Pesti Srácok

Elzárná a gázcsapot Jávor Benedek, a baloldal brüsszeli képviseletének vezetője

null

Az Oroszországból jövő gáz- és olajimport teljes felfüggesztését követeli Jávor Benedek, a Párbeszéd volt európai parlamenti képviselője, aki jelenleg Karácsony Gergely megbízásából a fővárosi önkormányzat brüsszeli képviseletét vezeti. A hvg.hu portálon március elsején megjelent írásban Jávor egyértelművé tette, hogy „fájni fognak” Európának is az Oroszország elleni szankciók, de a magas költségeket szerinte az embereknek meg kell fizetni – összegezte az írást az Origo.

Jávor Benedek szerint a legkisebb együttműködést sem szabad vállalni Oroszországgal.

– fejtegette Jávor. A baloldali politikus tehát már tényként, szinte célként kezeli, hogy hidegháborús időszak köszönt Európára, így hazánkra is. Ezt követően feltette a kérdést: „mit tehet Európa ebben a helyzetben?” A válasza szerint „az a szomorú igazság, hogy nem túl sokat”. Azt ugyan elismerte, hogy a nyílt, katonai beavatkozást valamennyi mérvadó döntéshozó – érthető és támogatható módon – elutasítja. Azt viszont a baloldal számos más politikusához hasonlóan Jávor is felvetette, hogy Európa nyújthat valamilyen katonai támogatást – fegyverszállítások formájában – Ukrajnának. Ezzel Jávor Benedek is csatlakozott a baloldal hangulatkeltéséhez, amellyel Magyarországot belesodornák a háborúba. A cikkében újabb és keményebb szankciókat is követelt Oroszország ellen, mert szerinte az addig meghozott uniós intézkedések nem elég hatékonyak:

PestiSracok facebook image

Jávor szerint le kell állítani minden jelentős orosz beruházást az EU-ban, beleértve Paks 2-t, be kell fagyasztani a Gazprom tulajdonjogát négy németországi, egy cseh és egy osztrák föld alatti gáztározója felett a betárazott földgázzal együtt, be kell zárni az olyan intézményeket, mint a Budapestre települt Nemzetközi Beruházási Bank, és le kell állítani az olaj- és gázszállításokat is.

„Ez fájni fog”

– érvelt Karácsony Gergely brüsszeli irodavezetője, Jávor Benedek, aki tehát gyakorlatilag minden orosz energiahordozótól, a földgáztól és a kőolajtól is megfosztaná Európát, így Magyarországot is, valamint leállítaná a paksi atomerőmű bővítését – foglalta össze a HVG.hu-n megjelent okfejtést az Origo.hu.

Egymást érik a veszélyes és felelőtlen ötletek a baloldalon

Ismert, hogy az elmúlt hetekben több baloldali politikus is arról beszélt, hogy fegyvereket kellene küldenünk Ukrajnába, illetve le kellene állítani az orosz gázimportot és a Paks 2 beruházást. Márki-Zay Péter miniszterelnök-jelölt több fórumon és interjúkban is azt követelte a kormánytól, hogy állítsa le Paks 2 engedélyezési eljárását. Ugyanezt akarja Gyurcsány Ferenc DK-elnök és felesége, Dobrev Klára, valamint Szabó Tímea, a Párbeszéd társelnöke. A DK európai parlamenti képviselője, Rónai Sándor is azt fejtegette, hogy a paksi bővítés sorsa eldőlt az Ukrajna elleni orosz támadás pillanatában; szerinte az uniós szankciók miatt nem lesz lehetséges a finanszírozása. Ugyancsak a magyar gazdaságra nézve végzetes, nagyon veszélyes ötleteléssel állt elő a baloldali lista másik jelöltje, Kocsis-Cake Olivio is, aki az ATV-ben arról beszélt, hogy szerinte szankciókat kell kivetni az energiahordozókra is, tovább növelve ezzel a folyamatosan emelkedő energiaárakat. A Párbeszéd politikusa úgy fogalmazott:

Forrás: Origo.hu, HVG.hu. Vezető kép: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.