Pesti Srácok

Hét év fegyházat kap a pedofil fociedző

null

Jogerősen hét év fegyházra ítélte Pécsi Ítélőtábla azt a középkorú férfit, aki egy dél-baranyai település sportegyesületének futballedzőjeként több alkalommal is szexuális cselekményt végzett felügyeletére bízott gyermekkorú fiúkkal 2018-ban és 2019-ben.

Pécsi Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a harmincöt éves férfi 2017 augusztusától egy dél-baranyai település sportegyesületének – gyermekek és szülők körében népszerű – futballedzőjeként dolgozott. A férfi az óvodás és általános iskolás korú gyerekekből álló labdarúgócsapatokat edzett, emellett több közösségi programot – táborozásokat, kirándulásokat – szervezett tanítványainak, és esetenként a szüleiknek is – írja a 24.hu.

Többször szervezett összejöveteleket a csapatai tagjainak otthonában, ahol együtt evett és videójátékokat játszott a szüleik által felügyeletére bízott fiúkkal. A férfi ezeken az összejöveteleken több alkalommal is szexuális cselekményt végzett három gyermekkorú sértettel 2018-ben és 2019-ben. Tetteire azután derült fény, hogy a gyerekek utóbb részletesen beszámoltak családtagjaiknak a történésekről. A Pécsi Törvényszék háromrendbeli, tizenkettedik életévét be nem töltött, felügyelete alatt álló személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a férfit első fokon, és hat év fegyházra ítélte. Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítását kérve, míg a vádlott és védője felmentésért fellebbezett. A táblabíróság hét év fegyházra súlyosította az edző büntetését. Az ítélet jogerős.

Forrás: 24.hu; Fotó: ghionjournal.com

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még