Pesti Srácok

A sorkatonaság visszaállításáról vitáznak Németországban

A sorkatonaság visszaállításáról vitáznak Németországban

Komoly vita alakult ki a Németországban a pártok között azután, hogy felmerült a sorkatonaság visszaállításának lehetősége. A támogatók szerint az intézkedés egy modern változatára van szükség, a sorkatonaság ellenzői pedig úgy vélik, hogy értelmetlen lenne a kötelező katonai szolgálat visszaállítása – írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.

Jelentős forrásokat biztosít a német kormány a hadsereg fejlesztésére; erről a napokban született döntés, miután az ukrajnai háború megmutatta, hogy a német katonai erők rendkívül gyengék. Ennek kapcsán felvetődött a sorkatonaság visszaállítása is, ami miatt éles vita alakult ki a német politikai színtéren. A hadsereg (Bundeswehr) főfelügyelője, valamint a szociáldemokraták (SPD) vezető politikusai egyértelműen felszólaltak a kötelező katonai szolgálat újbóli bevezetése ellen.

– mondta Eberhard Zorn főfelügyelő, aki szerint a Bundeswehr és annak feladatai is megváltoztak az utóbbi években.

PestiSracok facebook image

– magyarázta Eberhard Zorn, aki rámutatott arra is, hogy ilyen döntéseket nem lehet hamar meghozni, így évekbe telne, amíg dűlőre jutna a kérdés. Az SPD politikusai is a kötelező katonai szolgálat ellen szólaltak fel.

– mondta Kevin Kühnert, az SPD főtitkára. Nincs ugyanakkor teljes egyetértés a szociáldemokraták között. Wolfgang Hellmich, az SPD parlamenti frakciójának biztonságpolitikai szakértője azt mondta, hogy a sorkatonaság erősítené a közösségi szellemet és hozzátette, hogy minél hamarabb vitát kell folytatni a kérdésről. Az ellenzéki oldalon is megoszlanak az álláspontok. Mario Czaja, a Kereszténydemokrata Unió (CDU) főtitkára a meglévő önkéntes szolgálatok korszerűsítését szorgalmazza, ugyanakkor úgy véli, hogy

Stephan Mayer, a Keresztényszociális Unió (CSU) főtitkára is ellenzi a hadkötelezettséget. Mayer szerint inkább meg kell erősíteni a Bundeswehrt a jelenlegi irányvonalában, és jobban fel kell szerelni. A hamburgi CDU vezetője, Christoph Ploss ugyanakkor támogatja a kötelező szolgálatot, amelyet szerinte a különböző segélyszervezeteknél, vagy a gondozás és az oktatás területén is teljesíteni lehetne. Az Alternatíva Németországért (AfD) szintén a hadkötelezettség visszaállítását szorgalmazza.

– jelentette ki Rüdiger Lucassen, az AfD parlamenti frakciójának védelempolitikai szóvivője, aki hozzátette ugyanakkor, hogy valóban évek telhetnek el, mire az első katonákat felkészítenék.

Németországban a kötelező katonai szolgálatot még 2011-ben, 55 év után függesztették fel az akkori védelmi miniszter, Karl-Theodor zu Guttenberg (CSU) idején, ami a gyakorlatban a katonai és a polgári szolgálat eltörlését jelentette.

Forrás: V4NA; Fotó: MTI/EPA/Zurab Kurcikidze

Ajánljuk még

Így történt a Pápay-klán lemészárlása a dunaszerdahelyi Fontana bárban – Hihető vajon Bodoky Károly vallomása? (Videó)

Az alvilág titkai 2024 március 19.
Az 1999. március 25-én, a dunaszerdahelyi Fontana bárban történt tízes gyilkosság ügyében beismerő vallomást tett az egyik elkövető, a rimaszombati Bodoky Károly. Vallomásában mindent a Turek néven ismert magyarországi maffiózóra, valamint néhai Szamaránszky Árpádra (alias "Paprika") kent. Bodoky állítja: ő Kalasnyikovval sakkban tartotta a Fontana földszintjén a vendégeket, míg az emeleti kártyaszobában Kalasnyikovokból 117 lövéssel szitává lőtte Turek és Paprika a Pápay-klán főnökét, Pápay Tibort és kilenc alvezérét. Bodoky vallomása kerek, logikus, krimiszerű fordulatokkal teli, ám hihetünk-e neki? A szlovák ügyészek mindenesetre nem igyekeznek vádba foglalni a vallomás tartalmát.

A külkeres fia is jól keres: Geszti Péter, a kádergyerek, avagy a KISZ KB VIT-vágtájától a Nemzeti Vágtáig

A Hálózat 2020 április 12.
Milliárdokat költött a Postabank a kilencvenes években arra az agresszív, kikerülhetetlen reklámkampányra, amely mögött az Akció nevű vállalat és Geszti Péter állt. Ők is tevékeny részesei voltak annak, hogy a bank zavartalanul menetelhetett a bukás felé – állami tízmilliárdokkal kisegítve. Noha Gesztit a sajtó következetesen valamiféle self made man-ként építette fel, ez hazugság. Apja, a neves rádiós-tévés szerkesztő vitte be a tévébe, anyja pedig a Chemolimpex, majd a Taurus cégek külkereskedője volt, később fia után ő is a Danubius Rádióhoz került. Geszti tévés apja a halála előtt már a szovjet KGB és a magyar állambiztonság alá tartozó IPV vállalat főosztályvezetője volt, így elmondható, hogy mindkét felmenője hírszerző-gyanús, de legalábbis hálózati állásokban dolgozott. Geszti zenészként barátjával, Berkes Gáborral futott be, aki hozzá hasonló kádergyerek. Utóbbi Berkes Péter őrnagy-író fiaként szintén kivételezett helyzetben volt, apja eleinte propaganda-regényeket és cikkeket írt, majd ifjúsági író lett belőle, hasonlóan a katpolos Berkesi Andráshoz. Berkes Gábor is szerethette a Néphadsereget, mert első együttesét Lobogónak hívták, amelyet a katonaság lapjában mutattak be. Utána kezdett az Első emeletbe, amelynek szövegírója Geszti lett. Geszti a rendszerváltás idején lépett be az Akcióba, amelyet a KISZ-hez közeli rádiósok alapítottak, és amelynek első nagy haditette a KISZ KB által támogatott VIT-vágta levezénylése volt. Folytatjuk a Postabank történetét.