontokat állít fel Lengyelország

Vágólapra másolva!
10:43
2022. február 24.
Lengyelország nyolc befogadópontot készít ukrán menekültek számára határán – közölte csütörtökön a belügyminisztérium helyettes vezetője. Paweł Bossernaker elmondta, hogy a lengyelországi Lublin és Podkarpackie tartományokban található pontok útmutatást, élelmiszert és orvosi segítséget tudnak majd nyújtani a menekülteknek. „Készen kell állnunk erre. Úgy gondolom, hogy az elkövetkező 24 óra döntő jelentőségű lesz az általunk vállalt intézkedések tekintetében” – mondta.

Elkerülik a repülőjáratok Ukrajnát

Vágólapra másolva!
10:51
2022. február 24.
A Ryanair hivatalosan bejelentette, hogy nem indít járatokat Ukrajnába, a repülési adatok szerint azonban más társaságok sem merészkednek az ukrán légtérbe– ráadásul a legtöbb repülőteret már rakétatámadás is érte, így kifejezetten kockázatos a légi közlekedés az országben.

Zelenszkij: Ukrajna megszakítja diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal

Vágólapra másolva!
10:52
2022. február 24.
Ukrajna megszakítja diplomáciai kapcsolatait Oroszországgal - jelentette be csütörtökön Volodimir Zelenszkij ukrán elnök. Forrás: MTI

Kárpátalján is biztonsági utasításokat adtak ki

Vágólapra másolva!
10:53
2022. február 24.
Ukrajna Rendkívűli Állapotért felelős Állami Szolgálata tájékoztatót küldött ki a lakosságnak – tudta meg az Index. A tájékoztatásban azt írják, hogy amint meghallják a szirénák hangját, vagy a jelzőrendszereket, az alábbiakat tegyék: Kapcsolaják be a televíziót vagy a rádiót, mert az információkat öt perccel a sziréna után ott tudhatják meg. Miután meghallgatták az üzenetet, hajtsák végre az utasításokat, amelyeket javasoltal. Azt tanácsolták, továbbra is hagyják bekapcsolva a készülékeket, mert előfordulhat, hogy további információk is elhangzanak majd. Az elhangzottakról értsíteni kell a szomszédokat és az ismerősöket, szükség esetén pedig ne mulasszák el a segítségnyújtást sem.

Biden szerint Putyin nem mer vele kötekedni

Vágólapra másolva!
10:58
2022. február 24.
Biden azzal kampányolt, hogy Putyin vele nem mer kötekedni vele– rosszul öregedett a kampányvideó. Ebben Biden arról beszél, még Trump elnöksége alatt, a választási kampány során, hogy ha ő lesz az elnök, Kelet-Európa népeinek nem kell félnie, mert ő határozott lépéseket tesz \"az orosz fenyegetés\" megfékezése érdekében. Az USA egyelőre korlátozott körű szankciókat vezetett be csupán Oroszország ellen.

Ukrajnában bárki kaphat fegyvert, aki kéri

Vágólapra másolva!
11:02
2022. február 24.
Az ukrán állami média szerint Zelenszkij ukrán elnök arról beszélt, bárki a civil lakosságból is fegyvert kaphat, aki arra igényt tart. Forrás: BBC BBC

A Fidesz EP-képviselőcsoportja is kiáll Ukrajna szuverenitása mellett

Vágólapra másolva!
11:04
2022. február 24.
„Kiállunk Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett” – közölte Gál Kinga európai parlamenti képviselő, a Fidesz alelnöke, a kormánypárt EP-képviselőcsoportjának delegációelnöke. A Facebook-oldalán azt írta, az emberek nem akarnak háborút. „A béke helyreállítására tett nemzetközi erőfeszítésekben szerepet kell vállalnunk” – tette hozzá az EP-képviselő. Gál Kinga bejegyzését a Fidesz európai parlamenti képviselőcsoportjának hivatalos Facebook-oldala is átvette.

Ukrán hadsereg: visszaverték Luhanszk megyében a támadást, orosz veszteségek

Vágólapra másolva!
11:16
2022. február 24.
Az ukrán fegyveres erők visszaverték csütörtökön az orosz támadást a Luhanszk megyei Scsasztya településen, komoly veszteségeket okozva a támadóknak - közölték ukrán hírportálok a Stratégiai Kommunikációs és Stratégiai Biztonsági Központra hivatkozva. \"Visszafoglaltuk Scsasztya települést, amelyet megtámadott az orosz agresszor\" - idézett az Ukrajinszka Pravda hírportál a Facebookon közzétett közleményből. A tájékoztatás szerint az ukrán hadsereg a harc során \"legalább ötven ellenséget likvidált\" és haditechnikai eszközöket semmisített meg. Az ukrán szárazföldi erők arról adtak hírt, hogy megsemmisítették a hatodik orosz katonai repülőgépet az ukrán légtérben. Az ukrán vezérkari főnökség legfrissebb közleményében arról számolt be, hogy a kelet-ukrajnai Harkiv közelében az ukrán katonák négy orosz harckocsit semmisítettek meg. A fegyveres erők korábban hírt adtak arról, hogy öt orosz repülőgépet és egy helikoptert lőttek le a Donyec-medencei fegyveres konfliktus övezetében, továbbá Scsasztya térségében két orosz harckocsit és néhány teherautót is megsemmisítettek. Moszkva tagadja, hogy Oroszországnak repülőgépekben és páncélosokban elszenvedett veszteségei vannak. Forrás: MTI

Moszkvában a lakosság nyugtalan, leginkább a pénzük értékállósága miatt aggódnak

Vágólapra másolva!
11:25
2022. február 24.
A BBC helyszíni tudósítója Moszkvából arról írt, az orosz fővárosban is bizonytalanságot okozott az Ukrajna elleni offenzíva híre. Egyesek a rubell értékállóságában sem bíznak a szankciók miatt és mert a moszkvai tőzsde leállította a kereskedést. Sorok állnak a bankoknál és a pénzváltóknál, és megnőtt a rendőri jelenlét az utcákon is. A háborút ellenzők csütörtök este nagygyűlést terveznek, ám a tudósító szerint nem valószínű, hogy erre engedélyt kapnának, az elmúlt napokban a rendőrség begyűjtötte a tiltakozókat. Mint megjegyzi, a katonai akció megkezdése előtt végzett közvélemény-kutatások szerint az oroszok mintegy fele nem hiszi el, hogy háború lehetséges Ukrajnával. Forrás: BBC

Orbán Viktor összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzset

Vágólapra másolva!
11:39
2022. február 24.
 
Csütörtök délelőttre összehívta a nemzetbiztonsági operatív törzs ülését a Karmelita kolostorba Orbán Viktor. Az ülésen Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Pintér Sándor és Varga Mihály miniszterelnök-helyettesek, Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Rogán Antal, a miniszterelnök kabinetfőnöke, Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka, Kovács József nemzeti információs államtitkár valamint a nemzetbiztonsági szolgálatok vezetői vesznek részt. Forrás : MTI

A Gazprom részvények beszakadtak, kilőtt a gáz ára

Vágólapra másolva!
11:43
2022. február 24.
Az orosz állami gázexportőr, a Gazprom ma reggel elvesztette értékének felét a moszkvai tőzsdén, mivel az ukrán invázió híre eladási hullámot váltott ki. Az EU földgázkereskedői is meg vannak ijedve: a mérföldkőnek számító holland TTF-központban a hónapra előre kötött azonnali gázszerződések megawattóránként 114 euróra ugrottak, ami a decemberi minden idők rekordja, 166 euró/megawattóra felé emelkedik, és a növekvő aggodalmat tükrözi, ami Európa szerte ellátási zavarokkal fenyeget.

Így néz ki egy rakétacsapás testközelből

Vágólapra másolva!
11:52
2022. február 24.
Egy ukrán katonai létesítmény biztonsági felvétele rögzítette egy becsapódó rakéta pusztítását

Hazaküldték a diákokat, elindultak keletről a menekültek

Vágólapra másolva!
11:58
2022. február 24.
Kárpátaljai tudósítónk szerint a főiskolákról hazaküldték a diákokat és a tanárokat, az ország keleti feléből pedig megérkeztek az első menekültek. Az emberek kivették pénzüket a bankokból, készpénzt már nem lehet felvenni. Az utcákon mindenütt rendőröket látni, megkezdték az ellenőrzéseket, de kijárási tilalom nincs

Az ukránok állítják, visszafoglalták Mariupolt

Vágólapra másolva!
12:00
2022. február 24.
A csernyihivi régióban sikerült megállítani az ellenséget – jelentette az ukrán védelmi minisztérum. Csapataink visszavették az ellenőrzést Mariupol és Scsásztyjá városok fölött. Legalább 6 repülőgép, 2 helikopter és több tucat ellenséges páncélozott jármű megsemmisült – olvasható a jelentésben, amelyben azt írják, Herszon irányában nehéz a helyzet, de „Ukrajna védelmi erői visszaverik az agresszort”.

Szijjártó Péter bekérette az orosz nagykövetet, és közölte vele, hazánk Ukrajna mellett áll

Vágólapra másolva!
12:03
2022. február 24.
Magyarország kiáll Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, részese lesz a közös uniós válaszlépésnek - ezt közölte Szijjártó Péter külgazdasági-, és külügyminiszter Oroszország magyarországi nagykövetével. A hírt Kovács Zoltán kormányzati kommunikációért felelős államtitkár osztotta meg a Twitter közösségi porátlon.

Le Pen és Zemmour is elítélte az orosz támadást

Vágólapra másolva!
12:08
2022. február 24.
Franciaország két legfontosabb jobboldali elnökjelöltje csütörtökön teljes mértékben elítélte Oroszország Ukrajnával kapcsolatos lépéseit. Marine Le Pen nyilatkozatában kijelentette, hogy „semmivel sem igazolható a támadás”, és „kétértelműség nélkül vállalhatatlannak” ítélte azt, valamint az offenzíva azonnali befejezésére szólított fel. Eric Zemmour, a Twitteren „tragikusnak” nevezte a helyzetet, és azt mondta, „fenntartás nélkül elítéli a beavatkozást”. Zemmour sürgette Emmanuel Macron elnököt, hogy tárgyaljon a tűzszünetről Moszkvában.

Túszoknak érzik magukat a kárpátaljai református magyarok

Vágólapra másolva!
12:11
2022. február 24.
A 777 közölt cikket a kárpátaljai református közösség helyzetéről. A beszámoló szerint az ott élő magyarok túszoknak érzik magukat a helyzet miatt. Héder János, a Kárpátaljai Református Egyházkerület püspökhelyettese arról beszélt, hogy az USA és Oroszország csatatérnek használja Ukrajnát, így ők belesordródnak ebbe a helyzetbe. „A háború rombolást, pusztítást hoz, jogvesztést: valójában túszoknak is érezzük magunkat. Aki teheti, elmegy és külföldön keres pénzt” – tette hozzá.

