Pesti Srácok

Kegyelmet kapott Áder Jánostól Jancsula Dezső, a meghurcolt pécsi tanár

Kegyelmet kapott Áder Jánostól Jancsula Dezső, a meghurcolt pécsi tanár

Eljárási kegyelemben részesítette a köztársasági elnök Jancsula Dezsőt – jelentette be a pécsi tanár és Kővári János, az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) elnöke keddi közös sajtótájékoztatóján.

Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a tanár korábban azért kapott egy bírósági határozat szerint 170 ezer forint pénzbüntetést, mert még 2020-ban rendreutasított két tizenévest az intézmény épületének bejárata előtt, akik az iskola környékén dohányoztak, majd az egyiküket hátizsákjának pántjánál megfogta. A pécsi pedagógus és jogi képviselője ezután tárgyalási kérelmet adtak be. A februári előkészítő tárgyaláson az ügyész a pénzbüntetés helyett már csak megrovást kért Jancsulára, amennyiben a vádlott a vádiratot szó szerint elfogadva bűnösnek vallja magát, ám a tanár nem élt ezzel a lehetőséggel, és nem volt hajlandó bűnösnek vallani magát.

A pedagógus a döntésével nagy kockázatot vállalt, hiszen megrovás esetén ugyan nem tiltották volna el automatikusan a tanítástól, de a munkáltató mérlegelésén múlik, hogy tovább alkalmazzák-e az iskolában. Ha viszont Jancsulát jogerősen elítélték volna, és a megrovásnál súlyosabb büntetést kap, például a korábbi bírósági határozat szerinti pénzbüntetést, abban az esetben a munkáltatónak kötelező lett volna elbocsájtania állásából a köztiszteletben álló pedagógust.

A februári előkészítő tárgyalás végén a következő tárgyalást június elsejére tűzték ki, ám erre már nem kerül sor, Jancsuláék ugyanis már korábban kegyelmi kérelmet nyújtottak be a köztársasági elnökhöz, amit most a tanár meg is kapott Áder Jánostól. Jancsula Dezső tortúrája ezzel véget ért, az eljárás a kegyelemmel megszűnt, és a korábbi, pénzbüntetésről szóló határozat sem lesz érvényes. Ez azt is jelenti, hogy az iskolának nem kell megválnia a nyugdíja előtt nem sokkal álló tanárától.

PestiSracok facebook image

– mondta Kővári János, az ÖPE elnöke a keddi sajtótájékoztatón.

Az ÖPE jogi szakértői az eset kirobbanása után összeállítottak egy szakmai anyagot a hasonló esetek elkerülése érdekében, amelyet eljuttattak a kormányzathoz.

Forrás: bama.hu; Fotó:

Ajánljuk még

Magyar Péterben ott van mindaz a patológia, ami a nárcizmust megtestesíti - Hal Melinda a Polbeatben

‎Polbeat január 20.
Van egy olyan személyiségfogalom, hogy "nárcisztikus személyiségzavar". Nem Magyar Péter az egyetlen, aki ilyen jegyekkel érkezett a közéletbe, de nála ott van mindaz a patológia, ami ezt a problémát megtestesíti. A nárcizmusnak a Magyar-féle megnyilvánulása káros magára a társadalomra is. Hiszen amikor valaki elfogadja, hogy őt egyesek messiásnak tartják, az megalázása a hitnek, a kultúrának, a nemzetünknek és a történelmünknek - mondta a PestiSrácok.hu Polbeat című videóműsorában Hal Melinda klinikai szakpszichológus és közgazdász. Megjelent a nézők sorában a Lakatos-botrányt (Ábrahám Róbert közreműködésével) kirobbantó nevelőtanár is, aki arra várt választ, hogy egy ilyen brutális ügyben miért nem zár össze a szakma mellette?

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.