Pesti Srácok

Beszéd helyek tettek: sorompóval akadályozzák meg a tapolcai tragédia megismétlődését

null

Az egész országot megrázta az a tragikus baleset, amely január elsején történt egy Tapolca és Kisapáti közötti vasúti átjáróban és melyben négy fiatal vesztette életét. Nem ez volt az első halálos kimenetelű baleset ebben a kereszteződésben, de a gyors intézkedéseknek köszönhetően, könnyen lehet, hogy ez volt az utolsó.

A tragédiát követően az áldozatok szülei kezdeményezték, hogy a MÁV tegye biztonságosabbá az átjárót, konkrétan azt szerették volna elérni, hogy a fényjelzés mellett sorompó is legyen a kereszteződésben. Az ügyet felkarolta Navracsics Tibor, a térség országgyűlési képviselőjelöltje, aki, gyors, aktív és eredményes tárgyalássorozatának köszönhetően ma bejelentette, hogy a kezdeményezés valósággá válik és 2023-tól sorompónak köszönhetően sokkal biztonságosabb lesz az átjáró – írja az Aktuális. A sorompó létrejöttének bejelentésén részt vett Mihályi István a MÁV-Volán vezérigazgató-helyettese, a tragédiában elhunyt fiatalok hozzátartozói és a családok jogi képviselője valamit Végh László sümegi és Dobó Zoltán, tapolcai polgármesterek is, akik szintén az átjáró biztonságosabbá tételéért álltak ki és jelenlétükkel igazolták, hogy van, aki nem csak beszél, hanem cselekszik is a térség előbbre jutásáért.

Mihályi István elmondta, hogy a MÁV nagyon sokat fordít a prevencióra, sokat foglalkozik azzal, hogy hogyan lehetne ezeket a baleseteket megelőzni. Magyarország területén több mint 5000 vasúti átjáró található, a társaság évente 1 milliárd forintot költ ezek karbantartására. 2021-ben 86 vasúti átjárós baleset történt és a balesetekben 16 ember halt meg, idén eddig 24 baleset, melyben összesen öten haltak meg. Veszprém megyében az elmúlt tíz évben 43 balesetben 10 ember halt meg. A MÁV számára a biztonság kérdése kiemelt súllyal bír. Sajnos a balesetek szinte 100 százaléka az autósok hibájából történik, 14 éve nem volt olyan baleset, mely a vasúttársaságnak róható fel. Igaz, hogy minden vasúti átjáró biztosítva van, de a biztonsági szintek fejleszthetőek. Dr. Ményei Károly az áldozatok családjainak ügyvédje elmondta, hogy a családok lelki traumájának feldolgozását nagyban elősegíti az átjáró biztonságosabbá tételére vonatkozó intézkedések. Úgy gondolja, hogy a bejelentett intézkedések hozzájárulnak, ahhoz, hogy a tragikus kimenetelű baleseteket megelőzzék. Ményei a családok nevében megköszönte a MÁV és az ügyet szorgalmazók gyors ás hatékony munkáját.

Forrás: Aktuális; Fotó: Aktuális

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.