Magyarországon nincs hadiállapot

Vágólapra másolva!
12:15
2022. február 24.
Közleményt adott ki a Honvédelmi Minisztérium a csapatmozgások miatt, mivel a honvédelmi tárcához az elmúlt időszakban számtalan levél, telefon, állampolgári megkeresés érkezett a keleti országrészben tapasztalható katonai járműmozgások, a légtérben megjelenő helikopterek és Gripenek kapcsán. Mint írják, Magyarországon nincs háborús helyzet, béke van, amit szeretnének megőrizni. Emlékeztettek, az Ukrajnában kialakult helyzet miatt katonákat és eszközöket csoportosít át a Magyar Honvédség az ország keleti régióiba. \"Hazánk lakossága jelenleg nincs közvetlen veszélyben. Az ország lakosainak nincs miért aggódniuk, nem kell félniük, mindennapi életüket ez nem befolyásolja. Bízzanak a Magyar Honvédségben, a katonáink szakszerű, hozzáértő munkájában! Azonban a Magyar Honvédségnek fel kell készülnie minden eshetőségre az ország és az állampolgárok biztonságának garantálására érdekében, ezért folytatja a technikai eszközök néhány nappal ezelőtt megkezdett átcsoportosítását, a légtér biztosítását\"- írják. A határ közelében élő civil lakosság türelmét és megértését kérték, a csapatmozgással járó zaj miatt.

Kocsis Máté: a háborúban való részvétel nem megoldás

Vágólapra másolva!
12:22
2022. február 24.
Ukrajna a szomszédunk, aggódunk érte, de a háborúban való részvétel nem megoldás- írta Kocsis Máté közösségi oldalán. A nagyobbik párt frakcióvezetője szerint hazánk érdeke az, hogy kimaradjunk a fegyveres konfliktusból, ezért súlyos felelőtlenségnek nevezte, azt a baloldali álláspontot, hogy Magyarország küldjön katonákat és fegyvereket Ukrajna területére. Aláhúzta, ezt a felvetést nem támogatják. Ez a javaslat belesodorna minket a háborúba, és ezt nem fogjuk engedni!- jelentette ki Kocsis Máté.

Eddig több mint negyven ukrán katona halt meg és tíz civil

Vágólapra másolva!
12:23
2022. február 24.
 
Az ukrán elnökség közlése szerint több mint 40 katona halt meg az oroszok ukrajnai inváziója óta – és néhány tucat megsebesült – számolt be a CNN. Olekszij Arestovics, az elnöki hivatal tanácsadója azt mondta, hogy a katonai áldozatokon kívül „tudomásom szerint jelenleg néhány polgári haláleset van, legfeljebb tíz”.

Az USA kijevi nagykövetsége nem segít állampolgárai evakuációjában

Vágólapra másolva!
12:29
2022. február 24.
Az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége új biztonsági riasztást adott ki, amely szerint a külügyminisztérium leállítja a konzuli műveleteket, és nem segíti az Egyesült Államok állampolgárainak evakuálását. Ugyanakkor tanácsokat adott arra vonatkozóan, hogy mit kell tenni bombázás esetén.

Németország segíti a kelet-európai országokat az Ukrajnából menekülők befogadásában

Vágólapra másolva!
12:30
2022. február 24.
Németország támogatást nyújt a kelet-európai országoknak, különösen Lengyelországnak, amelyek menekültáradattal néznek szembe, miután Oroszország megtámadta Ukrajnát - idézet Nancy Faeser belügyminisztert a Reuters csütörtökön. A hírportál hivatkozása szerint a német sajtóban olyan becslések jelentek meg, amelyek szerint háború esetén kétszázezer és egymillió ember menekülhet az Európai Unióba Ukrajnából.

Macron mihamarabbi NATO-csúcsot sürget

Vágólapra másolva!
12:30
2022. február 24.
Emmanuel Macron francia elnök azt javasolja, hogy a lehető leghamarabb hívják össze a NATO-csúcsot – közölte az Élysée-palota csütörtökön.

Tömegesen adják meg magukat az ukrán katonák, betiltották a csoportosulásokat

Vágólapra másolva!
12:33
2022. február 24.
Kárpátaljai tudósítónk jelentése szerint az ukrán kormány pozitív kommunikációja ellenére tömegével adják meg magukat az a kormányerők katonái az orosz csapatoknak a keleti fronton. Ezzel párhuzamosan a Zelenszkij-adminisztráció betiltott minden csoportosulást az országban.

Az oroszok Kijev bekerítéséhez készülhetnek

Vágólapra másolva!
12:37
2022. február 24.
Kárpátaljai tudósítónk értesülései szerint az orosz csapatok egyik támadó egysége már a Kijevtől mintegy 150 kilométerre nyugatra található Zsitomir városánál tart. A csapatmozgások iránya alapján nem kizárható, hogy Kijev bekerítése lehet az orosz erők célja

Ellenállás nélkül nyomulnak előre az oroszok délen

Vágólapra másolva!
12:49
2022. február 24.
Kárpátaljai tudósítónk értesüléseivel– miszerint az ukrán csapatok harc nélkül adják fel állásaikat– egybehangzó videók keringenek az interneten: a déli fronton az ukrán egységek szó szerint elhajtanak az orosz páncélosok mellett, bármiféle konfrontáció nélkül.

Az orosz offenzíva "egy szokásos katonai parádé"– KIjevben

Vágólapra másolva!
12:54
2022. február 24.
Margarita Simonyan, az orosz állam által finanszírozott RT (Russia Today) újonnan kinevezett főszerkesztője egy Tweetben azt írta Oroszország bevonulásáról Ukrajnába: „Ez egy szokásos katonai parádé. Csak idén úgy döntöttünk, hogy Kijevben rendezzük meg a felvonulást.”

NATO-főtitkár: kontinensünkön megtört a béke

Vágólapra másolva!
12:59
2022. február 24.
- Oroszország megtámadta Ukrajnát, ami brutális háborús cselekmény - jelentette ki Jens Stoltenberg NATO-főtitkár csütörtökön, Brüsszelben a NATO rendkívüli ülését követően. A rendkívüli ülésére azután került sor, hogy a konfliktushoz legközelebb álló országok – Észtország, Lettország, Litvánia és Lengyelország – ritka konzultációkat kértek a NATO-alapító szerződés 4. cikke értelmében, amely akkor indítható, ha „a (NATO) bármelyikének területi integritása, politikai függetlensége vagy biztonsága ) pártok veszélyben vannak Stoltenberg péntekre hívta össze a NATO-vezetők csúcstalálkozóját. Nem sokkal azután beszélt, hogy a transzatlanti szövetség a rendkívüli tárgyalások után megállapodott abban, hogy tovább erősítik szárazföldi, tengeri és légi erőit keleti szárnyán Ukrajna és Oroszország közelében. \"A kontinensünkön a béke megtört\" - mondta. \"Ez egy szándékos, hidegvérű és régóta tervezett invázió. Oroszország erőszakot alkalmaz, hogy megpróbálja átírni a történelmet.\" Oroszország széles körű támadást intézett Ukrajna ellen csütörtökön, városokat és támaszpontokat sújtott légicsapással vagy ágyúzással. Az ukrán kormány közölte, hogy orosz tankok és katonák gördültek át a határon, és azzal vádolta Moszkvát, hogy \"teljes körű háborút\" indított.

Kijev külvárosaiban is harcok dúlnak

Vágólapra másolva!
12:59
2022. február 24.
Az alábbi képsorokon Kijev egyik elővárosa, Hostomel\' látható. A települést szintén rakétacsapások érték, a felvételek alapján pedig az orosz csapatok már az ukrán főváros küszöbén vannak.

Képekban az orosz invázió pusztító hatása

Vágólapra másolva!
13:21
2022. február 24.
Az EU News twitter oldala osztott meg fotókat Oroszország csütörtök hajnalban megindított ukrajnai inváziójáról.

Orbán: elítéljük Oroszország katonai fellépését

Vágólapra másolva!
13:23
2022. február 24.
Európai uniós és NATO-szövetségeseinkkel együtt elítéljük Oroszország katonai fellépését – közölte Orbán Viktor azután, hogy Oroszország reggel indult katonai akciója után ülésezett a nemzetbiztonsági operatív törzs. A miniszterelnök azt mondta, hogy csütörtökön vésztanácskozást fognak tartani Brüsszelben. – Úgy látom, hogy az európai egység fenntartható lesz és közös lépésekre szánhatjuk el magunkat – fogalmazott. Orbán Viktor leszögezte, hogy Magyarországnak ebből a háborús konfliktusból ki kell maradnia, mert a legfontosabb a magyar emberek biztonsága. – Ezért szó sem lehet arról, hogy akár katonákat, akár katonai eszközöket telepítsünk Ukrajnába – fogalmazott, hozzátéve, hogy humanitárius segítséget természetesen nyújtunk majd.

Stoltenberg: A NATO aktiválja a védelmi terveket

Vágólapra másolva!
13:29
2022. február 24.
„A mai napon aktiváltuk a NATO védelmi terveit, amelyek nagyobb felhatalmazást adnak katonai parancsnokainknak a csapatok mozgatására és az erők bevetésére, ahol szükséges” – mondta a NATO-főtitkár. \"Tehát készen állunk, alakítjuk az álláspontunkat.\" „Növeljük a NATO csapatok jelenlétét a Szövetség keleti részén” – tette hozzá Stoltenberg.

Perceken belül Kijevben lehetnek az orosz csapatok

Vágólapra másolva!
13:36
2022. február 24.
Az ukrán hatóságok megerősítették, nagy erejű légitámadást indítottak az orosz csapatok Mi-8 helikopterekkel a Hostomelben található Antonov nemzetközi repülőtér ellen. A belügyminisztérium szerint Oroszország átvette az irányítást a terület felett. A közlés szerint a helyzet nagyon veszélyes; a repülőtér ugyanis mindössze 15 percnyire található a fővárosi körgyűrűtől nyugatra.

Az amerikai csapatok segítenek a menekültek fogadásában Lengyelországban

Vágólapra másolva!
13:40
2022. február 24.
Az amerikai hadsereg csapatai arra készülnek, hogy közelebb vonuljanak Lengyelország és Ukrajna határához, hogy segítsenek az országból elmenekülő emberek feldolgozésében, miután Oroszország teljes körű támadást indított - írta a The New York Times a hadsereg szóvivőjének csütörtöki közleményére hivatkozva. A Lengyelországba ebben a hónapban érkezett 5500 katona közül sokan a lengyel erőkkel együttműködve három feldolgozóközpontot hoznak létre a határ közelében, hogy segítsenek kezelni több tízezer embert, köztük amerikaiakat, akik várhatóan elmenekülnek Ukrajnából. „Kérés esetén a XVIII. légideszant hadtest kész az ukrán-lengyel határhoz költözni, és az amerikai állampolgárok feldolgozásával, utazási támogatásával, konzuli szolgáltatásokkal és orvosi ellátással támogatni a Külügyminisztériumot” – mondta Joseph Buccino ezredes, a hadtest szóvivője. egy e-mailben. Csütörtökig a tisztviselők alig látták, hogy emberek érkeztek a helyszínekre. De az áramlás várhatóan növekedni fog, ahogy a konfliktus erősödik és kiterjed. A lengyel védelmi minisztérium csütörtökön magasabb riasztási fokozatot vezetett be, és megköveteli, hogy a hadműveleti és területi védelmi erők katonái egységeikben maradjanak. Minden szabadságot és üzleti utat töröltek. A Biden-kormányzat többször is kijelentette, hogy az amerikai csapatok nem fognak harcolni Ukrajnában, és nem mentik ki az orosz támadás miatt ott rekedt amerikaiakat. Az amerikai parancsnokok és lengyelországi kollégáik azonban számos lengyel létesítmény egy részét előkészítették az esetleges evakuálásra.

Zelenszkij: olyan országból telefonálok, amelyről nem tudom, meddig fog még létezni

Vágólapra másolva!
13:44
2022. február 24.
Karl Nehammer osztrák kancellár csütörtökön azt mondta a bécsi parlamentben, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnök délben felhívta mondván, „olyan országból telefonál, amelyről nem tudja, meddig fog még létezni”. Zelenszkij állítólag hozzátette, hogy olyan „elnökként hív, aki nem tudja, meddig lesz még életben”.

A CNN tudósítója kora délután újabb, orosz területről kilőtt rakétákat látott

Vágólapra másolva!
13:49
2022. február 24.
 
A CNN híradója, Fred Pleitgen a belgorodi ukrán-orosz határon tartózkodik a földön, és újabb tüzérségi rakétákról számol be, amelyeket úgy tűnik, orosz területről lőttek ki Ukrajnába. \"Ez egy újabb ütése annak, amiről úgy gondoljuk, hogy több tüzérségi rakétavető is felszállt itt\" - mondta Pleitgen. A frontvonal előtti utolsó ellenőrzőpontról jelentkezik, az orosz oldalon, egy Belgorod nevű város déli részén.

Az oroszok továbbra is a szakadár területek védelmére hivatkoznak

Vágólapra másolva!
13:56
2022. február 24.
 
Az orosz hadsereg közleményt adott ki, amelyben különféle állításokat fogalmaz meg az invázió természetével és annak igazolásával kapcsolatban - írta a BBC csütörtök délután. A portál megjegyezte, hogy az orosz hadsereg megismételte azt az állítást, hogy Ukrajna elleni támadást a Donbász oroszok által támogatott szeparatista területeinek védelme érdekében indították, amelyeket Oroszország szerint az ukrán hadsereg támadott meg. A BBC felidézte, hogy szakértők szerint ez az állítás szinte biztosan hamis, és a nyugati kormányok hetek óta arra figyelmeztetnek, hogy Oroszország ürügyet teremt az invázió igazolására.

Füst száll az ukrán katonai hírszerzés épületéből

Vágólapra másolva!
14:00
2022. február 24.
Felvételek szerint sűrű füst száll fel a katonai hírszerzés központjának épületéből Kijev központjában, írta meg a BBC. Ukrajna bejelentette, hogy több katonai parancsnoksági épületet ért támadás, miután Oroszország megkezdte a támadást az ország ellen.

Benyomultak Kijev megyébe az orosz csapatok

Vágólapra másolva!
14:04
2022. február 24.
 
A Szuszpilne hírportál arról számolt be, hogy a hatóságok lezárják a fővárosba, Kijevbe bevezető utakat. Kifelé szabad a forgalom a fővárosból - írta az MTI. Az UNIAN hírügynökség jelentette, hogy Kijev megyében lezuhant az ukrán légierő egyik AN-26-os gépe. A repülőgépen tizennégyen voltak, közülük öten életüket vesztették. A határőrség közleménye szerint Kijev megyében a határőrök az ukrán katonákkal együtt \"harcba bocsátkoztak az orosz betolakodókkal\". A Kijev megyei Hosztomel települést - ahol az Antonov állami repülőgépgyár reptere van - helikopterekről lövik az oroszok, egyes források szerint deszant alakulatokat vetettek be a reptér elfoglalására. Anton Herascsenko, a belügyminiszter tanácsadója úgy tudja, hogy három, támadó helikoptert az ukrán légvédelem semlegesített. A szintén Fehéroroszországgal határos Zsitomir megyében Grad rakéta-sorozatvetőkkel lőtték az ottani határőrök laktanyáját. AZ ukrán határőrség közölte, hogy a határmenti egységeket a helyzettől függően tartalék pozíciókba csoportosítják át a fegyveres erőkkel és a nemzeti gárdával együttműködésben. A vezérkari főnökség jelentése szerint Csernyihiv megyénél sikerült megfékezi az orosz csapatok benyomulását Ukrajnába. Ugyanakkor - az UNIAN hírügynökség szerint - súlyos harcok dúlnak Harkiv megye, valamint a Donyec-medence térségében. Az ukrán hadsereg kora délután azt közölte, hogy Oroszország eddig több mint harminc csapást mért ukrajnai polgári és katonai infrastrukturális létesítményekre. Az ukrán szárazföldi erők azt közölték, hogy az ukrán 93-as gépesített dandár tagjai foglyul ejtettek két orosz katonát a Donyec-medencében.

Nagyon kemény szankciókat ígérnek az olaszok

Vágólapra másolva!
14:10
2022. február 24.
Mario Draghi olasz miniszterelnök kijelentette, hogy az Európai Unió „nagyon kemény szankciókat” fog bevezetni. Draghi a kormány csütörtöki ülése után beszédében kijelentette, hogy érdemi párbeszéd Moszkvával lehetetlennek bizonyult. „Mindig úgy gondoltam, hogy a párbeszéd minden formájának őszintének és mindenekelőtt hasznosnak kell lennie” – mondta. \"De a napok tapasztalatai azt mutatják, hogy az orosz kormány lépései lehetetlenné teszik az ilyen párbeszédet.\"

Civil orosz hajókra lőttek az ukrán erők

Vágólapra másolva!
14:12
2022. február 24.
Rakétatámadás ért csütörtökön két civil hajót az Azovi-tengeren az ukrán Mariupol városából – közölte újságírókkal az Orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat Krasznodari Terület határellenőrzésének sajtószolgálata. 2022. február 24-én 11:00 órakor az Azovi-tenger vizein az SGV-Flot és a Szerafim Szarovszki orosz polgári teherhajókat az Ukrán Fegyveres Erők rakétatámadása érte Mariupol irányából. A csapat egyik tagja súlyosan megsérült– idézi a jelentést a TASZSZ orosz hírügynökség.

Ukrajnának katonai és pénzügyi támogatásra is szüksége van

Vágólapra másolva!
14:18
2022. február 24.
 
- Ukrajnának több támogatásra van szüksége a világtól, és nagyon konkrét – katonai-technikai és pénzügyi támogatás, kemény szankciók Oroszország ellen. A Nyugatnak ma kell cselekednie - fogalmazott Mykhailo Podolyak, ukrán elnöki tanácsadó a CNN-nek adott interjúban. - Oroszország nemcsak Ukrajnát támadja, hanem a modern világ normális életének minden szabályát. Mi marad a kontinens biztonsági rendszeréből? Nulla – mondta Podolyak, aki szerint Ukrajnának a védekezésre kell fókuszálnia és arra, hogy visszaadják az embereknek a normális életüket.

Szijjártó Péter: mi, magyarok is részesei vagyunk az EU és a NATO közös válaszának

Vágólapra másolva!
14:25
2022. február 24.
- Ma este fog ülésezni az Európai Tanács, ahol Orbán Viktor miniszterelnök képviseli hazánkat - jelentette ki Szijjártó Péter, külgazdasági és külügyminiszter a közösségi oldalára feltöltött helyzetjelentő videóban csütörtök délután. Mint arra emlékeztetett, Magyarország részese az EU és a NATO közösségeinek álláspontjában az Ukrajna ellen indult orosz invázió kapcsán. Szijjártó Péter arra is emlékeztetett, hogy behívatta az orosz nagykövetet, akivel ismertette Magyarország álláspontját, miszerint kiállunk Ukrajna szuverenitása és területi integritása mellett.

Élő közvetítés a Maidan térről

Vágólapra másolva!
14:34
2022. február 24.
Kijev központi terén felszerelt élő kameráról közvetíti az eseményeket a Reuters. A webkamerás felületen valós időben követhetők a téren zajló események.

Súlyosan érinti a civil lakosságot is a válság

Vágólapra másolva!
14:39
2022. február 24.
Számos sokkoló felvétel látott napvilágot a közösségi médiában az orosz-ukrán háború kapcsán. Az egyik legfelkavaróbb egy bicikliző gyermek halála, aki Uman városában vesztette életét, miután egy rakéta csapódott a földbe közvetlenül mellette csütörtök reggel. A videót a Tények szúrta ki, az alábbi linken megtekinthető: https://tenyek.hu/cikkek/felkavaro-kepsorok-biciklizes-kozben-erte-a-halal-egy-ukran-gyermeket?fbclid=IwAR3mOwgdQUWiosRRUxLZLg3E7ahB5LtsaAAMUHek1gX8OY3u7YqozILLY-w

Kárpátaljára is elért a háborús feszültség

Vágólapra másolva!
14:44
2022. február 24.
Már Kárpátalján is fokozódik a pánik, helyszíni tudósítónk beszámolója szerint az üzletekből kifogytak a tartós, illetve alapvető élelmiszerek, azoknak az árucikkeknek, amik még megvásárolhatók, percenként megy feljebb az áruk. A töltőállomásokon kifogyóban van az üzemanyag, ahol még lehet tankolni, ott is legfeljebb húsz litert adnak egy-egy vásárlónak. Beregszász és Lemberg megtelt az ország belső részéből érkező ukrán menekülőkkel, akik nyugatra igyekeznek, de vagy kifogyott autójukból az üzemanyag, vagy nem tudnak haladni a magyar határ felé az egyre nagyobb torlódásban.

Von der Leyen: az EU felelősségre fogja vonni Oroszországot az agresszív akciójáért

Vágólapra másolva!
14:46
2022. február 24.
 
Felelősségre fogja vonni Oroszországot Ukrajna szuverenitásának és területi integritásának felháborító megsértéséért - jelentette ki Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, a NATO-főtitkárval és az Európai Tanács elnökével tartott közös sajtótájékoztatón csütörtökön., tájékoztatott a CNN. Von der Leyen úgy fogalmazott, hogy az Európai Unió a lehető legnehezebbé teszi a Kreml agresszív akcióinak folytatását Ukrajnában.

Az ország nyugati határain torlódnak az ukrán menekültek

Vágólapra másolva!
14:51
2022. február 24.
Óriási sorok alakultak ki Ukrajna nyugati határain: az alábbi videó a szlovák határátkelőnél torlódó menekültek próbálnak átjutni nyugatra.

Kreml: Putyin dönti el, hogy mikor ér véget az ukrajnai offenzíva

Vágólapra másolva!
15:08
2022. február 24.
 
