Pesti Srácok

Konfliktus van a baloldalon a mandátumok miatt

null

Márki-Zay Péter mandátumán marakodnak az ellenzéki pártok. Vasárnap volt egy hétpárti egyeztetés a listaállításról, ahol már a Márki-Zay-féle csapat is részt vett, de a tárgyalás eredménytelen volt. A Párbeszéd és az MSZP el sem ment a következő körre.

A keddi egyeztetésre, amelynek a házigazdája a Momentum volt, azért volt szükség, mert miközben a roma politikusok Márki-Zay Péter által sürgetett befutó helyre kerülésében történt előrelépés (ironikus módon a cigányellenes hadjárattal nagyra nőtt Jobbik volt az első párt, amely Márki-Zay nyomásának engedve befutó helyre tett egy roma politikust listáján), az MSZP és a Párbeszéd listás mandátumainak számában nem sikerült megegyezniük a pártoknak – számolt be az ATV.

A listaállítás egyik utolsó pillére az MSZP és a Párbeszéd leendő listás helyeinek száma, pontosabban azoknak a Momentum helyeihez viszonyított aránya. Az MSZP ugyanis egymaga szeretne annyi listás befutó helyet, amennyi a Momentumnak van, míg a DK, a Jobbik, a Momentum és az LMP közös javaslata összesen kíván annyi befutó helyet juttatni az MSZP-nek és a Párbeszédnek, mint amennyije a Momentumnak lesz. A Momentum 8 helyéhez képest az MSZP most már csak hét listás befutó helyet szeretne, és ha a Párbeszéd esetében kettővel számolunk, akkor összesen egy mandátumról folyik a vita. Az ATV forrása szerint azonban lesz megegyezés.

Ehhez képest a Momentum által biztosított tárgyaláson a Párbeszéd és az MSZP nem tette tiszteletét. Az egyik ok állítólag Karácsony Gergely síelése, a másik, hogy úgy vélik, nem változott azóta sem a helyzet, ami indokolta volna az újabb fordulót. Bár szombaton kezdődik az egyéni jelöltekkel kapcsolatos aláírásgyűjtés, a listaállításra az ellenzéknek még van ideje, bár már nem sok: az országos listákat február 26-án délutánig kell leadni a Nemzeti Választási Bizottságnál.

PestiSracok facebook image

Forrás: ATV; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu