Pesti Srácok

Újabb amerikai professzor relativizálja a pedofíliát

Újabb amerikai professzor relativizálja a pedofíliát

Az Egyesült Államokban egyre nyilvánvalóbban próbálják elfogadhatóvá tenni az elfogadhatatlant és relativizálják a pedofíliát. Most Dr. Stephen Kershnar jelentette ki, hogy szerinte még egy egyéves gyereknél sem egyértelmű, hogy helytelen vele szexuális kapcsolatot létesíteni. A professzor teljesen felháborító módon azzal indokolta a kijelentését, hogy „egyébként is sok olyan dologra kényszerítjük a gyerekeket, amit nem akarnak”, és példának olyan dolgokat hozott fel, mint az iskolába vagy templomba járás.

A Fredonia-i New York-i Állami Egyetem (SUNY) etika és filozófia professzora a TikTokra felrakott videókban kifejtette, hogy „nem nyilvánvaló” számára, hogy rossz dolog az, amikor egy felnőtt szexuális kapcsolatot akar létesíteni egy gyerekkel.

– idézte az etikaprofesszort a Mandiner.

PestiSracok facebook image

– mondta Kershnar. A SUNY professzora olyan, idegen kultúrákról szóló jelentéseket idézett, amelyekről bevallása szerint nem tudja, hogy igazak-e – például van, ahol a nagymamák állítólag a kisfiúkat a szájukkal kényeztetik, hogy megnyugtassák őket –, ám ezekkel kapcsolatban szerinte „nehezen látni, hogy mi a baj”.

– jelentette ki Kershnar, aki nem átallotta azzal folytatni az agymenését, hogy a „nemi érés előttiekhez” való vonzódás „meglehetősen elterjedt a társadalmunkban” a „fiatal férfiak körében”, és ez – mint mondta – szerinte „nagy előnyt jelent a felnőtt-gyermek szex számára”.

Forrás: Mandiner; Fotó: Dr. Stephen Kershnar/Facebook

Ajánljuk még

Az elveszett király és az elveszett katedrális – Honi felderítés (Videó)

Ps TV 2023 október 23.
Hogy kerül egy XX. századi játékvasaló a 753 évvel ezelőtt elhunyt IV. Béla királyunk családi kriptájába? Egyáltalán hol van Béla király kriptája? Hova lett az általa építtetett esztergomi katedrális? Az első kérdés és a válasza mindenkinek meglepetés lesz, míg az utóbbi két kérdés régóta foglalkoztatja a régészeket és szakmabelieket, ám sok-sok évnyi költséges keresgélés után sem bukkantak a nyomukra, mert ahol keresték a templomot és második honalapító uralkodónkat, ott nem találták. Műsorunk viszont mindegyik kérdésre választ ad egy bölcsészekből álló csoport jóvoltából, akik történeti feljegyzések, korabeli képi ábrázolások és geometriai számítások segítségével beazonosították az egykori Segítő Szűz katedrális, Nagyboldogasszony kápolna és kapucinus kolostor épületegyüttesének pontos helyét. Feltevésüket geofizikai mérésekkel is alá tudják támasztani, hiszen a műszerek több méter mélységben kimutatták a föld alatt a falak maradványait, pontosan ott és úgy, ahogy arra számítottak. A csoport két tagja, Gombkötő Csaba és H. Tóth Tibor mesélték el az Árpád-korban épült monumentális templomok eredetét, pusztulását, feledésbe merülését és a felfedezésük történetét.

Gulyás Márton eljátszotta a bizalmamat, cserébe kaptam egy csomó követőt! – Skrabski Fruzsina a Morálban

Ps TV 2025 június 11.
Egy hiteltelenítési kísérletről és a közszereplők viszontagságairól beszélgetünk a Morál Hal Melindával adásában Skrabski Fruzsina dokumentumfilmessel. Kitérünk dokumentumfilmjeinek nemzetközi elismerésére és arra is, hogy lelkileg megterhelő a tragikus sorsok bemutatása. Valamint felmenőink hagyatékának ápolására, ami küldetés és a hit kérdés egyben.​