Vlagyimir Putyin orosz elnök kitűzte az Ukrajna elleni katonai támadás célpontjait, és ő dönti el, hogy a hadművelet mikor ér véget, az eredmények és a célszerűség alapján - mondta Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön a Russia Today-nek. A szóvivő hangsúlyozta, hogy a műveletnek megvannak a céljai, és azokat el kell érni.

Putyin gázvezeték építéséről tárgyalt Pakisztánnal

Vágólapra másolva!
15:10
2022. február 24.
Imran Khan pakisztáni miniszterelnök Moszkvában találkozik Vlagyimir Putyin elnökkel egy diplomáciai látogatás keretei között, amely néhány órával azelőtt kezdődött, hogy az orosz erők megtámadták volna Ukrajnát. A vezetők a két ország cégei által építendő gázvezetékről tárgyalnak.

Szijjártó: a kijevi magyar nagykövetség teljes létszámmal működik

Vágólapra másolva!
15:14
2022. február 24.
- A nap folyamán több mint ötven magyar állampolgár kereste fel személyesen hosszabb-rövidebb időre az épületet és egyeztetett szolgálatban lévő munkatársainkkal - írta közösségi oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó kiirására azért is szükség volt, mert mint írta, még ilyenkor, háború idején is vannak olyanok, akik álhíreket gyártanak és terjesztenek, s azért, hogy maguknak vagy másoknak politikai tőkét kovácsoljanak, megpróbálják lejáratni azokat, akik éppen azért dolgoznak, hogy segítsenek a bajba jutott honfitársainkon. A külügyminiszter úgy folytatta, hogy mivel az alapvető infrastruktúránk gond nélkül üzemel, tehát van víz, gáz és villany, a nagykövetségi munkatársaim jelenleg el tudják látni a szükséges feladatokat és segítséget nyújtanak minden bajba került magyar állampolgárnak. Mindazon magyar állampolgárok számára, akik biztonságot keresnek a képviselet épületében, természetesen továbbra is rendelkezésre állunk, jelenleg is több honfitársunk tartózkodik a követség falai között. Természetesen mindenki addig maradhat, amíg szükségét érzi. Aljas hazugság, hogy bárkit elküldtünk volna. A külügyminiszter arra is felhívta a figyelmet, hogy a válásághelyzetből fakadóan a telekommunikációs szolgáltatás sajnos akadozik, így a telefonvonalak nem mindig üzemelnek. Ha emiatt bármely bajba került magyar állampolgár nem tudná elérni a nagykövetséget telefonon, akkor kérem, hívja a nap 24 órájában üzemelő konzuli szolgálatot (+36 80 36 80 36), ahol kollégáim folyamatosan fogadják a hívásokat és azonnali felvilágosítást adnak.

Karácsony szerint Putyin és Orbán a kárpátaljai magyarokat támadják

Vágólapra másolva!
15:19
2022. február 24.
 
Karácsony Gergely szerint Putyin a kárpátaljai magyarokat támadja - A főpolgármester sajátosan nyakatekert érveléssel szerkesztette egy mondatba Putyint és Orbán Viktort, egyben meghívta híveit a budapesti orosz nagykövetség elé szervezett tüntetésükre.

Putyin bejelentése után pánikolva hagyták el otthonaikat az ukrán civilek

Vágólapra másolva!
15:34
2022. február 24.
- Egyedül vagyok a munkahelyemen. Hova menjek? Mondja meg valaki, hogy hova menjek? Istenem! - panaszolta sírva egy ukrán asszony a Deutsche Welle riporterének csütörtök reggel, miután Vlagyimir Putyin, Oroszország elnöke bejelentette, hogy különleges katonai akcióra adott utasítást az orosz hadseregnek a Donyeck-medencében. Nem sokkal később kiderült, hogy nemcsak Donyeck környékén, hanem Ukrajna egész területén fegyveres támadásokat hajt végre az orosz hadsereg, az ukrán lakosság pedig kétségbeesve elindultak nyugat felé. A videót a linken tekinthető meg.

Amerikai vadászgépek tankolnak Erdély felett

Vágólapra másolva!
15:42
2022. február 24.
 
Az Ukrajnában zajló háború miatt erősen felfokozódott a katonai jelenlét a térség légterében, amelyet a Flightradar24 repülőgépkövető oldalon mutatott be a Főtér.ro internetes portál. A portál beszámolója szerint látható, ahogy amerikai Global Hawk robotrepülőgépek tizenhétezer méter magasról pásztázzák a délkelet-ukrajnai helyszíneket, Donyeck és Luhanszk vidékét. Mint írták, ezeknek a gépeknek szándékosan bekapcsolják a jeladóját, transzponderét, hadd lássa mindenki, hogy jelen vannak. Az oldal kiemelte, hogy Erdély fölött is egyre gyakoribb a katonai gépek látványa, újabban amerikai vadászgépek repülés közbeni tankolását lehet végignézni. - Csütörtökön dél körül például egy amerikai F-16-os vadászgép és egy szintén amerikai KC-10A típusú tanker találkozását lehetett végigkövetni - mutatott rá, majd hozzátette, hogy látható volt, ahogy az Észak-Olaszországból érkező amerikai vadászgép megközelíti az angliai Mildenhallból felszállt tankergépet és együtt repülnek Beszterce fölött. A cikk szerint általában nem lehet tudni, hogy mi a vadászgépek úticélja, a transzponderek kikapcsolása után ugyanis követhetetlennél válnak, legalábbis a nyilvános repülési adatokkal dolgozó Flightradar24 számára, de vélhetően a NATO-légtér biztosítása a feladatuk.

Harkovot is bombázzák

Vágólapra másolva!
15:49
2022. február 24.
Bombázzák Ukrajna második legnagyobb városát, Harkovot – jelentette az Unian ukrán sajtóügynökség, amely szerint emberek bujkálnak a metróban, ahogy az az alábbi videón is látható.

Gyengüléssel nyitottak az irányadó New York-i tőzsdemutatók csütörtökön

Vágólapra másolva!
15:51
2022. február 24.
A harminc vezető iparvállalat DJIA-indexe 2,37 százalékos, az S&P 500-as mutató 2,25 százalékos, a technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója pedig 2,72 százalékos mínuszban indította a napot - tájékoztatott az MTI csütörtök délután. A tájékoztatás szerint a nagy nyugat-európai értéktőzsdék is komoly mínuszban álltak a tengerentúli kereskedés kezdetekor. Csütörtök délután fél négykor a londoni FTSE-100 index 3,23 százalék, a frankfurti DAX-index 5,09 százalék, a párizsi CAC-40 index pedig 4,38 százalék gyengülést jelzett. Emelkedett ugyanakkor az arany ára, ami unciánként 2,48 százalékkal (47,30 dollárral) 1957,70 dollárra ért többet. Az északi-tengeri Brent olajfajta ára hordónként 6,60 dollárral (7,02 százalékkal) 100,65 dollárra nőtt. A nemzetközi bankközi devizapiacon az euró 370,04 forintra erősödött a reggeli 364,30 forintról és 1,1148 dollárra gyengült a reggeli 1,1243 dollárról.

Az EU behívatta az orosz nagykövetet

Vágólapra másolva!
15:59
2022. február 24.
Az EU ma behívta Oroszország nagykövetét. Stefano Sannino, az Európai Külügyi Szolgálat főtitkára „az EU leghatározottabb elítélését fejezte ki az Orosz Föderáció fegyveres erői által Ukrajnába irányuló provokáció nélküli, indokolatlan invázió miatt” Vlagyimir Csizsov orosz nagykövetnek, és követelte, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök „szüntesse be a katonai tevékenységet”. haladéktalanul hadműveleteket hajtsanak végre, és feltétel nélkül vonjanak ki minden erőt és katonai felszerelést Ukrajna egész területéről. Az európai tisztviselő azt is elmondta Csizsovnak, hogy az EU válaszlépése „egy új, kemény, ágazati és egyéni korlátozó intézkedéscsomagot fog tartalmazni” – áll az EKSZ közleményében.

Ezeken a helyeken csaptak le az oroszok

Vágólapra másolva!
16:02
2022. február 24.
Térképen az orosz rakétatámadások helyszínei– szinte az egész országot érintette a stratégiai előkészítő csapás.

Az EU fontolóra vette Oroszország lekapcsolását a nemzetközi pénzforgalom vérkeringéséről

Vágólapra másolva!
16:02
2022. február 24.
 
Úgy tűnik, hogy az Európai Unió megteheti azt a vitatott lépést, hogy elvágja Oroszországot a SWIFT-től, a pénzintézetek ezreit összekötő magas biztonsági szintű fizetési hálózattól. a világ körül - írta a CNN csütörtök délután. A lépés hatására szinte lehetetlenné válna a pénzintézetek számára, hogy pénzt küldjenek Oroszorszogba vagy onnan utaljanak. Ez súlyosan érintené a külföldi ügyfelekkel rendelkező orosz vállalkozásokat, és komoly károkat okozhat az ország gazdaságában. Ugyanakkor az EU nemzetei megosztottak ebben a kérdésben, mivel Lengyelország, Észtország, Lettország és Litvánia a SWIFT-et szeretnék a későbbiekben bejelentett szankciócsomag részeként tudni, illetve Németország, Olaszország, Magyarország és Ciprus pedig erősebb gazdasági kapcsolatokat ápolnak Oroszországgal, és nem akarják, hogy a SWIFT belekerüljön az új szankciókba. Egy magas rangú EU-diplomata azt mondta, hogy „beszélgetés folyik”, de úgy véli, hogy „valószínűleg” a gazdasági érdekek nyerik a vitát, és Brüsszel nem vágja el Oroszországot a SWIFT-től.

74 katonai létesítményt semmisített meg oroszország

Vágólapra másolva!
16:08
2022. február 24.
Az orosz védelmi minisztérium közölte, hogy csütörtökön 74 föld feletti katonai infrastrukturális létesítményt semmisített meg Ukrajnában, köztük 11 repülőteret – jelentette a RIA hírügynökség.

Térképen az oroszok által biztosan megszállt ukrán területek

Vágólapra másolva!
16:22
2022. február 24.
Rendkívül nehéz ellenőrizni az orosz csapatok előrehaladásának mértékére vonatkozó információkat, mivel sok hamis információ kering, de Julian Röpcke, a német BILD újságírója a rendelkezésre álló képek és videofelvételek földrajzi elhelyezkedését használja a támadó csapatok helyzetének ellenőrzésére. Közzétette ezt a térképet, amely az északi, déli és keleti előrehaladást mutatja, valamint egy piros pontot a főváros Kijev mellett, ahol a jelek szerint az orosz ejtőernyősök egy repülőteret foglaltak el, miközben légi hidat kívánnak felállítani, hogy további erősítést vonhassanak be. A pirossal keretezett világoszöld területet szállták meg az oroszok a legkonzervatívabb becslések szerint. Ezeket biztosan megszállt területnek tekinthetjük, a helyszíni beszámolók alapján azonban a térképen jelölt terület többszörösén zajlanak, vagy zajlottak összecsapások.

