Pesti Srácok

Kritikát fogalmazott meg az LMP-s politikus az ellenzéki összefogással kapcsolatban, ezért felfüggesztették a tagságát

null

Úgy tűnik, nagyon nehezen bírja a kritikát – különösen házon belül – az ellenzék. Az LMP-ben tizenhárom éve politizáló Hajdu Máriának a tagságát ugyanis egy teljesen jogos felvetés miatt függesztették fel, ami történetesen az volt, hogy kritizálni merte a Momentum ifjú titánját, Hajnal Miklóst.

– kezdi Facebook-posztját Hajdu Mária, akinek tagságát a pártja felfüggesztette egy Facebook-poszt miatt, amiben arra volt kíváncsi, hogy a budapesti Hegyvidék momentumos jelöltje, Hajnal Miklós ugyan miért gondolta, hogy megteheti azt, hogy végzettségéről hazudik, és azt állítja, hogy közgazdász, amikor nem végezte el az ehhez szükséges iskolát. Hajdu szerint Vadász Gábort kellett volna indítani, aki szintén momentumos, de az LMP-s politikus szerint tisztességes. Posztjában kitér arra is, hogy nem ezt várta a pártjától:

PestiSracok facebook image

Egyébként a Hegyvidék volt az a budai választókerület, ahol az ellenzéki előválasztáson Hajnal le tudta győzni a DK jelöltjét, Komáromi Zoltán háziorvost, aki most az MZP-csapatban egészségügyi előadó.

Forrás/Fotó: Facebook

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.