Pesti Srácok

Korrupció miatt őrizetbe vettek Horvátországban egy minisztert

null

A korrupció és szervezett bűnözés elleni horvát ügyészség (USKOK) szombaton reggel házkutatást tartott Darko Horvat építésügyi, területtervezési és állami vagyonkezelési miniszter házában, majd később befolyással való visszaélés gyanújával őrizetbe vette a tárcavezetőt - közölte a horvát közszolgálati televízió (HRT).

A Jutarnji List című napilap nem hivatalos információkra hivatkozva azt írta, Horvatot azzal gyanúsítja az ügyészség, hogy 2018-ban, amikor az előző kormányban gazdasági miniszteri posztot töltött be, helyettesét, Ana Mandacot arra utasította, hogy a vissza nem térítendő támogatások odaítélésénél bizonyos személyeket részesítsen előnyben. A kis- és középvállalkozók számára a nemzeti kisebbségek által lakott területeken meghirdetett programban olyan személyek kaptak támogatást, akikkel a tárcavezetőt valamilyen érdek kötötte össze, vagy akikre Tomislav Tolusic volt mezőgazdasági miniszter és Boris Milosevic, a szerb kisebbséghez tartozó miniszterelnök-helyettes javaslatot tett. Az ügyészég ellenük is nyomozást indított, valamint a miniszter helyettesével és két államtitkárral szemben is vizsgálódnak - közölte a lap.

Andrej Plenkovic kormányfő rendkívüli sajtótájékoztatón kért magyarázatot az USKOK-tól a miniszter letartóztatásának körülményeire.

PestiSracok facebook image

- kérdezte Plenkovic, hozzátéve: reméli, volt okuk a lépésre, és bizonyosan a törvényeknek megfelelően léptek fel. Plenkovic szerint mindenesetre az "időzítés nem volt véletlen". A kormányfő arra utalhatott, hogy az ellenzéki pártok nemrég bizalmatlansági indítványt nyújtottak be Horvat ellen, a földrengés utáni helyreállítási és újjáépítési munkálatok szerintük túl lassú menete miatt. Plenkovic mindazonáltal leszögezte: amennyiben Horvát börtönben marad, nem tölthet be miniszteri tisztséget.

A főügyész és a horvát ügyészség (DORH) a sajtótájékoztató után közleményt adott ki, amelyben jelezték: ahogy eddig, ezután sem fogják kommentálni a miniszterelnök kijelentéseit. Hozzátették, hogy a jogszabályoknak megfelelően jártak el.

- írták.

Forrás: MTI; Fotó: Darko Horvat Facebook-oldala

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.