Pesti Srácok

Hemzsegnek az „ejtőernyősök” Pikó önkormányzatában

Hemzsegnek az „ejtőernyősök” Pikó önkormányzatában

Józsefvárost nem csupán a hajléktalanok és a drogosok lepték el Pikó Andrásék hatalomhoz jutását követően, de az „ejtőernyősök” is: olyan ismeretlen ismerősök, akik ezer szálon kötődnek a baloldali gazdasági és politikai elithez, illetve Soros NGO-hálózatához. Az Adatradar.hu cikksorozatában állította össze, milyen haveri körök jutottak milliós fizetésekhez a kerületben.

– tette fel a kérdést még 2019 novemberében a frissen megválasztott Pikó Andrásnak a 24.hu újságírója, Józsefváros új polgármestere pedig határozottan rávágta:

PestiSracok facebook image

Mára kiderült, hogy a VIII. kerület vezetője nyilvánvalóan hazudott: az ejtőernyősök jöttek, mégpedig hamar és nagy számban – írta az Adatradar.hu. A nagyközönség számára teljesen ismeretlen Ruff Bálint a 2000-es évek végén, a Gyurcsány-érában kezdett politizálni az SZDSZ környékén. Előbb a Fodor Gábor vezette környezetvédelmi tárcánál, majd a liberális párt vezetése mellett töltött be tanácsadói pozíciót; utóbb, tiszavirágéletű miniszterelnök-jelöltsége idején pedig a szegedi polgármester mellett bukkant fel – azóta is neki dolgozik. De 2020-ban a Józsefvárosi Önkormányzat is szerződtette, és mindmáig körülbelül tízmillió forintot fizetett ki neki, döntően Pikó András „kommunikációs stratégiájának” kialakításáért. Alkalmazása nem meglepő; mint a következőkben látni fogjuk, az önkormányzat a balliberális körök gyűjtőhelyeként működik 2019 óta.

A józsefvárosi tanácsadók az Adatradar által kikért listáján szerepel például Szél Bernadett egyik bizalmasának cége, a Greenwich Consulting. A társaságot Janan Mirwais vezeti, aki arról lehet ismerős, hogy az LMP társelnöke külső szakértőként be akarta vinni az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságába, de az afgán férfi megbukott az Alkotmányvédelmi Hivatal átvilágításán.

A Greenwich viszont csak filléreket (nagyjából félmillió forintot) kapott ahhoz képest, amit az LMP-hez és a Párbeszédhez is szorosan kötődő Szombati Kristóf tehetett zsebre. Szombati társadalomtudós, a Soros-egyetemen doktorált, és olyan szervezeteknek ad tanácsokat, mint a magyar kormánnyal szemben hiperkritikus Heinrich Böll Alapítvány. Józsefvárosban a cigányság integrációjával és oktatáspolitikájával foglalkozik, mintegy hat és fél millió forintból.

Pikóék foglalkoztatják Medgyessy Péter egykori főtanácsadóját, Komássy Ákost és Demszky Gábor néhai helyettesét, Atkári Jánost. De az olyan „kishalakról” sem feledkeztek meg, mint az LMP-s Jakabfy Tamás ex-önkormányzati képviselő, vagy a Párbeszéd volt képviselőjelöltje, Borsos Gábor. A fizetési listán szerepel továbbá Gosztonyi Márton, aki korábban az Autonómia Alapítványnál a Soros György Nyílt Társadalom Intézete által finanszírozott programok koordinátora volt, az ugyancsak Soros György támogatását élvező K-Monitor Egyesület, Lenkey Petrosz, a helyi görög kisebbségi önkormányzat elnöke és Zubek Adrienn is. Vele, mint a Humán Platform kormányellenes aktivistájával és a Partizán-alapító Gulyás Márton harcostársával már olvasóink is találkozhattak a hírekben.

Végül érdemes megemlíteni a Németh és Palatics, valamint a Hőrich és Varga ügyvédi irodákat, amelyek együttesen már több mint huszonkétmillió forintot kerestek Józsefvárosban. Az előbbi korábban a 444 és a Transparency International képviseletében is eljárt. A Hőrich és Varga Ügyvédi Iroda alapítója, Hőrich Ferenc pedig korábban, amikor a XVI. kerületet még a baloldal irányította, az MSZP-s Szabó Lajos Mátyás jegyzője volt, aztán ügyvédnek állt és – mások mellett – olyan szocialista vagy DK-s vezetésű önkormányzatoknak dolgozik, mint Nyírbátor és a XV. kerület.

