Pesti Srácok

Márki-Zay Péterrel olyan tárgyalni, mintha egy vezérigazgatóval beszélgetne az ember – mondja a bakizó házi kommunista (videó)

Komjáthi Imre, Márki-Zay szakszervezeti embere szerdán csatlakozott a főnök bakiparádéjához – csak másodjára tudta kimondani, hogyan zárkóztatnák fel az alacsony fizetéseket. Szegény nem szokott az ilyen parádéhoz. Ő más műfajban jó, például abban, hogyan kell tárgyalni egy vezérigazgatóval. Igen, ezt ő maga mondta el egy rádióműsorban. És nem fogják kitalálni, ki az ő vezérigazgatója: maga MZP.

Márki-Zay Péter az előválasztási győzelme után Komjáthi Imrét, az MSZP elnökhelyettesét kérte fel szakszervezeti kapcsolattartónak. Nyilván nem elég ennek a Párbeszéd-szintre sülyedt pártnak a zuglói és a többi korrupciós botrány, még ezt a szerencsétlent is bepalizták. Az MSZP kommunikációs zsenije a Spirit FM-en futó Ceglédi kérdezi című műsorban rögtön le is buktatta MZP-t.

– mondta ugyanis a közös miniszterelnök-jelöltről, megerősítve korábbi nyilatkozatát, miszerint Márki-Zay Péterrel olyan tárgyalni, mintha egy vezérigazgatóval beszélgetne az ember. Egy példát is említett.

PestiSracok facebook image

– mondta Komjáthi. De az MSZP-s arról is beszélt, miért kapja meg, hogy elfajzott kommunista:

Így érthetjük meg, hogy a vezérigazgató kompániája hogyan képviselheti a kommunistákat meg a fasisztákat.

Ajánljuk még

Azt azért elismerte, hogy titkos úti jelentéseket írt – Vágó István külkeres kalandjai a droggal is kereskedő Medimpexnél

A Hálózat 2021 április 8.
Sokan meglepődtek akkor, amikor az addig szinte apolitikus szerepet játszó Vágó István pár éve a DK politikusa lett. Vágó akkoriban egy felmérés szerint az ország egyik legnépszerűbb emberének számított, nem véletlenül: tudatosan építették a karrierjét a rendszerváltás előtt és után. De honnan indult? Külkeresként. Vágó Istváné klasszikus hálózati karrier. Apja, Vágó György a rezsim ünnepelt nyelvtanára volt, Indiában és Afrikában is dolgozott, fia is sokat utazott, nyelveket tanult, külföldiekkel levelezett, majd vegyészmérnökként a Medimpex külkereskedője lett. Állítása szerint „csak” titkos úti jelentéseket írt, amelyekről azt sem tudta, hogy a belügybe vagy a külügyhöz kerültek. Ezen jót nevettünk Schiffer Andrással és Borvendég Zsuzsannával, akiknek elmeséltem Vágó kalandjait a Pesti TV ma esti (csütörtök, 22.00) adásában (A Hálózat). Róla és a többi hálózati, külkeres emberről, az elszabotált rendszerváltásról is elbeszélgettünk. De ebben a cikkben bemutatom, hogyan is lett Vágóból tévés, miután visszamondott egy állítólagos többéves mexikói kiküldetést.