Pesti Srácok

Feljelentést tesz a XVI. kerületi Fidesz-frakcióvezető a helyi MSZP-iroda megvásárlása ügyében

null

Hűtlen kezelés és költségvetési csalás gyanúja miatt feljelentést tesz ismeretlen tettes ellen a XVI. kerületi Fidesz-frakcióvezető a rendőrségen, mert szerinte áron alul vette meg az ottani MSZP-pártirodát a helyi szocialista elnök.

Dobre Dániel, a Fidesz XVI. kerületi szervezetének frakcióvezetője keddi sajtótájékoztatóján, a feljelentés megtétele előtt elmondta: az egy hete kipattant ügyre mindeddig nem adott magyarázatot a kerületi baloldal. Sürgette: ha az érintett, Csizmazia Ferenc nem tisztázza az esetet, mondjon le mandátumáról, különös tekintettel arra, hogy ő a közbeszerzési bizottság elnöke.

Szatmáry Kristóf, a terület kormánypárti országgyűlési képviselője arról beszélt: noha 16 éve nem a baloldal irányítja a kerületet, egy hete mégis egy hozzájuk köthető "mutyira" derült fény. Ahol a városházát nem tudják ellopni, mert nincsenek hatalmon, ott a pártirodát nyúlják le a baloldali képviselők - fogalmazott.

Potom összegért jutott az ingatlanhoz a pártelnök

PestiSracok facebook image

Közlése szerint az MSZP által 2008-ban 19 millió forintért megvett, majd ennél is többért felújított pártirodát 2015-16-ban a helyi pártelnök 16 millióért szerezte meg. Szerinte az ingatlan akkor legalább 60 millió forintot ért, értéke mostanra 120-130 millióra nőhetett.

Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója azt mondta: az április 3-i választás tétje az, hogy "visszatér-e a múlt", hiszen sem vezetőjében, sem szereplőiben, sem módszereiben nem változott a most hatalomba visszatérni akaró baloldal. Gyurcsány Ferenc volt az, akinek a nevéhez kötődik Magyarország elmúlt harminc évének legkorruptabb kormányzása, és

- fogalmazott.

Forrás: MTI

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.