Bőröndökkel, gyalog érkeznek a háború elől menekülők a beregsurányi határátkelőre

Vágólapra másolva!
16:24
2022. február 24.
Az érkezők között volt, aki Kijevből indult útnak – írta a HVG.hu a Reuters hírügynökség helyszíni riportjának szemléjében. A hírügynökség szerint menekültáradatról még nem lehet beszélni, de folyamatosan érkeznek az emberek a határátkelőkre, ahol torlódások alakultak ki.

Zelenszkij: az oroszok megpróbálják átvenni az irányítást a csernobili atomerőmű felett

Vágólapra másolva!
16:36
2022. február 24.
- Az orosz megszálló erők megpróbálják elfoglalni Csernobilt. Védőink életüket áldozzák, hogy ne ismétlődhessen meg az 1986-os tragédia – írta Zelenszkij a Twitteren. Az ukrán külügyminisztérium megismételte Zelenszkij figyelmeztetését, és a Twitteren azt írta, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás újabb ökológiai katasztrófát okozhat.

Kijárási tilalmat hirdettek Kijevben este tíz órától

Vágólapra másolva!
16:42
2022. február 24.
 
Este tíz óra és reggel hét óra között kijárási tilalmat rendelt el Kijevben Vitalij Klicsko, az ukrán főváros polgármestere - számolt be a CNN. A városvezető tájékoztatása szerint ez idő alatt a tömegközlekedés nem működik majd. Ugyanakkor a metróállomások menedékként a nap 24 órájában elérhetőek lesznek. - Arra kérünk minden kijevi lakost, hogy időben térjen haza. Ha a kijárási tilalom alatt kell mozogni a városban, különösen kritikus infrastrukturális vállalatok alkalmazottjaként, akkor személyazonosító okmányokkal kell rendelkeznie - írta közleményében a polgármester.

Kijev elszigetelése lehet az oroszok célja Csernobillal

Vágólapra másolva!
17:00
2022. február 24.
 
Helyszíni tudósítónk arról értesült, hogy az oroszok a csernobili erőművet is támadás alá vették, de nem felrobbantani akarják, az attak hátterében az állhat, hogy Kijev áramellátását még mindig onnan biztosítják. Ha az ukrán főváros áramellátása megszűnne, vagy akadozna, az komoly helyzeti előnyhöz juttatná az oroszokat.

Az orosz invázió Kína számára is hasznos lehet

Vágólapra másolva!
17:09
2022. február 24.
Kína most figyel és kalkulál, hogy mennyibe kerülne neki, ha Tajvan ellen fordulnának - írta a Fox News külpolitikai szakértők véleményére hivatkozva. - Kína adatot gyűjthet azzal kapcsolatban, hogy mit tesz a Nyugat Oroszországgal szemben - mondta Heino Klinck, a kelet-ázsiai védelmi miniszter egykori helyettes a Trump-kormány idején.

Moszkva reagált Kijev döntésére, hogy megszakították Oroszországgal a diplomáciai kapcsolatokat

Vágólapra másolva!
17:28
2022. február 24.
 
- A döntés a puccs utáni russzofób politika logikus következtetése – idézte a Russia Today az orosz az orosz külgyminisztérium válaszát. Az idézett megjegyzés szerint Oroszország nem döntött volna így, de ezt az ukrán vezetés „russzofób politikájának logikus következtetésének” tartja. A minisztérium megjegyezte, hogy Ukrajna a 2014-es fegyveres puccs óta folytatja az Ukrajnában élő oroszok elleni diszkriminatív politikát, és lerontja az Oroszországhoz fűződő viszonyt, ami az akkori elnököt, Viktor Janukovicsot menesztette a hatalomból. Az orosz álláspont azzal vádolta az Egyesült Államok vezette nyugati nemzeteket, hogy fejlett fegyverekkel pumpálják Ukrajnát, és fokozzák a NATO jelenlétét az országban. A katonai támadásra azért volt szükség, hogy a jövőben megakadályozzák a súlyosabb vérontást.

Működik a magyar együttérzés!

Vágólapra másolva!
17:29
2022. február 24.
Különleges felhangja van annak, amikor a szintén kisebbségi sorba szorított erdélyi magyar kínál önzetlen segítséget a jelenleg legszerencsétlenebb helyzetbe kényszerített határontúli közösségünknek, a kárpátaljaiaknak. Minden magyar felelős minden magyarért! – a híres jelmondattal közölte Nagy Kemény Géza, a történelmi Kemény család leszármazottja, hogy befogad két-három kárpátaljai magyar családot. Az esetleges menekülteknek Galonyán, az Auguszta Istenszéke vendégházban tud szállást biztosítani, korlátlan ideig, ingyen. „Étel-ital, meleg ágy van” – olvasható a bejegyzésben. A +40/741 225 141-es telefonszámon vagy a Facebookon jelentkezhetnek a rászoruló magyarok.

Moldova készen áll a menekültek fogadására

Vágólapra másolva!
17:39
2022. február 24.
 
Eddig több mint 4000 ember, főként nők és gyerekek menekültek át a határon Ukrajnából Moldovába. Egyelőre nem világos, hogy ott kívánnak-e maradni, vagy átkelnek Romániába - számolt be a BBC. A hírportál kiemelte, hogy a nők és a gyermekek vannak közöttük magas számának, aminek az az egyik magyarázata, hogy az ukrán hatóságok megakadályozzák a katonai korú férfiak távozását. Az Ukrajnát menekültként elhagyó embereket illetően az ENSZ sokkal nagyobb számmal kalkulál. - Tisztában vagyunk a határátkelőhelyeken kialakuló nagy sorokkal. Humanitárius válaszadásunkat más ENSZ-ügynökségekkel együtt készítjük elő - nyilatkozta Roland Schilling, az ENSZ Menekültügyi Ügynökségének regionális képviselője a BBC-nek Kisinyből Az ENSZ korábban arra figyelmeztetett, hogy Ukrajna inváziója nagyszabású menekültválságot válthat ki.

Kijev metróállomásait használja óvóhelyként a lakosság

Vágólapra másolva!
17:46
2022. február 24.
A megkérdezett emberek többsége még mindig nem fogta fel, hogy valóban kitört a háború - látható a CNN videóján. Az egyik megszólaló civil elmondta, hogy az orosz polgároknak tudniuk kell, hogy a hadseregük nem csak az ukrán katonai támaszpontokat támadták meg, hanem a lakott területeket is, ezért nem érzik biztonságban magukat.

Az orosz hadsereg két dél-ukrajnai tartomány felett is átvette az irányítást

Vágólapra másolva!
18:00
2022. február 24.
A Deutsche Welle információi szerint az érintett területeken egy csatorna és egy vizierőmű is az oroszok kezére került. Mint írták, attól is tartani lehet, hogy megszállják a Fekete-tengernél fekvő Odessza városát is.

A G7 csoport a vérontás leállítását követeli Oroszországtól

Vágólapra másolva!
18:18
2022. február 24.
 
A hetek a soros elnök Németország kormánya által kiadott közlemény szerint megállapították, hogy Vlagyimir Putyin orosz elnök az Ukrajna ellen indított katonai művelettel visszahozta a háborút az európai kontinensre, és a történelem rossz oldalára áll - írta az MTI. A G7-ek közölték, hogy Oroszországgal szemben szigorú és összehangolt gazdasági és pénzügyi szankciókat terjesztenek elő, és készen állnak humanitárius segítséget nyújtani az ukrán népnek, beleértve az orosz agresszió elől menekülőket és a lakóhelyüket elhagyni kényszerülő embereket. A közlemény szerint az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország, valamint az EU mint nemzetek feletti intézmény alkotta csoport vezetői a többi között hozzátették, hogy a globális energiaellátás stabilitása közös érdek, ezért készen állnak arra, hogy szükség esetén fellépjenek az esetleges zavarok kezelése érdekében.

Ukrajna egyszerűsíti a hadsereghez csatlakozást

Vágólapra másolva!
18:24
2022. február 24.
 
Az ukrán fegyveres erők arról számoltak be, hogy sok megkeresést kaptak a fegyveres erők területvédelmi szervezetéhez való csatlakozással kapcsolatban - olvasható a Fox News oldalán. Az ukrán védelmi miniszter, Olekszej Reznikov szavait idézve a portál azt írta: bárki, aki kész fegyvert tartani, csatlakozzon az ukrán fegyveres erők területi védelmének erőihez. A miniszter hangsúlyozta, hogy minden besorozási eljárást leegyszerűsítettek, tehát csak útlevélre van szükségük a jelentkezőknek.

Orosz helikopterek Kijev elfoglalt repülőterén

Vágólapra másolva!
18:27
2022. február 24.
Az ukrán főváros északnyugati külvárosa, Hosztomel repülőterén követik egymást az orosz Mi-8 szállító helikopterek. Ez a repülőtér az ukrán állami kézen levő Antonov Repülőgépgyártó Vállalat otthona, a földön áll egy An-225 típusú, hatalmas szállító repülőgép is.

Kijev még tartja magát a hivatalos információk szerint

Vágólapra másolva!
18:30
2022. február 24.
Kijev ukrán irányítás alatt áll, azonban az ukrán főváros környékén harcok dúlnak, valamint Ukrajna-szerte több helyszínen is támadást hajtanak végre az orosz erők - mondta Oksana Makarova, Ukrajna washingtoni nagykövete a sajtó kérdésére válaszolva, amelyet az ABC News közvetített.

Harminchárom százalékot zuhant az orosz piac

Vágólapra másolva!
18:37
2022. február 24.
 
Oroszország fő MOEX indexe harminchárom százalékos mínuszban zárta a csütörtöki napot Oroszország ukrajnai katonai akciója nyomán. Korábban a nap folyamán negyvenöt százalékkal zuhant - tájékoztatott a CNN. A nagy orosz energiavállalatokat és bankokat sújtották a legsúlyosabban, mivel arra számítottak, hogy a Nyugat szigorúbb szankciókat fog bejelenteni. A Gazprom harmincnyolc százalékot, a Rosznyefty pedig negyven százalékot esett, miközben a VTB és a Sberbank is több mint negyven százalékot esett. Az orosz rubel továbbra is rekordmélyen, hétszázalékos csökkenést mutat az amerikai dollárral szemben.

