Pesti Srácok

Megcáfolta Róna Péter hazug kijelentéseit a Miniszterelnökség

null

Az ATV megkeresésére cáfolta meg a Miniszterelnöki Sajtóiroda Róna Péter hazugságait. A baloldali államfő-jelölt az uniós kifizetésekkel kapcsolatosan terjesztett álhíreket.

– ezzel reagáltak a Miniszterelnökség részéről az ATV.hu-nak arra, hogy Róna Péter, az ellenzék államfőjelöltje az ATV Egyenes beszéd című műsorában pénteken kijelentette: az EU egyik vezetőjétől úgy tudja, nem lesz több tárgyalás Magyarországgal az uniós helyreállítási alapról és az ehhez kapcsolódó uniós támogatásokról.

PestiSracok facebook image

– állította Róna Péter az uniós vezetőre hivatkozva.

Mint ismert, a magyar kormány 2511 milliárd forintos Next Generation EU helyreállítási forrásra nyújtott be igényt az Ursula von der Leyen vezette Európai Bizottságnak. A tárgyalások elhúzódását a kormány részéről a családvédelmi törvény módosításával magyarázzák – ezek szerint a Bizottság elnöke több időpontot is megjelölt korábban a tárgyalások bizonyos fázisában a budapesti látogatására, de ezt a törvény elfogadása után lemondta. A Bizottság részéről viszont jogállamisági kritériumokról nyilatkoztak, amik a közbeszerzések átláthatóságát és a korrupció elleni keretrendszert érintik. (A családvédelmi törvény miatt kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság.) A tét az igényelt 2511 milliárd előlegének az utalása, ami több mint 326 milliárd forint. Kormányzati nyilatkozatok arról szólnak, hogy az áprilisi parlamenti választások után felgyorsulhatnak a tárgyalások, és megszülethet a megállapodás a helyreállítási alapról.

A Miniszterelnökség részéről arra, hogy a 2021-től induló EU-s hétéves büdzséből érkeznek-e a Magyarországnak járó uniós források, azt válaszolták: a már futó programokra folyamatosan utal a Bizottság.

– írta válaszában a Miniszterelnöki Sajtóiroda.

Forrás: ATV.hu; Fotó: MTI/Magócsi Márton

Ajánljuk még

A walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy engedje az LMBTQ-propagandát

NVNeugebauer Viktor Sport 2022 november 25.
A FIFA-világbajnokság első napjaiban – mint várni is lehetett – több szurkolót megszólítottak a biztonsági őrök, akik szivárványszínű vagy szivárvány mintájú ruhákat vagy kiegészítőket viseltek. De ez már nem marad így sokáig: a walesi labdarúgó-szövetség felszólította a FIFA-t, hogy lépjen közbe, és állítsa le az ilyen beavatkozásokat.

Dollárbaloldal – A CIA-ig érnek a szálak

PPestiSrácok.hu Forró drót 2022 november 25.
A baloldal választási kampányát a tengerentúlról milliárdokkal támogató Action for Democracy kapcsolatrendszere egészen az amerikai titkosszolgálatig, a CIA-ig ér – derül ki abból a jelentésből, amelyet a nemzetbiztonsági bizottság szerdán tett közzé. A jelek szerint az amerikaiak által támogatott kör kulcsszereplője a Bajnai Gordon, illetve a Ficsor Ádám nevével fémjelzett DatAdat-csoport, amely gyakorlatilag az ellenzéki kampányt lebonyolította – írja az Origo.