Pesti Srácok

Szijjártó: fontos eredmény, hogy a magyar gazdaság immár több lábon áll

Szijjártó: fontos eredmény, hogy a magyar gazdaság immár több lábon áll

Az elmúlt tíz-tizenkét év egyik legfontosabb eredménye, hogy a magyar gazdaság mára több lábon áll, és számos ágazata nemzetközileg is versenyképes, aminek köszönhetően az ország le tudta győzni a világgazdasági nehézségeket – jelentette ki kedden Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Aszódon.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a török Sisecam csoport aszódi beruházásának bejelentésén vett részt. Az autóipari üvegtermékek előállításával foglalkozó cég hárommilliárd forintos fejlesztéséhez az állam 650 millió forint támogatást nyújt. Az idei év végéig megvalósuló projekt nyomán száz új munkahely jön létre. A külügyminiszter beszédében kiemelte, hogy a koronavírus-járvány következtében új világrend kialakulásának lehetünk szemtanúi, amelynek Magyarország egyértelműen a nyertesei közé tartozik. Ehhez szerinte szükség volt számos stratégiai döntésre, például arra, hogy hazánk a tavalyi év első felében az élre tört az oltási kampányban, s így az európai átlagnál mintegy két hónappal korábban nyithatta újra a gazdaságát. A járványügyi korlátozások napi 10-15 milliárd forint kárt okoztak, így az ország újranyitása hatalmas lökést jelentett, és hozzájárult a több mint 6 százalékos éves gazdasági növekedés, a beruházási rekord eléréséhez – hangsúlyozta.

– mutatott rá. Szijjártó Péter közölte, hogy a kormány minden idők egyik legnagyobb beruházásösztönzési programját indította el, a versenyképesség növelésének céljával körülbelül 290 milliárd forint támogatást biztosítottak harminc iparágban. Kitért arra is, hogy a válság alatt 170 beruházást hirdettek meg Pest megyében, összesen 104 milliárd forint értékben. Ezen fejlesztésekhez az állam 38 milliárd forint támogatást biztosított, így segítve 31 ezer munkahely megőrzését. A miniszter emellett aláhúzta, hogy az autóipar a magyar gazdaság gerincoszlopa, amely akkor tud tovább erősödni, ha a beszállítók is növelni tudják kapacitásaikat. Az ágazat termelési értéke a tavalyi év első 11 hónapjában 8700 milliárd forint volt, a szektor 160 ezer embernek ad munkát az országban. Leszögezte, Törökország stratégiai partnere és barátja Magyarországnak, s a kétoldalú kereskedelmi forgalom 2021-ben 15 százalékkal bővült és elérte a négymilliárd eurót. A Sisecam a világ egyik legnagyobb üvegáru-gyártója: 14 országban 43 gyárral van jelen, termékeit mintegy 150 országba exportálja. A vállalat tavaly bejelentette, hogy nagyjából 73 milliárd forintos beruházással üzemet nyit Kaposváron, így létrehozva 329 új munkahelyet.

PestiSracok facebook image

Forrás: MTI; Fotó: Szijjártó Péter Facebook-oldala

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.