Német kancellár: Putyin nem nyeri meg az Ukrajna elleni háborút

Vágólapra másolva!
18:50
2022. február 24.
Vlagyimir Putyin orosz elnök nem fogja megnyerni az Ukrajna ellen indított háborút, amelyért nem az orosz nép, hanem egyedül ő viseli a felelősséget - jelentette ki Olaf Scholz német kancellár csütörtöki televíziós beszédében. \"Reménykedtünk, de nem voltunk naivak\" - mondta a német kancellár, kifejtve, hogy kormánya az orosz-ukrán konfliktus tárgyalásos rendezését szolgáló erőfeszítésekkel párhuzamosan partnereivel és szövetségeseivel a NATO, az Európai Unió és a G7 csoport keretében együttműködve kidolgozott egy büntetőintézkedésekből álló csomagot, amely megmutatja az orosz vezetésnek, hogy \"nagy árat fizet az agresszióért\". Forrás: MTI

Szijjártó: Magyarország elítéli az orosz akciót

Vágólapra másolva!
19:03
2022. február 24.
A szomszédságunkban háború tört ki. Magyarország kiáll Ukrajna mellett, Ukrajna területi integritása és szuverenitása mellett, és elítéljük Oroszország katonai akcióját - jelentette ki Szijjártó Péter a csütörtök este megosztott Facbook-videójában. Hozzátette, a Kormány mindent megtesz, hogy Magyarország ne keveredjen bele ebbe a konfliktusba. A külügyminiszter elmondta a légtért zár miatt légi úton nem lehet senkit evakuálni Kijevből, de az utak zsúfoltsága miatt ez közúton is lehetetlen. Hozzátette, \"azok a magyarok, akik úgy gondolják, hogy a nagykövetség épületében találják meg leginkább a biztonságot számukra, továbbra is természetesen rendelkezésre állunk\". Szijjártó Péter elmondta, Kárpátalján áttértek a katonai igazgatásra, a kormányzó vezetésével, aki már egyeztetett a KMKSZ vezetőivel. Ukrajnában jelenleg 191-en, Oroszország területén pedig 154-en tartózkodnak olyan állampolgárok, akik konzuli védelemre regisztráltak. Hozzátette, a bajbajutott kamionosoknak is próbál segíteni a kormány. Forrás/videó: facebook.com

Putyin szolidaritást kér az orosz üzleti élet vezetőitől

Vágólapra másolva!
19:06
2022. február 24.
„A legfontosabb dolog, amit meg kell érteniük, hogy ami történik, az egy szükséges intézkedés. Nem hagytak nekünk lehetőséget másként cselekedni. Olyan biztonsági kockázatokat teremtettek, hogy lehetetlen volt másképp regálni.” Ezt mondta Putyin elnök az orosz üzleti élet vezetőinek, akiket figyelmeztetett, hogy korlátozásokra számítanak az orosz gazdasággal szemben. Az amerikai és nyugat-európai vezetők durva szankciókat ígérgetnek, Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter sürgeti Oroszország letiltását a SWIFT nemzetközi banki fizetési rendszerről. Putyin jelezte, hogy Oroszország a globális gazdasági rendszer része maradt, de további „korlátozásokra” figyelmeztette az üzleti vezetőket, , és azt kérte tőlük, hogy a kormányzattal szolidaritásban működjenek. (CNN.com)

Heves harc Csernobilért, az oroszok átvették az ellenőrzést

Vágólapra másolva!
19:10
2022. február 24.
Heves harcok dúlnak az egykori csernobili atomerőmű ellenőrzéséért - írja a BBC Mykhailo Podoljak ukrán elnöki tanácsadó információira hivatkozva, amelyben azt is hozzátette, már az oroszok uralják a területet. A BBC által hitelesített videón a jelek szerint az egykori atomerőmű előtt állomásozó orosz tankok láthatók. Forrás: BBC/Twitter

London vagyonbefagyasztással és kereskedelmi tilalommal sújtja a legnagyobb orosz cégeket

Vágólapra másolva!
19:13
2022. február 24.
Csütörtök este Boris Johnson brit miniszterelnök arról tájékoztatta a sajtót, hogy Anglia kitiltja az Aeroflot orosz légitársaságot, valamint elzárja a brit pénzügyi rendszert az orosz bankok elől, amelyek így nem tudnak majd fontban denominált tranzakciókat végrehajtani és klíringtevékenységet végezni Nagy-Britanniában. Hozzátette: az Egyesült Államok hasonló intézkedéseket készít elő. A brit miniszterelnök ennek jelentőségét illusztrálva kiemelte: az orosz külkereskedelmi tranzakciók felét dollárban és fontban számolják el. Forrás: MTI

Mariupol kikőtőváros erős támadás alatt

Vágólapra másolva!
19:27
2022. február 24.
Hevesen ostromolják az oroszok Mariupol kikötővárost a Reuters hírügynökség információi szerint. Mariupol az egyik legnagyobb ukrán kikötő az Azovi-tengeren, és a Vlagyimir Putyin által független államként elismert donyecki régióban, az oroszok által támogatott szakadárok által tartott frontvonal közelében található. Mariupol elfoglalása segítene Oroszországnak abban, hogy közvetlen szárazföldi utat biztosítson a Krímhez. Forrás: reuters.com

Hosszabbított nyitvatartással üzemel két magyar-ukrán határátkelőhely

Vágólapra másolva!
19:35
2022. február 24.
Hosszabbított nyitvatartással üzemel két magyar-ukrán határátkelőhely - közölte a rendőrség csütörtök este a honlapján. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint már csütörtök este is 23 óráig biztosítják a folyamatos határátlépést a Lónya-Harangláb és Barabás-Kaszony települések közötti közúti határátkelőhelyeken. Előreláthatólag ezek a határátkelők február 28-áig mindennap reggel 7 órától este 23 óráig vehetők igénybe határátlépésre - tették hozzá. Forrás: MTI

Térképen a frontvonalak helyzete

Vágólapra másolva!
19:41
2022. február 24.
A NEXTA (Nyechta) varsói székhelyű, belorusz ellenzéki médiakiadvány közölt egy térképet, amely a délutáni hadállásokat mutatja. Az oldal egyúttal azt írta, hogy „a blitzkrieg kudarcot vallott”, ám ez mindössze egy nap után igencsak elhamarkodott megállapításnak tűnik.

Biden újabb szankciókat jelent be

Vágólapra másolva!
19:52
2022. február 24.
\"Putyin az agresszor. Putyin választotta ezt a háborút. És most ő és országa viseli a következményeket\" - mondta Joe Biden amerikai elnök a Fehér Házban, azon a sajtótájékoztatón, ahol újabb Oroszorszgot érintő szankciókról számol majd be. Forrás: CNN

Orosz kézben lehet Kijev áramellátása

Vágólapra másolva!
19:57
2022. február 24.
Az orosz hadsereg átvette az irányítást a csernobili atomerőmű felett – erősítette meg Jevgenyija Kuznyecova, a radioaktív zónát felügyelő állami ügynökség szóvivője. „Amikor ma reggel bejöttem a munkába (Kijevben), kiderült, hogy az atomerőmű ellenőrzését elvesztettük. Nem volt kinek védelmi utasításokat adni” – nyilatkozta Kuznyecova. Korábban csak arról szóltak a hírek, hogy az oroszok megkísérelték elfoglalni az egykori erőmű területét. Ez különösen érzékeny veszteség lehet az ukránoknak, hiszen a főváros, Kijev is Csernobilon keresztül kapja az áramellátását. (forrás: CNN.com)

Joe Biden: Oroszország katonai fellépése már azonnali súlyos költségekkel fog járni az ország gazdaságára nézve

Vágólapra másolva!
20:12
2022. február 24.
 
Joe Biden amerikai elnök beszédet mondott az ukrajnai helyzetről, elítélte Oroszországot a katonai csapás csütörtöki megindítása miatt, valamint újabb szigorú szankciókat és korlátozásokat jelentett be az Oroszországba exportálható termékekre vonatkozóan - tájékoztatott a CNN. - Ez súlyos költségekkel jár majd az orosz gazdaságra, mind azonnal, mind idővel - fogalmazott Joe Biden, majd úgy folytatta: ezeket a szankciókat szándékosan úgy alakították ki, hogy maximalizálják a hosszú távú hatást Oroszországra, és minimalizálják az Egyesült Államokra és szövetségeseire nézve. Az amerikai elnök kiemelte, hogy az Egyesült Államok ezt nem egyedül teszi meg. – A 27 EU-tag és a G7-tagok is részt vesznek ezekben a szankciókban – tette hozzá. Íme az általa bejelentett szankciók: Korlátozza Oroszország azon képességét, hogy dollárban, euróban, fontban és jenben üzleteljen, hogy a globális gazdaság része legyen. Leállítják az orosz hadsereg finanszírozásának és bővítésének képességét. Megállítják Oroszország versenyképességét a csúcstechnológiás 21. századi gazdaságban. Az Egyesült Államok szankcionálta az orosz bankokat, amelyek összesen mintegy egybillió dollárnyi vagyonnal rendelkeznek. Hozzátette, hogy még négy nagyobb bankot is blokkolnak. Ez azt jelenti, hogy minden vagyonukat, amelyek Amerikában vannak, befagyasztják.

Joe Biden: mindent megteszünk, hogy csökkentsük az amerikai családokra nehezedő terheket a gázszivattyúk miatt

Vágólapra másolva!
20:23
2022. február 24.
 
Biden elnök kijelentette, hogy miközben az Egyesült Államok reagál az Ukrajna elleni orosz támadásra, megpróbálja csökkenteni azt a fájdalmat, amelyet az amerikaiak a gázszivattyúnál éreznek - tudósított a CNN. - A kormányom minden rendelkezésünkre álló eszközt felhasznál, hogy megvédje az amerikai családokat és vállalkozásokat a gáz árának emelkedésétől - emelte ki Joe Biden. Az amerikai elnök hangsúlyozta, hogy aktív lépéseket tesznek a költségek, valamint az amerikai olaj és gáz árának csökkentésére. a vállalatoknak pedig nem szabad kihasználniuk ezt a pillanatot, hogy megemeljék tiszteletbeli áraikat a nyereség növelése érdekében. Biden elmondta, hogy a tisztviselők figyelik az energiaellátást az esetleges fennakadások miatt. - Együttműködünk a főbb olajtermelő és -fogyasztó országokkal a globális energiaellátás biztosítására irányuló közös érdekünk érdekében. Aktívan együttműködünk a világ országaival annak érdekében, hogy növeljük a stratégiai kőolajtartalékok kollektív felszabadítását a főbb energiafogyasztó országok számára. Az Egyesült Államok további hordó olajat bocsát ki, amint azt a feltételek megkívánják - fejtette ki. Biden azt mondta, tudja, hogy a gázárak már emelkedtek az Egyesült Államokban. - Tudom, hogy ez nehéz, és hogy az amerikaiaknak már fáj. Minden tőlem telhetőt megteszek annak érdekében, hogy korlátozzam az amerikai embereket a gázszivattyúnál érzett fájdalmat - fogalmazott, majd hozzátette, hogy azonban az agresszió nem maradhat válasz nélkül. - Amerika számára sokkal rosszabbak lennének a következmények. Amerika kiáll a zaklatókkal szemben. Kiállunk a szabadságért. Ilyenek vagyunk - mondta.

Joe Biden: ha most nem lépünk fel Putyin ellen ezekkel a szankciókkal, akkor felbátorodik

Vágólapra másolva!
20:33
2022. február 24.
 