Forrás: Adatradar; Fotó: Horváth Péter Gyula/PestiSrácok.hu

Ajánljuk még

Vajon minek és hogyan állított ki százegy kutyaútlevelet a határzár idején az állatorvosi praxisát szüneteltető Hadházy Ákos? - Frissítve: reagált Hadházy

Exkluzív 2021 március 23.
2020 januárja óta összesen száznál is több kutyának állított ki útlevelet Hadházy Ákos, a két pártot már elhagyó, jelenleg független országgyűlési képviselő, aki leadott vagyonnyilatkozata szerint hivatalosan szünetelteti állatorvosi praxisát – tudta meg a PestiSrácok.hu. A helyzet több szempontból is kínos: először is, az országgyűlési képviselők jogállásáról szóló törvény szerint parlamenti képviselő kereső tevékenységet nem folytathat, még ha valamilyen szellemi tevékenységet végez is, azért pénzt nem fogadhat el. A kisállat útlevél kiállítása azonban nagyon is pénzbe kerül, az okmányt kiállító állatorvos is kötelezően fizet ezért a kamarának. Ha saját cégen keresztül jutna a tevékenysége ellentételezéséért pénzhez egy honatya, azt is be kell jelentenie az Országgyűlés elnökének. Csakhogy Hadházy Ákos – úgy tudjuk – nem ezt jelentette be, hanem az ellenkezőjét, hogy szüneteltetni a praxisát. Mellesleg ezt saját kézírással is leírta és ellenjegyezte, a vagyonnyilatkozatában. Ha mindez nem lenne elég, még egy kérdés felvetődik: mégis kinek, kiknek és miért állít ki valaki több mint száz kutyaútlevelet a koronavírus-járvány kellős közepén, amikor szinte az egész világ zár alatt van és az emberek sem utaznak. Cikkünk megjelenése után válaszolt kérdéseinkre Hadházy Ákos, aki a tőle szokásos diktatúrázás, orbánozás, fideszezés mellett elárulta: annyira szeret állatokat gyógyítani, hogy ingyen is megteszi, sőt, a jelek szerint az útlevelek kiállításakor szívesen megfizeti a kötelező illetéket is. A képviselő válaszát kérésére változtatás nélkül közöljük.

Vasárnapi autóbusz-szerencsétlenség: voltak már problémák a szervezőkhöz köthető utak körül

Exkluzív 2021 augusztus 17.
Nem először került a sajtóhírekbe és a figyelem középpontjába az az utazásszervező cég, amelynek bérelt autóbusza vasárnap hajnalban 8 ember halálát okozó balesetet szenvedett az M7-es autópályán – tudta meg a PestiSrácok.hu. 2019-ben több sajtóorgánum is beszámolt róla, hogy magyar egyetemisták franciaországi síútja vált tortúrává, miután a magyar utazásszervezők hibás műszaki állapotú, román buszokkal vágtak neki a több ezer kilométeres útnak, végül az utasok egy része saját költségére, önállóan utazott haza. Majd még kártérítést sem kaptak. A "Suli Sí" szervezőcsapat és a hétvégi szerencsétlenségben érintett Rolitúra gyakorlatilag azonos céges hátteret mutat. Az Index és az Origo korábbi cikkei szerint az utakat szervező vállalkozók korábbi utazási irodáit többször megbüntették; volt olyan iroda, amely éveken át engedélyek nélkül hirdetett utakat.

A Mezey-válogatott egyik legnagyobb rejtélye a Nyilasi-ügy lett – Ma sem egyértelmű, hogy miért maradt itthon a csapatkapitány

Exkluzív 2021 június 2.
A Mezey-válogatott történetében három különlegesség, ha úgy tetszik, nagy rejtély, „titok” van. Az egyik az, hogy miként tudott szinte a semmiből kinőni egy világverő gárda? A másik, hogy miért ért véget ez a csodálatos menetelés úgy, ahogyan véget ért? A harmadik pedig az, hogy a csapat szellemi vezére és csapatkapitánya, Nyilasi Tibor vajon miért nem utazott ki a mexikói világbajnokságra? Visszaemlékező sorozatunk mai részében a Nyilasi-ügy hátterét igyekszünk feltárni.