Pesti Srácok

Óriási siker volt az Elk*rtuk kolozsvári bemutatója Láng Zsolt és Bokor Barna részvételével

Óriási siker volt az Elk*rtuk kolozsvári bemutatója Láng Zsolt és Bokor Barna részvételével

Premier előtti vetítésen mutatták be a népszerű politikai thrillert, az Elk*rtukat a kolozsvári Győzelem (Victoria) moziban. A filmet, amely a 2006 őszi magyarországi eseményekről szól, az erdélyi filmrajongók már nagyon várták, sokszoros volt a túljelentkezés a zártkörű vetítésre. Nagy sikert aratott a bemutatóval egybekötött beszélgetés is, amelyen Láng Zsolt (Fidesz) politikus az aktuálpolitikai kérdések mellett arról is beszélt, hogy miért fontos felidézni, emlékeztetni minden korosztályt közelmúltunk történéseire, így a 2006-os eseményekre is.

Óriási siker övezte az Elk*rtuk című film kolozsvári bemutatóját és az azzal egybekötött beszélgetést Láng Zsolt, a Fidesz–KDNP fővárosi frakciójának vezetőjének, valamint a film egyik főszereplője, Bokor Barna részvételével. A filmbemutató megtartását nehezítette, hogy a moziban az aktuális romániai járványügyi szabályoknak megfelelően csak a férőhelyek 30 százalékán ülhettek és a belépés csak védettségi igazolvány felmutatása mellett volt lehetséges. Mindezek ellenére óriási siker övezte a vetítést és az azt követő beszélgetést, amelyen számos érdekes kulisszatitkot ismerhetett meg a közönség a film forgatásáról, de nem maradtak el az aktuálpolitikai témák sem.

Fotó: Kiss Gábor

Láng Zsolt elmondta, hogy a kolozsvári civil szervezetekkel régóta szoros kapcsolatot ápol, rengeteg barátja él Erdélyben, ezért örömmel mondott igent a bemutatóra és beszélgetésre szóló meghívásra. Véleménye szerint fontos felidézni, emlékeztetni minden korosztályt közelmúltunk történéseire. Ezen események között meghatározó jelentőséggel bírtak a 2006-os őszi történések. Láng Zsolt kiemelte:

PestiSracok facebook image

Bokor Barna szavai szerint a forgatókönyv elolvasása után izgalmasnak találta a színészi feladatot, de tudta, hogy megosztó lesz a film a határ mindkét oldalán. Elmondta, hogy nem volt kétsége afelől, hogy támadni fogják a szerep elvállalása miatt, de "nem akar olyan világban élni, ahol félnie kell, mert elvállalt egy szerepet". A film romániai forgalmazói biztosak benne, hogy az elkövetkező hetekben számos erdélyi moziban és közösségi térben sikerül majd vetíteni azért, hogy minél szélesebb körben eljusson a helyi magyar mozirajongó közösséghez.

Ajánljuk még

„Rákos daganat” – Simonyi András és a KGB-hez sorolt DIVSZ, avagy egy hálózati aranyifjú fantasztikus pályafutása

A Hálózat 2021 január 20.
Simonyi András ex-nagykövet különösen durva nyilatkozatot tett nemrégiben, amelyben „rákos daganatot” emlegetett. Pedig neki illene hallgatnia. Simonyi apja Dániában dolgozó „kereskedelmi tanácsos” volt a diktatúrában, a fiú nemzetközi iskolába járt, ahol remekül megtanult dánul és angolul. Bár egy kései interjú szerint már akkor rocker és lázadó volt, valójában hazatérve a KISZ-ben folytatta, elnyerte a támogatott fiataloknak járó AIESEC-ösztöndíjat, majd a Londonban megalapított, de a szovjetek által irányított DIVSZ munkatársa lett. Ma már tudjuk, hogy utóbbi a KGB alá tartozott. Ugyanitt dolgozott a mindig a talpára eső Fodros István vagy az az Elbert János, akit sokak szerint éppen a KGB tett el láb alól. Maga Simonyi tovább emelkedett, lázadóként az MSZMP-ben folytatta, a nyolcvanas években már az Állami Ifjúsági Bizottság „nemzetközi osztályának” vezetőjeként ment Bécsbe. Elképesztő, de rendszerszerű, hogy a NATO brüsszeli központja mellé akkreditált nagykövet lett belőle 1995-ben, hogy az szt-tiszt Medgyessy Péter miniszterelnökségének idejétől (2002) az egykori ősellenségnél, washingtoni nagykövetként folytassa. Érdekes, hogy van-e bizonyíték a beszervezettségére? Nem igazán, nem ettől volt a hálózat egyik megfutatott aranyifjúja.

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.