Pesti Srácok

Megkezdték a tanároknak és diákoknak szánt notebookok kiszállítását

null

Megkezdték a százhúszezer, tanároknak és diákoknak szánt notebook kiszállítását a Klebelsberg Központ irányításával– jelentette be az emberi erőforrások minisztere keddi budapesti sajtótájékoztatóján. Kásler Miklós emlékeztetett rá, hogy a kormány a következő négy évben mintegy kétszázmilliárd forint értékben vásárol ötszázhatvanötezer tanulói és ötvenötezer tanári notebookot a köznevelés digitalizációjáért.

–mondta a miniszter. Közlése szerint az eszközöket felmenő rendszerben mindig az ötödik és kilencedik évfolyamos diákok kapják meg. Hozzátette: az első ütemben, harmincnégymilliárd forintból beszerzett notebookokból ötvenötezer jut diákokhoz és ötvenötezer pedagógusokhoz, tízezret pedig az iskolákban helyeznek el.

PestiSracok facebook image

A notebookok megérkeztek, azokat a Klebelsberg Központ juttatja el a megadott iskolákba. A miniszter szólt arról is, hogy a robotika megismertetéséért olyan interaktív paneleket (kijelzőket) is kiszállítanak a köznevelési intézményekbe, amelyek növelik a gyerekek kreativitását.

A Klebelsberg Központ a sajtótájékoztatóra készített háttéranyagábából kiderül, hogy a programban valamennyi állami fenntartású, egyházi, nemzetiségi önkormányzati és alapítványi iskola részt vehet, a szakképző intézmények tanulói és pedagógusai azonban nem tartoznak a célcsoportba. A projekthez eddig 473 intézményfenntartó csatlakozott. 2025. december 31-ig 615 ezer (ebből 55 ezer tanári és 560 ezer tanulói), személyes használatba adható, hordozható IKT-eszközt (vagyis notebookot) osztanak ki. A projektben négy éven át, felmenő rendszerben, minden 5. és 9. évfolyamos diák szülei igényelhetnek gyermeküknek személyes használatra szolgáló notebookot. 2024. december 31-ig a projektben részt vevő köznevelési intézményekbe interaktív paneleket, valamint a tanulói kreativitást és problémamegoldó képességet fejlesztő eszközöket - például programozható robotokat, programozható mikroáramköröket, drónokat - is kiszállítanak. Az első körben február 15. és március 31. között 120 ezer notebookot osztanak ki, bruttó 33,4 milliárd forint értékben a 9. évfolyamon tanuló diákoknak és a köznevelési intézmények pedagógusainak, akik eddig még nem kaptak hordozható IKT-eszközt személyes használatra.168 település 3570 iskolába szállítják ki az eszközöket. Az eszközkiosztások ebben az évben az 5. évfolyamon tanuló diákok személyes használatába adható notebookok kiszállításával folytatódnak.

Forrás: Facebook, MTI; Fotó: MTI/Illyés Tibor

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.