Pesti Srácok

Ezért verekedtek össze az ellenzéki politikusok Gyálon

Ezért verekedtek össze az ellenzéki politikusok Gyálon

A "gránitszilárdságú" ellenzéki összefogás tagjai továbbra sem igazán bírják egymást. Erről tanúskodik az is, hogy a baloldal gyáli lakossági fórumán egy DK-s politikus megütötte a közös jelöltjüket. Hegymegi István az Indexnek adott interjújában fejtette ki, hogy miért ment neki koalíciós partnerének, a képviselő szerint az ellenzék "gátlástalan szélhámosokat" juttatna a parlamentbe. Nem tudunk vitatkozni.

Nem tudom tudomásul venni, hogy a NER mindenáron való leváltásának leple alatt, azt kihasználva gátlástalan szélhámosok jussanak a parlamentbe – mondta az Indexnek adott interjújában Hegymegi István gyáli DK-s önkormányzati képviselő, aki nemrég azzal került a hírekbe, hogy megütötte az egyéni választókerületben induló közös jelöltet egy kampányrendezvényen, melyen Dobrev Klára is felszólalt. Szerinte az általa megütött Fricsovszky-Tóth Péter egy "közönséges gazdasági szélhámos", akiről nekik annyit mondtak, hogy Márki-Zay Péternek különösen fontos, hogy őt indítsák a vecsési központú egyéni választókerületben áprilisban.

Az interjúban arról is beszélt, hogy a baloldal miniszterelnök-jelöltje Amerikában ismerte meg Fricsovszky-Tóth Pétert, aki egyébként hangoztatja, hogy hiába indult az előválasztáson jobbikos jelöltként, nem fog beülni Jakab Péterék frakciójába. Hegymegi elmondása szerint nem a jelölt pártjával van gondjuk, hanem a személyével, arról is beszámolt, hogy ezt Gyurcsány Ferenccel is tudatták, többen állítása szerint a Demokratikus Koalícióból is kiléptek, amikor érzékelték, hogy a Gyurcsány-párt nem tesz semmit a jelölt elmozdításáért.

PestiSracok facebook image

– fejtegette a DK gyáli politikusa, aki azt is elmondta, hogy Fricsovszky-Tóth átvilágítását egy helyi jobbikos politikus intézte az előválasztáson való indulása előtt, aki szűk körben elmondta, hogy a jelölt személye aggályos, nem javasolja egyéniben indítani. Hegymegi utalt rá, hogy ennek a jobbikosnak jelenleg biztos befutó helye van a baloldal listáján, ami alapján valószínűleg Sas Zoltánról lehet szó, akiről korábban mi is megírtuk, hogy 2018 után még a Jobbikból is kilépett, majd visszalépett Jakabék pártjába.

Forrás: Index; Fotó: Index

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.