Az Egyesület Államok elnöke kizárta, hogy beszélne Vlagyimir Putyinnal. Joe Biden szerint az orosz elnök újra akarja építeni a Szovjetuniót, ami teljes mértékben ellentétes a világ másik részének elképzelésével. Ugyanakkor Joe Biden azt is megerősítette, hogy az USA csapatai nem fognak harcokba bonyolódni Ukrajnában. Az amerikai elnök emlékeztetet, hogy a NATO holnap csúcstalálkozót hív össze. Céljuk, hogy megerősítsék a NATO kelet-európai tagjainak védelmét, ugyanakkor csapataik nem fognak Ukrajnában harcolni Oroszoroszág ellen. Joe Biden emlékeztetett, hogy tavaly mintegy hatszázötvenmillió dolláros katonai támogatást nyújtottak Ukrajnának. Az elnök hozzátette, hogy nincs kétsége afelől, hogy a NATO-tagok betartják a 5. cikkely rendelkezéseit, vagyis bármely tagállam elleni támadás az egész NATO elleni támadást jelenti. Biden ezután kijelentette, hogy engedélyezi az Európában állomásozó szárazföldi és légi erők bevetését a keleti szárnyon, és engedélyezi további amerikai haderő-képességek bevetését Németországba a NATO válaszlépésének részeként.

Gulyás Gergely: Ki kell maradnunk a háborúból, de érvényesítenünk kell az érdekeinket

Vágólapra másolva!
20:35
2022. február 24.
A legfontosabb, hogy Magyarország és polgárai biztonságát szavatolni tudjuk – mondta Gulyás Gergely a közmédiának adott interjújában. A Miniszterelnökséget vezető miniszter hangsúlyozta, hogy Magyarország nem sodródhat bele ebbe a háborúba, magyar katonáknak nem kell résztvenniük benne, ugyanakkor legalább ilyen fontos, hogy továbbra is érvényesíteni tudjuk a saját érdekeinket. Ezek között kiemelte az oroszokkal való gazdasági kapcsolatainkat, mindeneklőtt a földgázbeszerzést, amely lehetővé teszi a rezsicsökkentést. A ma esti brüsszeli rendkívüli csúcstalálkozón is az lesz a magyar kormány célja, hogy az uniós szankciók ne érintsék a gázszállítást, amivel Európa sokkal többet vesztene, mint Oroszország. Gulyás a NATO és az EU egységét is kulcsfontosságúnak nevezte, és a kormány részéről már nem elsőként hangsúlyozta a mai nap folyamán, hogy Magyarország a mielőbbi békében és a rendezett viszonyok létrejöttében érdekelt. Addig azonban mindent megtesznek, hogy szavatolják az ország biztonságát. Menekültek érkezésére is számítunk, Magyarország felkészült, azonnal el tudnánk helyezni több ezer menekültet, debármely nagyságrendű, reálisan elképzelhető menekültáradatra van megfelelő forgatókönyve a magyar kormánynak. A miniszter az ellenzék magatartásáról is beszélt: úgy fogalmazott, nincs olyan válsághelyzet, ahol az ellenzéknek az ország érdeke és Magyarország polgárai számítanának, és csak a saját hatalmi érdekeiket tartják szem előtt. Gulyás felelőtlennek és rendkívül károsnak nevezte azokat a nyilatkozatokat, amelyek magyar fegyverszállítást, sőt katonai segítségnyújtást követelnek Ukrajnának. (forrás: Híradó.hu)

Az ukrán egészségügyi miniszter szerint legalább 57-en meghaltak és 169-en megsérültek az orosz erők támadásaiban

Vágólapra másolva!
20:58
2022. február 24.
Ljasko az ukrán 1+1 tévécsatornán élőben nyilatkozva elmondta, hogy csütörtökön kórházak és egészségügyi dolgozók is tűz alá kerültek, és egészségügyi dolgozók is vesztették életüket. Forrás: CNN

Kijárási tilalmat vezettek be Kijevben

Vágólapra másolva!
21:01
2022. február 24.
Csütörtök este tíz órától másnap reggel hét óráig kijárási tilalmat vezettek be az ukrán fővárosban, Kijevben a hadiállapot kihirdetésének következményeként - tájékoztatott Vitalij Klicsko kijevi polgármester csütörtöki sajtótájékoztatóján. Közben ellentmondó jelentések érkeztek arról, kinek a kezén van most az Antonov gyár Kijevtől kevesebb mint tíz kilométerre lévő repülőtere. Az UNIAN hírügynökség este a hosztomeli létesítményt védő nemzeti gárdisták sajtóreferensére hivatkozva azt közölte, hogy az ukrán erők visszafoglalták az orosz megszállótól, miközben \"több mint egy szakasznyi betolakodót likvidáltak\". Forrás: MTI

Amerikai szankciók fehérorosz érdekeltségekkel szemben

Vágólapra másolva!
21:05
2022. február 24.
 
Az Egyesült Államok Pénzügyminisztériuma csütörtökön szankciókat jelentett be huszonnégy fehérorosz egyén és szervezet, köztük a védelmi miniszter ellen, amiért támogatást nyújtottak és elősegítették Oroszország ukrajnai invázióját - tájékoztatott a CNN csütörtök este. A szankciók célpontjai között van két fehérorosz állami tulajdonú bank – a Belinvestbank és a Bank Dabrabyt –, valamint Viktor Gennadievics Khrenin fehérorosz védelmi miniszter és Alekszandr Grigorjevics Volfovics, a fehérorosz Biztonsági Tanács államtitkára.

Orbán Viktor miniszterelnök megérkezik az Európai Unió állam- és kormányfői rendkívüli csúcstalálkozójára, amelyet az orosz-ukrán válság ügyében tartanak Brüsszelben

Vágólapra másolva!
21:10
2022. február 24.
 
Fotó: MTI

Zelenszkijt béketárgyalásra küldené az ukrán ellenzék

Vágólapra másolva!
21:23
2022. február 24.
 
Hét ukrán ellenzéki parlamenti képviselő felszólította Volodimir Zelenszkij elnököt, hogy kezdeményezzen tárgyalásokat Moszkvával, mert a konfliktus eszkalálódása „valódi katasztrófába” fordulhat minden fél számára, és nem lesznek győztesek. A képviselők nevében Vagyim Novinszki milliárdos, az Ellenzéki Blokk egyik vezetője szólalt meg, azt kérve Zelenszkijtől, hogy minden lehetőséget ragadjon meg a megegyezésre, hogy megállítsák a vérfürdőt. A képviselők szerint még mindig lehetséges a kompromisszum, még ha mindössze egy a százhoz is az esélye a diplomáciai megoldásnak. Novinszkit képviselőtársa, a szintén ellenzéki pártvezér Viktor Medvedcsuk szövetségesének tartják. Medvedcsuk még az ukrán–orosz viszony elmérgesedése után is többször találkozott magas rangú orosz tisztviselőkkel. 2021 májusában hazaárulással vádolták meg, jelenleg is háziőrizetben van, de ő politikai leszámolásnak tartja a megvádolását. Putyin már jelezte, hogy kész tárgyalni Zelenszkijjel a megadás feltételeiről. Az orosz elnök garanciát akar Ukrajna semlegességére, valamint arra, hogy nem fognak fegyvereket telepíteni a területén. Az ukrán elnök ma kora estig nem válaszolt. forrás: Russia Today

Joe Biden szankciói a következő orosz érdekeltségeket fogják érinteni

Vágólapra másolva!
21:24
2022. február 24.
 
A CNN közölt újabb cikket az amerikai elnök által bejelentett szankiókról, valamint azokról az orosz érdekeltségekről, amelyeket sújtani fog: A szankció levágja Oroszország legnagyobb pénzintézetét, a Sberbankot és 25 leányvállalatát az Egyesült Államok pénzügyi rendszeréből. A Sberbank birtokolja az orosz bankszektor teljes eszközeinek közel egyharmadát. Teljes blokkoló szankciók a VTB Bank, Oroszország második legnagyobb bankja és 20 leányvállalata ellen. Teljes blokkoló szankciók három másik nagy oroszországi bankra: a Bank Otkritie-re, a Sovcombank OJSC-re és a Novikombankra. Meg kell tiltani 13 nagy állami vállalatot, hogy pénzt gyűjtsön az Egyesült Államok piacáról. A listán szerepel: Sberbank, AlfaBank, Moszkvai Credit Bank, Gazprombank, Russian Agricultural Bank, Gazprom, Gazprom Neft, Transneft, Rostelecom, RusHydro, Alrosa, Sovcomflot és Orosz Vasutak. Szankciók az orosz elitekkel és családtagokkal szemben. A lista: Szergej Ivanov (és fia, Szergej), Andrej Patrusev (és fia, Nyikolaj), Igor Szecsin (és fia, Ivan), Andrej Pucskov, Jurij Szolvjev (és két tulajdonában lévő ingatlancég), Galina Uljutina és Alekszandr Vedyakhin. Szankciók 24 fehérorosz személy és vállalat ellen. A Fehér Ház szerint ez két jelentős fehérorosz állami tulajdonú bankot, kilenc védelmi céget, valamint hét rezsimhez kötődő tisztviselőt és elitet foglal magában. Szankciók az orosz hadsereg ellen. Szankciók bizonyos Oroszországba irányuló technológiai importokra.

Nagy-Britannia mindig képes eljátszani a jóságos, önzetlen barát szerepét

Vágólapra másolva!
21:32
2022. február 24.
 
Nagy-Britanniának már nagy történelmi gyakorlata van olyan szláv országok emigráns kormányainak befogadásában, amelyeknek korábban katonai védelmet ígért. A második világháború alatt Londonban húzta meg magát a csehszlovák és a lengyel emigráns kormány is, miután országaik a németek, illetve a szovjetek martalékául estek a brit hadsereg tétlensége mellett. Most Boris Johnson brit kormányfő Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek és kormányának is felkínálta, hogy ha szükségük lenne egy biztonságos helyre, akkor Nagy-Britannia megadja ezt: „Természetesen minden támogatást megadunk, amit csak tudunk – legyen az logisztikai vagy más –, ahogy Nagy-Britannia mindig tett az emigráns kormányokkal.” forrás: Russia Today

Kanada is szankciókat jelentett be Oroszországgal szemben

Vágólapra másolva!
21:38
2022. február 24.
 
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök csütörtök délutáni tájékoztatóján elítélte Oroszország Ukrajna elleni invázióját, és új szankciókat jelentett be - írta a CNN. Trudeau közölte, Kanada súlyos szankciókat vezet be, amelyek ötvennyolc személy és szervezet ellen irányulnak, köztük az orosz elit tagjai és családtagjaik ellen. - Szankcionálni fogjuk az orosz Biztonsági Tanács tagjait is, köztük a védelmi minisztert, a pénzügyminisztert és az igazságügyi minisztert. Emellett azonnali hatállyal megszüntetjük az Oroszországra vonatkozó exportengedélyeket, és visszavonjuk a meglévő engedélyeket. Ezek a szankciók széles körűek. Súlyos költségeket rónak majd a bűnrészes orosz elitekre, és korlátozzák Putyin elnök lehetőségét, hogy továbbra is finanszírozza ezt az indokolatlan inváziót - jelentette ki Trudeau.

