Pesti Srácok

Közel hétezer menekült biztonságos elhelyezéséről gondoskodott a katasztrófavédelem

Közel hétezer menekült biztonságos elhelyezéséről gondoskodott a katasztrófavédelem

A Belügyminisztérium Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságának közleménye szerint csaknem hétezer háború elől menekülő embert helyezett el eddig a katasztrófavédelem. Csak Budapesten, a BOK csarnokban hétfőn kialakított humanitárius tranzitponton egy nap alatt ezerhat menekülőnek segítettek az ott dolgozók; az éjszakát kilencvennyolcan töltötték a létesítményben.

A katasztrófavédelem a fővárosi és a megyei védelmi bizottságokkal együttműködve eddig összesen hatezernyolcszáznyolcvanöt ember, köztük háromezerhatszázkilencvenöt gyermek és kétezerszáztizenöt nő elhelyezéséről gondoskodott. Tizenegy megye (Bács-Kiskun, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Komárom-Esztergom, Nógrád, Pest, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna) összesen százhetven befogadóhelyén kaptak biztonságos elhelyezést az otthonukat elhagyni kényszerülők. Magyarország a központi raktárában tárolt rescEU-készletből lélegeztetőgépeket és azok tartozékait küldte korábban Ukrajnának, tegnap pedig a katasztrófavédelem a hazánk által az EU Polgári Védelmi Mechanizmusán keresztül felajánlott gyógyszereket és egészségügyi eszközöket tartalmazó szállítmányt adta át az ukrán állam képviselői részére. A katasztrófavédelem rögzíti a Magyarországon áthaladó nemzetközi segélyszállítmányok útdíjmentességét is. A háború kezdete óta csaknem ezerötszáz segélyszállítmány kapott útdíjmentességet.

A Fővárosi kormányhivatal jelentése szerint a budapesti BOK csarnokban nyitott humanitárius tranzitponton az első napon, hétfőn ezerhat menekülőnek segítettek az ott dolgozó munkatársak; az éjszakát kilencvennyolcan töltötték a létesítményben, számukra fekhelyet biztosítottak. A közlemény szerint a mintegy négyezernégyszáz négyzetméter alapterületű csarnokban kulturált körülmények között várakozhatnak a menekülők. Az éjjel-nappal nyitva tartó tranzitponton ételt, italt, orvosi ellátást, tisztálkodási lehetőséget, utazásszervezést, gyereksarkot, internetelérhetőséget biztosít számukra a kormány a karitatív szervezetekkel és önkéntesekkel együttműködve. A MÁV kihelyezett nemzetközi jegypénztárat üzemeltet a tranzitponton, ahol a menekülők átvehetik szolidaritási jegyüket. A tranzitpontról továbbutazók számára a Keleti és a Nyugati pályaudvarra, valamint a Liszt Ferenc repülőtérre különbuszokkal biztosítják az eljutást, a Magyarországon maradóknak pedig segítenek a szállás biztosításában.

Forrás: A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság közleménye; Fotó: MTI/Balogh Zoltán

PestiSracok facebook image
Ajánljuk még

Magyarics Tamás a Polbeatben: Trump kicsit igazított a külkereskedelmi mérlegen, ettől még nem dől össze a világgazdaság

‎Polbeat április 7.
"Donald Trump kiindulópontja az, hogy az Egyesült Államoknak óriási kereskedelmi deficitje halmozódott föl Európával, Kínával, Japánnal és más országokkal, azaz a fő piacokkal szemben, s szeretné ezt lefaragni. Kinyilvánította, hogy túl sokan élősködtek az Egyesült Államokon, és ez tovább nem tűrheti el" - mondta a PestiSrácok Polbeat című műsorában Magyarics Tamás, az ELTE emeritus professzora, a Közszolgálati Egyetem Amerika Kutatóintézetének senior főmunkatársa arra a kérdésre, hogy a büntetővámok kivetése után valóban bekövetkezik-e az armageddon a világpiacon, miként azt a teljes balliberális sajtó vizionálja. A professzor szerint esélyesebb, hogy ezt az amerikai nézőpontból logikus kiigazítást lenyeli, beárazza majd a világpiac.

"Büszke vagyok rá, hogy pályafutásom során nem tettem rosszat egy kollégámnak sem" - A születésnapos Stefka István a Polbeatben

‎Polbeat 2023 június 10.
Rendhagyó Polbeatet szerveztünk Stefka István 80. születésnapjára a Revolution '56 Szabadságharcos Sörözőbe, ahol a PestiSrácok.hu-s csapat mellett Stefka régi barátja és harcostársa, Alexa Károly irodalomtörténész, író, illetve a konzervatív televíziózás nagy, a rendszerváltoztatás utáni - a Horn-Kuncze-kormány által teljesen felszámolt - korszakának két jeles alakja (egyben az ünnepelt akkori munkatársa), Mátyássy Andrea és Dézsy Zoltán is elmondta méltatását, visszaemlékezését. Megszólalt továbbá Stefka István felesége, Naszályi Kornélia és egyik lánya, Stefka Nóra, továbbá Ambrózy Áron, Szabó Gergő és Szalai Szilárd. A Huth Gergely által celebrált rendkívüli adást végül egy fergeteges köszöntés követte, a tortát és a pezsgőt Stefka István kedvenc együttesének, az AC/DC-nek a dübörgésére hozták be a kollégák.

Itt a nagy antifa-széljobb vita a Polbeatben: "Nefelejcs" Gergő vs. Lipták Tamás, csütörtök 18 óra, R56!

‎Polbeat május 29.
Szélsőbal nincs, de igény az volna rá - írta Varga "Nefelejcs" Gergő hét éve a Tett blogon. Nem kellett sokat várnia, hogy a folyamatosan tüzelt antifa csoportok végül radikalizálódjanak, elég csak az Ilaria Salis-féle, 2023-as budapesti terrortámadásra gondolni. Varga "Nefelejcs" Gergő, aki a marxista portál, azaz a Mérce munkatársaként, a Vörös Szittya vlog arcaként és mindenek előtt antifa szervezőként ismert, elfogadta a PestiSrácok felkérését, hogy a másik nagy közéleti szubkultúra, a nemzeti radikálisok emblematikus képviselőjével, Lipták Tamással, a Jobbszélső Telegram csatorna szerkesztőjével, a Magyar Jelen szerzőjével megmérkőzzön a Polbeat nyilvános felvételén, május 29-én, csütörtökön, 18 órától, az R56 Sörözőben. Mérkőzésvezető: Huth Gergely és Kertész Dávid.