Pesti Srácok

Gyermekvédelmi népszavazás – Ficsak: a "nem" a jó választás

null

Egyetért a Fiatal Családosok Klubja (Ficsak) a kormány gyermekvédelmi népszavazásról szóló kezdeményezésével, és azt írta, hogy az április 3-ai gyermekvédelmi népszavazáson a "nem" a jó választás. A Ficsak szerdai, az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a gyermekvédelem ügye kiemelt fontosságú Magyarországon, ezért az április 3-ára szervezett népszavazás is jelentőségteljes esemény a magyar családokra leselkedő külső kényszerítő hatások védelméért. A népszavazáson minden magyar szülő kiállhat a törvény rendelkezései, így gyermekei védelme mellett – írták.

A civil szervezet álláspontja szerint a gyermekek szexuális nevelésének joga kizárólag a szülőké, és nem engedhető meg, hogy az Európai Bizottság brüsszeli bürokratái hatalmukkal visszaélve kötelezettségszegési eljárás keretében Magyarország ellen forduljanak a gyermekvédelmi törvény miatt. A szervezet ezért egyetért és támogatja a törvény azon pontjait, amelyben az szerepel, hogy a kiskorú gyermekeknek köznevelési intézményben a szülő hozzájárulása nélkül szexuális irányultságokat bemutató foglalkozást ne tartsanak, számukra nemi átalakító kezeléseket ne népszerűsítsenek, ne legyenek elérhetőek nemátalakító kezelések számukra, fejlődésüket befolyásoló szexuális médiatartalmakat korlátozás nélkül ne mutassanak be, valamint a nem megváltoztatását bemutató médiatartalmakat ne jelenítsenek meg – közölték.

Hozzátették: a magyar szülők elsöprő többsége elutasítja a kiskorúakat célzó LMBTQ-propagandát. A Ficsak azt írta: egy szülőnek kötelessége megvédeni gyermekét. A "nem" a jó választás a gyermekvédelmi népszavazáson, amelyen a családok maguk dönthetnek gyermekeik jövőjét érintő, a gyermekvédelmi törvényhez kapcsolódó kérdéskörben, és ezzel a brüsszeli bürokraták és egyes aktivista csoportok erőteljes támadását közösen vissza tudjuk verni.

Forrás: MTI; Fotó: MTI/Bús Csaba

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.