Pesti Srácok

Szijjártó: a magyar kormány célja a párbeszéd erősítése Kelet és Nyugat között

Jelentős párbeszédhullám indult a nyugati szövetségesek és Oroszország vezetői között a feszültségek csillapítása érdekében, s a magyar kormány célja ennek a folyamatnak az erősítése – közölte a tárca közleménye szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Moszkvában.

A tárcavezető másfél órás megbeszélést folytatott Szergej Lavrov orosz külügyminiszterrel, amelyet követően kiemelte, hogy az utóbbi időszakban rendkívül súlyos feszültség alakult ki a közép-kelet-európai térségben, ami határozottan ellentétes Magyarország nemzetbiztonsági érdekeivel. Ennek csillapítása pedig kizárólag párbeszéd útján lehetséges a szembenálló felek között, a diplomáciai eszköztár minden elemének felhasználásával.

– fogalmazott. Szijjártó Péter jó hírnek nevezte, hogy komoly egyeztetések kezdődtek a nyugati szövetségesek és Oroszország vezetői között. Emmanuel Macron francia államfő például az utóbbi napokban kétszer is beszélt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, míg Szergej Lavrov orosz külügyminiszter a nap folyamán amerikai kollégájával, Antony Blinkennel fog tárgyalni. Emellett egyeztetés alatt van egy telefonhívás Vlagyimir Putyin és Boris Johnson brit kormányfő között és hamarosan brit miniszteri delegáció is érkezhet Moszkvába - sorolta.

PestiSracok facebook image

– húzta alá. A miniszter ezután hangsúlyozta, hogy a tavalyi volt a magyar-orosz kétoldalú együttműködés legjobb éve és a mostani tárgyalások alapján világos, hogy Oroszország is készen áll a folytatásra, minthogy ebből mindkét fél kölcsönös profitál. Tájékoztatása szerint a keddi találkozón hétpontos közös akciótervet fogadtak el, amelyben egyebek mellett élelmiszeripari, energetikai, űrkutatási, valamint egészségügyi együttműködési kérdések is szerepelnek.

– jelentette ki.

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még