A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség aggodalmát fogalmazta meg Csernobil elfoglalása miatt

Vágólapra másolva!
21:39
2022. február 24.
Az Ügynökség „maximális önmérsékletre” szólított fel az ukrajnai nukleáris kapcsán, miután a világ legsúlyosabb atombalesetének helyszíne, Csernobil körüli harcokról értesültek. Közölték, ukrán tájékoztatás szerint bár az orosz erők átvették az irányítást az egykori nukleáris létesítmény felett, áldozatokról vagy pusztulásról nem érkezett jelentés. Forrás: CNN

Oroszország "több mint 160 rakétát lőtt ki", de nem hatoltak jelentősen Délebbre vagy Nyugatabbra

Vágólapra másolva!
22:04
2022. február 24.
Oroszország „összesen több mint 160 rakétát lőtt ki” légicsapásai alkalmával – mondta csütörtökön újságíróknak egy magas rangú amerikai védelmi tisztviselő. A legtöbb rakéta „rövid hatótávolságú ballisztikus rakéta volt”, de az összes légicsapás során jellemzően „közepes hatótávolságú és cirkálórakéták együttesen kerüétek bevetésre” – mondta a tisztviselő. A tisztviselő jelenleg azt mondta, hogy az Egyesült Államok nem lát „mélyebbre vagy továbbnyomulást Nyugat felé”. Forrás: CNN

Németország nem viccel, durván beleállt az orosz–ukrán konfliktusba

Vágólapra másolva!
22:10
2022. február 24.
Most lett elegük a németeknek, még Karácsony Gergelynél is kőkeményebb választ adtak az orosz agresszióra. Az oroszok aligha számítottak rá, hogy a kijevi, harkovi és kherszoni ukrán védelemnél sokkal komolyabb ellenállásba is beleütközhetnek. Most, hogy fénnyel kék-sárgára festették a németek a Brandenburgi kaput, már csak abban bízhat Putyin, hogy nem válnak tömegessé az ukrajnás Facebook-profilképek, mert attól végképp összeomlana az orosz támadás.

Megkezdődött az uniós tagállamok vezetőinek rendkívüli csúcsértekezlete

Vágólapra másolva!
22:17
2022. február 24.
Csütörtök este Brüsszelben kezdetét vette az EU-tagállamok vezetőinek rendkívüli csúcsértekezlete, amelynek keretében a tagország kormány- illetve államfői új, masszív szankciócsomagról hivatottak megállapodni, válaszlépésként az Ukrajna területén történő orosz hadműveletre. A lengyel miniszterelnök, Mateusz Morawiecki azt nyilatkozta a jelen lévő újságíróknak, hogy az EU-nak meg kell állítani Moszkvát, és ennek érdekében egységesnek kell lennie a szankciókat illetően. Josep Borrell, az EU kül-és biztonságpolitikai főképviselője megerősítette, hogy pénteken az uniós tagállamok külügyminiszterei \"hivatalosan is megállapodnak a szankciókról, amelyeket a vezetők ma este politikailag jóváhagynak\". Forrás: MTI

Szijjártó: távoli országok kérik Magyarország segítségét Ukrajnában rekedt állampolgáraik miatt

Vágólapra másolva!
22:30
2022. február 24.
Minden ország aggódik az Ukrajnában rekedt állampolgárai miatt, így távoli országok is kérik a segítségünket - írta csütörtökön este Facebook-oldalán a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter közölte, hogy este telefonon beszélt Szubrahmanjam Dzsaisankar indiai és Hoszein Amirabdollahián iráni külügyminiszterekkel, akik Magyarország segítségét kérték abban, hogy amennyiben állampolgáraik eljutnak az ukrán-magyar határig, hazánk nyisson számukra humanitárius folyosót a legközelebbi repülőtérig, ahonnan hazatérhetnek. Mi természetesen segítünk mindenkinek, hogy biztonságban és épségben hazajusson - szögezte le a politikus. Forrás: MTI

Összellenzéki reakció az ukrajnai háborúra: Orbán!

Vágólapra másolva!
22:48
2022. február 24.
 
A baloldali ellenzéki összefogás képes volt megragadni a szomszédunkban zajló háború lényegét. Miközben egész Európa döbbenten figyeli, hogy milyen lehengerlő rajtaütést eszközölt a világ egyik legerősebb hadserege Ukrajnán, a magyarországi ellenzék ismét tanúságát tette, hogy teljesen maga alá temette a belpolitikai pszichózis és az Orbán-fóbia. Márki-Zay Péter még napközben kiposztolta, hogy Orbán Viktor valójában nem békemisszión járt a közelmúltban Moszkvában, hanem a háborút előkészíteni. Este aztán az ellenzék támogatottsággal és pártszervezettel is rendelkező képviselője, Dobrev Klára jelentette ki az ATV-n, hogy tulajdonképpen Orbán tehet az orosz–ukrán háborúról, mert ő az oka, hogy elakadt Ukrajna NATO-csatlakozása. A DK képviselőjelöltje szerint Orbán oroszokkal kapcsolatos energiapolitikája (értsd: a magyar–orosz gázszerződés) bénította meg egész Európát az agresszióval szemben. Nehéz elképzelni, hogy fokozható az ilyen szintű mániákus elmeállapot, de aztán belibbent a Kapitány az esti tüntetésre, és közölte, hogy 1945 óta először van háború Európában. Ha figyelmen kívül hagyjuk az alig négy évig tartó délszláv háborút, valamint a koszovói háborút, akkor elég lett volna, ha eszébe jut az 1956. novemberében Magyarországot ért brutális szovjet támadás. De Márki-Zaynak nem jutott eszébe ilyesmi, feltehetően ott már nincs semmi hely az Orbán-gyűlöleten, a négereken meg a 25 meztelen férfin (gumi nélkül) kívül semminek.

Az amerikai külügyminiszter szerint bizonyítható, hogy Oroszország be akarja keríteni Kijevet

Vágólapra másolva!
22:55
2022. február 24.
Antony Blinken az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) rendkívüli értekezletén mondott felszólalásában kitérrt arra, a Kreml mindvégig ezt a hidegvérű támadást készítette elő, amilyen mértékű Európában a második világháború óta nem volt példa. Forrás: CNN

Macron beszélt Putyinnal

Vágólapra másolva!
22:59
2022. február 24.
A Kreml tájékoztatása szerint a francia fél megkeresésére telefonon beszélt Vlagyimir Putyin orosz és Emmanuel Macron francia elnök. Mint kiemelik, Putyin \"kimerítő\" magyarázatot adott Oroszország ukrajnai lépéseinek okairól. A felek megállapodtak abban, hogy továbbra is kapcsolatban maradnak. Forrás: BBC

Párizs arra emlékeztette Moszkvát, hogy a NATO is nukleáris hatalom

Vágólapra másolva!
23:15
2022. február 24.
Párizs arra figyelmeztette Moszkvát, hogy a NATO is \"nukleáris szövetség\", miután Vlagyimir Putyin orosz elnök úgy fogalmazott, hogy Oroszország továbbra is az egyik legerősebb nukleáris hatalom, így egyetlen potenciális agresszornak sem lehetnek kétségei afelől, hogy teljes vereséget szenved Moszkva ellenében. Jean-Yves Le Drian francia külügyminiszter csütörtök este a TF1 kereskedelmi televízió híradójában,arról beszélt, \"senkinek nem lehet kétsége afelől, hogy egy, a hazánkkal szembeni közvetlen támadás összeomlást és elviselhetetlen következményeket von maga után minden potenciális agresszor számára\". \"Ez egy cinikus, ez egy diktátor\" - fogalmazott Jean-Yves Le Drian az orosz elnökről. Forrás: MTI

A 18 és 60 év közötti ukrán férfiak nem hagyhatják el Ukrajnát

Vágólapra másolva!
23:34
2022. február 24.
Filippo Grandi, az ENSZ menekültügyi főbiztosa kijelentette, hogy az UNHCR és ukrajnai partnerei \"készek humanitárius támogatást nyújtani ott, ahol szükséges, illetve lehetséges\". Ehhez azonban garantálni kell a humanitárius dolgozók biztonságos hozzáférését. Grandi egyben felszólította Ukrajna szomszédjait, hogy tartsák nyitva határaikat a védelmet kérő ukránok előtt. Az ukrán vámhatóság ugyanakkor közölte, hogy a hadiállapot kihirdetésének következményeként a 18 és 60 év közötti ukrán férfiak nem hagyhatják el az országot. Forrás: MTI

Zelenszkij elrendelte az általános mozgósítást, ENSZ-békefenntartókat szeretne Ukrajnában

Vágólapra másolva!
23:48
2022. február 24.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtökön késő este elrendelte az általános mozgósítást Ukrajnában, az EU-tagállamok vezetőinek brüsszeli rendkívüli csúcsértekezletétől pedig ENSZ-békefenntartó misszió felállítását, illetve támogatását követelte hazájának. Az ukrán elnök hivatalos honlapján megjelent dokumentum indoklása szerint az általános mozgósítást Oroszország \"agressziója\" miatt rendelték el \"az ország védelmének szavatolása, az ukrán fegyveres erők és más katonai formációk harci és mozgósítási képességeinek fenntartása végett\". Forrás: MTI

Meglepően gyorsan megegyeztek az oroszellenes szankciókban az EU tagállamai

Vágólapra másolva!
00:16
2022. február 25.
„Óriási és jelentős következményekkel járó büntetőintézkedések foganatosításáról” egyeztek meg az uniós állam- és kormányfők az Európai Tanács rendkívüli ülésén Brüsszelben ma késő este. Az Oroszország elleni szankciók a pénzügyi szektort, az energia- és a közlekedési ágazatot, a kettős felhasználású áruk területét, az exportellenőrzést és az exportfinanszírozást, a vízumpolitikát, valamint további orosz magánszemélyek jegyzékbe vételét érintik. Belorusszia sem ússza meg az Unió haragját, mivel Lukasenka rezsimje átengedte a támadó orosz csapatokat, és teljes körűen együttműködik az akcióval. Ők is gazdasági, valamint magánszemélyek elleni célzott szankciókra számíthatnak. Az intézkedéseket a külügyminiszterek fogadják el pénteken, miután részletesen is ismertették azokat. „Az Európai Tanács szilárd meggyőződése, hogy erőszaknak és a határok megváltoztatását célzó kényszernek nincs helye a 21. században” – szögezték le az uniós tagállamok vezetői a tanácskozáson. forrás: Magyar Nemzet

Köszönjük az egésznapos figyelmet!

Vágólapra másolva!
00:19
2022. február 25.
Reggel 6-kor folytatjuk. Addigra az is kiderül, hogy a szemben álló harcoló felek mikor és hol folytatják.
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.