Pesti Srácok

Három feljelentést tett Budai Gyula az ellenzéki összefogással szemben

null

Jogosulatlan adatkezelés, tiltott kampányfinanszírozás és költségvetési csalás bűncselekményének gyanúja miatt kezdeményezett eljárásokat az ellenzéki összefogással szemben Budai Gyula – mondta a fideszes politikus szerdán a közmédiának nyilatkozva. Budai Gyula kifejtette: kedden az ellenzéki összefogás sms-eket küldött ki több millió állampolgárnak olyan telefonszámról, amely nem volt visszahívható. Felveti a jogosulatlan adatkezelés gyanúját az, hogy ilyen nagy mennyiségű adattal, telefonszámmal rendelkeznek, amelyet – szavai szerint – törvénytelen úton szereztek meg. Ezért Péterfalvi Attilához, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnökéhez fordult.

Budai közleményében emlékeztetett, hogy mint nyilvánosságra került, a múlt héten Márki-Zay Péter Vecsésen egy étteremben a DatAdat Professional Kft. nevére kérte a csaknem száznegyvenezer forintos számlát kiállítani.

– mondta Budai Gyula, aki ezért Domokos Lászlóhoz, az Állami Számvevőszék elnökéhez fordult, hogy tiltott kampányfinanszírozás miatt indítson vizsgálatot. Végül, mivel az ismeretlen eredetű pénzek kampányban történő felhasználása és tisztára mosása miatt a bűncselekmény alapos gyanúja is felmerül az ellenzék kampányfinanszírozásával kapcsolatban, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal bűnügyi főigazgatójánál költségvetési csalás bűncselekménye miatt tett büntetőfeljelentést – közölte a politikus, megjegyezve: egy múlt héten kiszivárgott hangfelvétel alapján kokain értékesítéséből származó pénzeket használtak fel Szabó Tímea, a Párbeszéd Magyarországért társelnöke óbudai kampányához.

PestiSracok facebook image

– fogalmazott Budai Gyula.

Forrás: MTI; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.