Pesti Srácok

Korrupciós hálózatok a baloldalon – Nacsa Lőrinc a Pesti Riporterben (videó)

null

Nacsa Lőrinc volt Szalai Szilárd vendége a Pesti Riporterben, ahol arról beszélt kollégánkkal, hogy gyűrűzött be Kispest Óbudára, vagyis milyen formában jelent meg a III. kerület baloldali önkormányzataiban a korrupció. De szó esett Márki-Zay Péter legfrissebb önellentmondásairól is.

Az Anonymus által kiszivárogtatott legfrissebb videóban az látható, ahogyan az óbudai korrupciós ügyek bevételét osztják le egymás között a baloldal belső emberei. Nacsa Lőrinc, a Kereszténydemokrata Néppárt (KDNP) frakciószóvivője ennek kapcsán arról beszélt, hogy óbudaiként számára különösen fájdalmas, hogy látnia kell, hogyan építi le a baloldali önkormányzat a kerületet.

– fogalmazott Nacsa, aki arra is kitért, hogy a baloldali miniszterelnök-jelölt részéről már új szint az, hogy fenyegeti azokat, akik igazat mondanak róla. A baloldal háborús uszítása kapcsán a fideszes politikus kijelentette, hogy az álláspontja egyik oldalnak sem változott: míg ők belerángatnák hazánkat a háborúba, addig a kormány kiáll amellett, hogy nem szabad fegyvereket vagy katonákat küldeni Ukrajnába. Nacsa szerint ez különösen fontos annak tekintetében, hogy az orosz külügy potenciális katonai célpontnak nevezte a külföldi fegyverszállítmányokat. Itt kitért arra is, hogy ha Magyarországról hadianyagot engednénk át a határon, azzal a kárpátaljai magyarokat veszélyeztetnénk.

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.