Pesti Srácok

Szijjártó: a magyar–azeri együttműködésből mindkét fél sokat profitál

Szijjártó: a magyar–azeri együttműködésből mindkét fél sokat profitál

Magyarország és Azerbajdzsán együttműködése igazi sikertörténet, amelyből az elmúlt években mindkét fél sokat profitált – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön, Bakuban. A tárcavezető az azeri kollégájával, Jeyhun Bayramovval tartott közös sajtótájékoztatón kiemelte, hogy az erős alapokra épülő kétoldalú együttműködés most új dimenzióba lép, ami komoly lehetőségeket biztosít a hegyi-karabahi újjáépítésben részt venni kívánó magyar cégek számára.

Szijjártó elmondta, hogy huszonnégy ilyen vállalat képviselője kísérte el látogatására, amely cégek készek részt venni például a közlekedés fejlesztésében, a városi infrastruktúrák felújításában, a víz- és energiaellátás kiépítésében, a mezőgazdasági tevékenység beindításában, valamint a vallási-kulturális emlékhelyek rekonstrukciójában.

– szögezte le. Majd hozzátette, hogy a magyar Eximbank e célból 120 millió dolláros hitelkeretet nyitott, azonban további finanszírozási eszközök bevetésére is sor kerülhet szükség esetén. Szijjártó Péter ezt követően aláhúzta, hogy a kormány a maximális biztonság elérésében érdekelt Magyarország energiaellátásának területén, ezért tárgyalásokat folytat arról, hogy jövő év végétől Azerbajdzsántól is vásároljon földgázt Dél-Európán keresztül.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott. Végezetül pedig arról is beszámolt, hogy Magyarország évi kétszáz felsőoktatási ösztöndíjat biztosít azeri hallgatók számára, amely helyekre idén 704-en jelentkeztek. Jeyhun Bayramov hangsúlyozta, hogy nagy jelentőséget tulajdonítanak a két ország stratégiai partneri kapcsolatának, és reményét fejezte ki, hogy azt tovább tudják erősíteni a jövőben is. Kitért egyebek mellett az energetikai, a légiközlekedési és a felsőoktatási együttműködésre is, valamint méltatta a szerinte hídszerepet betöltő Magyarország aktív részvételét a Türk Tanács működésében.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.

A dunaszerdahelyi mészárlás lesz Turek veszte, miután több magyarországi és felvidéki pentito is ellene vallott? (videó)

Az alvilág titkai 2025 január 5.
Több magyarországi és felvidéki pentito (bűnbánó maffiózó - a szerk.) is vallott Tureknek, a dunaszerdahelyi, tíz halálos áldozattal járó maffiagyilkosságban betöltött állítólagos szerepéről. Az említett becenéven ismert, többszörös névváltoztatáson átesett Uszikov Alex a leszámolásos ügyben kétszeresen is vádlott.